Sorsfordító tévedés – Egy apa szeretetének hiánya, a boldog ünnepek illúziója, és egy véletlen, amely összehozta a családot: Egy magyar fiatal története, aki fél családban nőtt fel, majd Dédapóként dolgozva talált rá saját fiára és régi szerelmére egy elhibázott cím révén, mindezt egy szerény panelben, madártej torta mellett, magyar karácsonyi szokásokkal fűszerezve.

BOLDOG TÉVEDÉS…

Egy hiányos családban nőttem fel apám nélkül. Anyám és nagyanyám neveltek fel.
Már az óvodás korban érezni kezdtem, mennyire szükségem lenne egy apára.
De főleg az alsó tagozatban!
Irígykedve néztem a kortársaimat, akik büszkén sétáltak kézen fogva magas, markáns apjukkal, együtt bicikliztek vagy játszottak a parkban.
A legjobban az fájt, amikor valamelyik apa megpuszilja a gyermekét, ölbe veszi, és hangosan nevetnek együtt
Istenem, kívülről nézve úgy gondoltam: Ez maga a boldogság!
Az én apámat én is láttam
De csak egyetlen fényképen, ahol ő is, mint más apák, mosolyog
Csakhogy nem rám
Anyám azt mondta, hogy apám sarkkutató, valahol messze, nagyon északon él. Annyira távol, hogy sosem tud hazajönni. Ott dolgozik, viszont születésnapomra mindig küld ajándékot.
Harmadik osztályban döbbentem rá, mennyire keserű a csalódás: nincs is nekem semmiféle sarkkutató apám
Sőt, soha nem is volt!
Véletlenül hallottam meg, ahogy anyám mondta nagyanyámnak, hogy már nincs ereje tovább hazudni a gyerekének, ajándékozni apja nevében, aki igazából régen elhagyta őt és gazdagon él valahol, de fia születésnapjára vagy karácsonyra egyszer sem hívta fel, sosem gratulált.
Ádám mennyire szereti ezeket az ünnepeket! Ezek az egyetlen napok, amikor érzi, hogy talán távolról is, de legalább egy kicsit támogatja egy rokon.
Ekkor, közvetlenül a következő születésnap előtt mondtam anyámnak és nagyanyámnak, hogy nem kérek semmilyen ajándékot a kedvenc ünnepeimen apától, aki nem létezik.
Süssetek inkább nekem egy jó nagy Dobos-tortát, nekem az is elég.
Nagyon szerényen éltünk, két apró fizetésből anyám és nagyanyám keresetéből.
Az egyetem alatt ezért raktárosként dolgoztam a pályaudvaron és néha boltokban.
Egy nap a szomszéd, Szilveszter, felajánlotta, hogy helyettesítsem őt Mikulásként az óvodákban és családoknál, ha akarok kicsit keresni az ünnepek előtt.
Az óvodai előadásokra egyből nemet mondtam. Túl bonyolultnak tűnt ott szerepelni kell, és gyakran kell párban dolgozni a Krampusz-sal.
Viszont az egyéni lakáslátogatásokat, amikor Mikulást hívtak, elvállaltam.
Szilveszter adott egy füzetet a versekből, találós kérdésekből és a címekből.
A repertoár hamar ment, nem volt nehéz, még a mechanika vizsgákhoz képest sem csak attól tartottam, hogy esetleg beégek.
De az első alkalom meglepően jól sikerült.
Miután minden címet letudtam, fáradtan, de nagyon elégedetten érkeztem haza, hogy nem vallottam kudarcot, és amikor megszámoltam az aznapi bevételt, ugrálni kezdtem az örömtől.
Fél évig cipelhettem ládákat hétvégenként, akkor sem kerestem ennyit.
Azóta minden télen mikulasozok, nyáron pedig diák építőbrigádokban próbálok pénzt keresni.
Míg egyetemre jártam, a magánéletem nem igazán alakult nem volt rá időm. Gondolhatjátok: tanulás, alkalmi megbízások.
Persze voltak lányok, de a házasság valahogy mindig elmaradt.
Majd ha lediplomázom, lesz jó munkám, tisztes fizetésem, megteremtem az otthonom… Akkor jöhet a család! ábrándoztam.
Mikor a főiskola után már mérnökként dolgoztam, bár még alacsony pozícióban, eldöntöttem, hogy veszek egy használt autót.
A családi kassza már középszinten mozgott, de autóra nem futotta, nekem meg nagyon kellett volna már egy saját kocsi.
Ezért ismét úgy döntöttem, mikulásként fogok dolgozni.
Anyám elővette az ünnepi ruhát a szekrényből, lecsupaszította róla a nejlonborítót és felújította: teleaggatta csillámokkal, úgyhogy ragyogott. A fehér, dús szakáll is tetszett teljesen eltakarta az arcom.
Felragasztottam hozzá sűrű szemöldököt és belenéztem a tükörbe. Elégedett voltam.
Anyám halkan felsóhajtott, majd azt mondta:
Ádám, ideje lenne már a saját gyerekeidnek örömet szerezni, nem csak másoknak!
Ráérünk még, legyintettem. Na, drukkolj nekem, anyu, és szia! megpusziltam és indultam pénzt keresni.
Egy héttel szilveszter előtt hírdetést adtam fel a városi újságban, és tizenöt megkeresés érkezett.
A hat cím után kihúztam őket a listáról, majd jött a következő: Kertész utca 6., 19-es lakás.
Leszálltam a villamosról, és elindultam a ház felé.
A Kertész utca a város szélén van, gyéren világított régi házak állnak ott.
De hamar megtaláltam a 6-os számot, felmentem a második emeletre, csengettem.
Egy öt-hat éves kisfiú nyitott ajtót.
Erdő szélén, tölgyes alatt lakom egy parányi kisházban… kezdtem szokás szerint.
De a fiú félbevágott:
Mi nem hívtunk Mikulást!
Engem nem szoktak hívni, én magamtól jövök jó gyerekekhez, vágtam rá, de kissé meg is szeppentem. Anyukád, apukád itthon vannak?
Nem. Anyu átment a szomszédos házba, nagymamának beadni az injekciót. Mindjárt jön.
Téged hogy hívnak?
Ádám.
Nahát, szóval névrokon! hökkentem meg magamban.
De persze gyorsan összeszedtem magam. Mégsem mondhattam neki, hogy én is Ádám vagyok, hiszen most Mikulás vagyok!
Ádám, és hol van a karácsonyfa?
Az én szobámban.
Kézen fogott, és elvezetett abba a szobába, ami, mint maga a kis lakás, igencsak szerényen volt berendezve.
Az ágy mellett, a dohányzóasztalon egy háromliteres befőttesüvegben csupán néhány fenyőág volt, rajta apró díszek és egy színes égősor.
Mellette két egyforma képkeretben egy férfi és egy nő fotója.
Közelebbről megnéztem.
Majdnem ledermedtem a döbbenettől… Rám nézett vissza a saját arcom!
Ez egyszerűen lehetetlen…
Még jobban megnéztem. Minden stimmel Bal oldalon egy egyetemi fotóm volt, dzsekiben.
Jobb oldalon meg László Júlia.
Júliával egy nyári diák építkezésen ismerkedtünk meg.
Csak Júlia fényképén már nem az egyetemen készült fotó volt, hanem egy szép, de szomorú nő nézett rám, kísértetiesen hasonlítva arra a nevetős, fiatal Júliára.
Ki ez? kérdeztem remegő hangon.
Az anyukám.
A tiéd?..
Az enyém.
Úgy hívják… Júlia? kicsúszott a számon.
Tessék, tényleg tudja! Akkor biztos igazi Mikulás! Én azt hittem, ilyen nincsen is!
Ki ez? mutattam a saját arcomra, már sejtve, hogy Ádám az én fiam.
Ez az apukám! Valóságos sarkkutató! Mama mondta, hogy óriási jégtáblákon dolgozik nagyon messze. Régen elment, mikor én még nagyon pici voltam. Azért nem láttam őt soha és nem is emlékszem rá. De minden szülinapra, karácsonyra kapok tőle ajándékot. És most, ezen a szilveszteren is reggel a párnám alá teszi Mikulás az apukám ajándékát!
Lefagyva, a saját sarkkutató apámra gondoltam.
Lehet, hogy nálunk minden apát, aki otthagyja a családot, sarkkutatónak neveznek és elküldenek északra?
Most én is ilyen apává lettem.
Olyan rosszul lettem, mintha maga a sors szúrt volna szíven.
Hirtelen eszembe jutott, milyen heves, de rövid románcom volt Júliával
Elbúcsúzáskor persze elcseréltük telefonszámainkat. De amint hazaértem, elfelejtettem felhívni, pár nappal később pedig ellopták a telefonom.
Sokszor eszembe jutott, de a tanulás, barátok és lányok valahogy teljesen kiszorították az emlékezetemből
Ő viszont ugyanebben a városban él, sosem felejtett, és egymaga neveli a fiunkat, az én fotómat kiteszi a sajátja mellé.
Már éppen mondtam volna Ádámnak, hogy én vagyok az apja, amikor belépett Júlia:
Kisfiam, bocsáss meg, hogy késtem. Nagymamának mentőt kellett hívni, be is vitték a klinikára.
Ahogy engem meglátott, meglepődve kiáltott:
Ó, de hiszen mi nem hívtunk Mikulást!
A boldogság, öröm könnyei ömlöttek a szememből. Levettem a sapkát, letéptem a szakállat, a szemöldököt…
Ádám?! ámuldozott Júlia.
Majd mintha elvágták volna a lábát, leült az előszobai puffra, és hangosan zokogni kezdett, annyira, hogy a kis Ádám is megijedt.
De Júlia, miután a kisfia mellé ért, gyorsan megnyugodott.
Elmondtam Ádámnak, hogy északról repültem haza, és azért lettem Mikulás, hogy meglepjem őt meg anyát.
Ádám boldogsága határtalan volt. Nevetett, verset mondott nekünk. Lepihent, majd újra verset mondott, közben szorosan fogta a kezünket, mintha attól félne, megint eltűnök.
Az ajándékra alig emlékezett. Tudta, hogy Mikulás majd a párnája alá teszi apja ajándékát.
Ádám elaludt, mi pedig Júliával végigbeszélgettük az éjszakát, mintha az eltelt sok év se történt volna meg.
Reggel futottam a boltba még egy ajándékért, és akkor jöttem rá, hogy véletlenül rossz házba mentem. A 6A-ba léptem, pedig a 6-osba kellett volna. Éjszaka nem vettem észre azt a kis A-t és rossz címre mentem.
De igazából MÉGIS a megfelelő házba mentem! Pont oda, ahová a sors vezetett!
Micsoda boldog, sorsfordító tévedés, mosolyogtam magamban.
Most hárman vagyunk! Nagyon boldogok!
Anyám és nagyanyám pedig azóta is boldogan dédelgetik az unokájukat és a dédunokájukat Ádámot, Ádám fiát!

Rate article
News 24 Justall
Sorsfordító tévedés – Egy apa szeretetének hiánya, a boldog ünnepek illúziója, és egy véletlen, amely összehozta a családot: Egy magyar fiatal története, aki fél családban nőtt fel, majd Dédapóként dolgozva talált rá saját fiára és régi szerelmére egy elhibázott cím révén, mindezt egy szerény panelben, madártej torta mellett, magyar karácsonyi szokásokkal fűszerezve.