A fiú felriadt anyja halk nyögésére.
Az ágyához sietett:
Anya, fáj valamid?
Zsófika, hozzál nekem egy kis vizet!
Máris! rohant ki a konyhába.
Pár perc múlva egy teli bögrével tért vissza:
Tessék, anya, igyál!
Ekkor kopogtak az ajtón.
Kicsim, menj ajtót nyitni! Talán Nagymama Ilona jött.
Belépett a szomszéd, kezében nagy bögrével.
Hogy vagy, Zsófi? megérintette a homlokát. Te lázas vagy! Hoztam neked egy kis forró tejet vajjal.
Megittam már a gyógyszert.
Kórházba kéne mennünk, ott rendesen meggyógyítanak. Enni is kéne rendesen, de teljesen üres a hűtőd.
Ilonka néni, minden forintomat gyógyszerre költöttem már a beteg szemében könnyek csillogtak. Semmi sem használ.
Feküdj csak be a kórházba.
És kire hagyjam Zsófikát?
Magadra hagyod, ha meghalsz? Még harminc se vagy, nincs férjed, pénzed sincs megsimogatta a beteg fejét. Na, ne sírj már!
Ilonka néni, mit tegyek?
Majd én hívom az orvost elővette a telefonját.
Fel is hívta, mindent elintézett.
Azt mondták, ma jönnek. Én most megyek. Ha itt lesznek, küldd át Zsófikát hozzám.
A szomszéd kiment az előszobába, a lány követte:
Nagymama Ilona, ugye nem fog meghalni anya?
Nem tudom. Istent kell megkérni, hogy segítsen, de anyukád nem hisz benne.
Akkor a Fennvaló bácsi is tud segíteni? reménnyel teli nézett fel Ilonára Zsófika.
Menjetek a templomba, gyújts egy gyertyát, kérj tőle segítséget. Most mennem kell.
***
A kislány visszament anyjához, gondterhelten:
Zsófika, biztos éhes vagy, de nincs itthon semmi. Hozd csak ide az üvegpoharakat.
Mikor visszahozta, anyja tejet töltött mindkettőjüknek:
Igyál!
Megitta, de éhesebb lett tőle. Zsófi rögtön észrevette. Nehezen felkelt, levette a pénztárcáját az asztalról:
Tessék, kétezer forint. Menj, vegyél két kakaós csigát, útközben edd meg, én pedig főzök valamit. Menj csak!
Kikísérte lányát az ajtóig, aztán a falba kapaszkodva botorkált a konyhába. A hűtőben olcsó halpástétom, némi margarin, az ablakpárkányon két krumpli és egy hagyma.
Főzök egy kis leveskét
Elszédült, lerogyott a sámlira.
Mi történik velem? Egy csepp erőm sincs. Már lassan vége a szabadságnak. Elfogyott a pénzem is. Ha nem tudok időben visszamenni dolgozni, hogy készítem fel Zsófikát az iskolára? Hisz ő most kezdi majd az elsőt. Nincs rokonom, senki sem segíthet. És ez a betegség Bárcsak mennék már el orvoshoz. De ha befektetnek, ki vigyáz a lányomra?
Nagy nehezen elkezdte meghámozni a krumplit.
***
A kislány nagyon éhes volt, mégis máson járt a feje:
Tegnap egész nap feküdt anya. Mi van, ha tényleg meghal? Ilonka néni mondta, Istent kell megkérni gondolta, majd elindult a templom felé.
***
Fél éve jöttem haza a frontról. Alig maradtam életben. Most már bottal járó ember lettem, de legalább saját lábamon állok. A sebek, hegek már nem számítanak. Arcomon a forradások? Mindegy, így már senki nem akar hozzám menni ezzel a gondolattal ment Tibor a templom irányába. Meggyújtok egy gyertyát a fiúknak. Ma pont egy éve haltak meg a harcban. Én meg valahogy túléltem.
Húsz éve lépett be a seregbe, most már civil, mégis nehéz a magány. Elég nagy a rokkantnyugdíja, a leszerelési pénz is elég a bankszámlán még sokáig, de minek, ha senkim sincs?
A templom mellett koldusok álldogáltak. Tibor elővett pár ötezer forintos bankjegyet, szétosztotta:
Mondjanak egy imát a barátaimért, Tamásért és Laciért!
Bement, vett néhány gyertyát, meggyújtotta és az atya által tanított imát kezdte el:
Emlékezz meg, Urunk
Keresztet vetett, halkan mondta az imát, közben úgy látta, mintha régi barátai ott állnának mellette.
Miután befejezte, csak állt és emlékezett keserves életére.
Egy vézna, kislány állt melléje, kezében olcsó katolikus gyertyával, tanácstalanul nézett körbe. Egy idős asszony odalépett mellé:
Segítsek, kicsikém?
Meggyújtották a gyertyáját, a nő mutatta a keresztvetést.
Úgy, most keresztet vessen, és mondja el az Istennek, miért jött.
Zsófi sokáig nézte a Szent Margit képét, majd megszólalt:
Segíts, Isten bácsi! Anya nagyon beteg. Nincs senkim rajta kívül. Gyógyítsd meg, kérlek. Pénzünk sincs a gyógyszerre, és iskolatáskát sem tudunk venni…
Tibor megdöbbenve nézte a kislányt. Minden addigi gondja hirtelen jelentéktelenné vált. Azt akarta kiáltani mindenkinek:
Hát nincs itt senki, aki segítene ezen a gyereken? Hogy nincs pénz gyógyításra, vagy egy iskolatáskára?
A kislány csodára várt.
Gyere velem! mondta határozottan Tibor.
Hova? nézett a kis Zsófi megijedve a botjára támaszkodó, félelmetes idegenre.
Megtudjuk, milyen gyógyszer kell anyukádnak, és elmegyünk a patikába.
Komolyan tetszik mondani?
Az Isten bácsi üzent, hogy segítsek neked.
Tényleg? reménykedve pillantott fel.
Gyerünk! Mosolygott Tibor. Téged hogy hívnak?
Zsófi.
Engem hívjál Tibor bácsinak!
***
A lakásból hallatszott az anya és a szomszéd hangja:
Ilonka néni, nézd, mennyi gyógyszert írtak fel, de ezek drágák. Csak ötezer forintom maradt.
A kislány bátran nyitott be. Azonnal csend lett. A szomszéd ijedten pillantott a férfira:
Zsófi, ki ez?
Anya, milyen gyógyszer kell? Tibor bácsi segít, elmegyünk a patikába és megvesszük.
Maga kicsoda? kérdezte meglepetten az anya.
Minden rendben lesz. Mosolygott Tibor. Adják csak ide a recepteket!
De csak ötezer forintom van
Mi majd előteremtjük a pénzt tette Zsófi vállára kezét Tibor.
Anya, add ide!
Az anya végül odaadta a recepteket. Furcsa bizalom támadt benne az idegen iránt.
Zsófi, mit csinálsz? vette magához a szomszéd, mikor a férfi és Zsófi elindultak. Nem ismered azt az embert!
Ilonka néni, érzem, jó ember!
Jól van, Zsófi, akkor én megyek.
***
Az anya feszülten várta vissza lányát az idegennel együtt. Szinte el is felejtette, hogy beteg.
Egyszer csak kivágódott az ajtó, a kislány vidáman szaladt be:
Anya, megvettük a gyógyszert! És vettünk finomságokat is!
A férfi is az ajtóban állt, nagy mosollyal, és már nem is tűnt olyan ijesztőnek az arca.
Nagyon köszönöm! hajolt meg az asszony. Kérem, jöjjön beljebb!
Tibor kicsit esetlenül próbált levetkőzni, látszott, hogy nagyon ideges. Beült a konyhába.
Tessék leülni! mondta az asszony.
Tibor leült, zavartan nézelődött, hová is teheté a botját.
Hadd segítsek! Odatette úgy, hogy Tibor elérje. Ne haragudjon, nincs mivel megkínálni
Anya, mi mindent vettünk Tibor bácsival! s a kislány pakolni kezdett.
Ó, minek ennyi minden gondolta magában Zsófi, főleg édességet vettek. Mikor meglátta a drága teát, gyorsan vizet tett fel.
Azt érezte, mintha enyhülne a betegsége. Vagy csak nem akarta, hogy ilyen betegen lássák? Mintha Tibor is meglátta volna ezt rajta.
Zsófi, ugye nem nehéz? Olyan sápadt.
Nem baj, csak beveszem a gyógyszert. Köszönjük!
***
Illatozó teát ittak, közben Zsófi csevegett, hol egyikükre, hol másikukra nézve. Jó volt együtt lenni. De mindennek vége egyszer.
Nagyon szépen köszönöm Tibor felállt, kezébe vette a botját. Most már tényleg mennem kell, gyógyuljon meg!
Igazán hálás vagyok, nem is tudom, hogy köszönjem.
A férfi az előszobába ment, anya és lánya utánamentek.
Tibor bácsi, jön még hozzánk? kérdezte Zsófi.
Persze! Ha anyukád meggyógyul, együtt veszünk iskolatáskát!
***
A férfi elment. Zsófi pakolt, anyja elmosogatott.
Kicsim, nézd a tévét, én kicsit lepihenek!
Ledőlt és jóízűen aludt.
***
Eltelt két hét. A betegség visszahúzódott, a drága gyógyszer sokat segített. Zsófit újra behívták dolgozni a hivatalba, beugrani a szabadságról, ezért extra pénzt is kapott. Eljött az augusztus, tanévkezdésre készült.
Szombaton, mint mindig, felkeltek, reggeliztek.
Zsófi, öltözz! Menjünk, nézzük meg, mire lesz szükséged az iskolához!
Már fizetést kaptál?
Még nem, de mire vettél, lesz. Kölcsönkaptam tízezer forintot, abból még veszünk élelmiszert is.
Készülődtek, mikor megszólalt a kapucsengő.
Ki az? kérdezte az asszony.
Zsófia, Tibor vagyok
Még mondott volna valamit, de Zsófi már lenyomta a kaput.
Anyu, ki az? futott oda Zsófi.
Tibor bácsi! Anya mosolya elárulta az örömét.
Jaj, de jó!
Tibor belépett, elegáns nadrágban, ingben, új frizurával, bottal sétált.
Tibor bácsi, vártalak! futott oda hozzá Zsófi.
Megígértem, igaz? mosolygott a férfi. Szervusz, Zsófia!
Szia, Tibor!
Ezen kínos, de örömteli áttéréssel tegeződni kezdtek.
Már indultatok? Gyorsan, induljunk!
Hová? kérdezte még döbbenten Zsófi anyukája.
Hát a kislányod mindjárt első osztályos!
Tibor, de nekem
Ígértem neki, az ígéret szent.
***
Akármelyik boltba mentek, Zsófi anyukája mindig a legolcsóbb dolgokat nézte, hisz sem plusz pénz, sem férje, sem rokonai nem voltak. Régen egy fiatal fiúja volt a főiskolán, de az már rég eltűnt
Most azonban ott állt egy férfi mellette, aki rajongva nézte Zsófit, vett neki mindent, amire egy kisdiáknak csak szüksége lehet, nem nézte az árakat, csak kikérte a véleményét.
Teletömött táskákkal taxi vitte őket haza.
Az asszony a konyhába sietett főzni.
Zsófi állította meg Tibor. Gyertek inkább velem sétálni, menjünk el enni egy jót!
Anya, menjünk! csüngött rajta Zsófi.
***
Aznap éjjel Zsófia sokáig forgolódott ágyában. Újra és újra lepergett előtte a nap minden képe; a férfi meleg, szerető tekintete Most a hideg ész, forró szív veszekedett benne:
Csúnya, sánta dörmögte a racionalitás.
Nekem pont ilyen kell; melegszívű, szeretettel néz felelt a szív.
Tíztizenöt évvel idősebb nálad
Dehogy baj! Zsófinak is apja lehet!
Találnál fiatalabbat, jóképűbbet is
Nem kell, már volt ilyen. Nekem rendes, megbízható kell!
Nem ilyen férjet álmodtál meg
Most mégis ilyen kell.
Ennyire hamar cseréled az álmaid?
Megtaláltam, akit szeretek. Szeretem őt!
***
Az esküvőjük ugyanabban a templomban zajlott, ahol Tibor és Zsófi három hónapja találkoztak.
Zsófia és Tibor az oltár elé léptek, Tibor már bot nélkül. Zsófi sosem vette le szemét a szentről, akivel három hónapja beszélgetett. Most halkan ennyit mondott:
Köszönöm, Isten bácsi!
