A bőrönd az ajtó előtt állt, becipzározva mintha ez lenne az utolsó simítás az indulás előtt. Réka idegesen igazította meg a derekát, miközben gyors pillantásokat vetett a húgára és a fiára. Az előszobában nedvesség ütötte meg az orrod az ablakon kívül szitálta az eső, a kertész pedig nehéz őszi leveleket hányt az út szélére. Réka nem akart elmenni, de ezt a tízéves Mártonnak hiába magyarázta volna. A fiú hallgatagon állt, makacsul a padlót bámulva. Lilla erőt próbált venni magán, bár belül minden összeszorult mostantól Márton nála fog élni.
Minden rendben lesz mondta, erőltetett mosollyal. Anyukád hamarosan visszajön. Addig is megoldjuk mi ketten.
Réka gyorsan, szorosan átölelte a fiát, mintha sietne, nehogy meggondolja magát. Aztán bólintott a húgának te érted. Egy perc múlva becsukódott mögötte az ajtó, és a lakásban tompa csend maradt. Márton továbbra is a fal mellett állt, magához szorítva a régi hátizsákját. Lilla hirtelen kényelmetlenül érezte magát: az unokaöccse az ő otthonában, a cuccai a széken, a cipői az ő csizmái mellett. Soha nem laktak együtt több, mint pár napnál.
Gyere be a konyhába. A víz forr már.
Márton csendben követte. A konyha meleg volt: az asztalon csészék és egy tányér friss kenyerek álltak. Lilla teát töltött magának és neki, közben apró dolgokról beszélt az időjárásról, arról, hogy új gumicsizmát kell venniük. A fiú csak egy szóval válaszolt, mintha Lillán át nézne talán az eső foltos ablakot bámulta, talán maga előtt látott valamit.
Este együtt pakolták ki a holmiját. Márton gondosan elrendezte a pólóit a fiókban, a füzeteket pedig a tankönyvek mellé rakosgatta. Lilla észrevette: kerüli a régi játékait, mintha félne megzavarni egy másik otthon rendjét. Úgy döntött, nem erőlteti a beszélgetést.
Az első napok erőpróba voltak. A reggeli iskolába indulás csendben telt: Lilla emlékeztette a reggelire és megnézte a táskáját. Márton lassan evett, alig emelte fel a szemét. Esténként az ablaknál ült, tanult vagy az iskolai könyvtárból hozott könyvét olvasta. Ritkán kapcsoltak be tévét a zaj mindkettőjüket idegesítette.
Lilla tudta: a fiúnak nehéz megszoknia az új rendet és az idegen otthont. Maga is észrevette, hogy minden átmenetinek tűnik még a csészék is az asztalon mintha valakire várnának. De nem volt idő késlekedni: két nap múlva már a gyámsági ügyintézésre kellett menniük.
A kormányablakban papír- és nedves ruha szaga terjengett. A sor az engedményekről szóló plakátok mentén húzódott. Lilla a hóna alatt szorongatta a dokumentumokat: Réka kérelmét, a saját beleegyezését, a személyik másolatokat és Márton születési anyakönyvi kivonatát. Az ügyintéző ridegen szólt:
Kell még a gyermek lakcímkártyája és a másik szülő beleegyezése
Ő régóta nincs. Már beadtuk a másolatot.
Akkor is hivatalos papír kell
Lassan turkált a papírok között; minden mondat olyan volt, mintha szemrehányás. Lilla érezte: a formális szavak mögött bizalmatlanság lappang. Újra és újra elmagyarázta a helyzetet, Réka munkáját, a munkautat. Végül elfogadták a kérelmet de figyelmeztették: a döntés legalább egy hét.
Otthon Lilla próbálta nem mutatni a fáradtságát. Maga vitte Mártont az iskolába beszélni kellett az osztályfőnökkel a helyzetéről. Az öltözőben a gyerekek a szekrényeknél nyüzsögtek. A tanárnő tartózkodóan fogadta őket:
Most ön felel érte? Mutatná a papírokat?
Lilla átnyújtotta az iratokat. A nő hosszan nézegette:
Jelentenem kell az igazgatóságnak És minden kérdésben önhöz forduljak?
Igen. Az anyja műszakban dolgozik. Ideiglenes gyámságot kértem.
A tanárnő bólintott, de nem volt benne megértés:
A lényeg, hogy ne maradjon le az órákról
Márton feszülten hallgatta a beszélgetést, majd búcsú nélkül ment be az osztályba. Lilla észrevette: egyre többet hallgat otthon, néha órákig ül az ablaknál. Próbált beszélgetni a barátairól kérdezte, az órákról. A válaszok rövidek voltak; mögöttük fáradtság érződött.
Pár nap múlva a gyámügy hívta:
Ellenőrizni fogjuk a gyermek életkörülményeit.
Lilla csillogóra takarította a lakást; este együtt törölgették le a port és rendeztek. Azt javasolta Mártonnak, válasszon helyet a könyveinek.
Úgyis visszamegyek mormolta a fiú.
Nem biztos. Átrendezheted, ahogy neked jó.
Vállat vont, de maga rendezte át a könyveit.
A megbeszélt napon megjelent a szociális munkás. A folyosón félbeszakította őket a telefonja; éles hangon beszélt:
Igen, igen, mindjárt megnézem
Lilla végigvezette a szobákon. Kérdéseket tett fel a napi rendről, az iskoláról, az étkezésről. Aztán megkérdezte Márton
