EMLÉKSZEM-E? KÉPTELEN VAGYOK ELFELEJTENI!
Panni, lenne itt valami Nem is tudom, emlékszel a házasságon kívüli lányomra, Zsanettre? a férjem, Laci, úgy beszélt, mintha rejtvényt adna fel. Ez nem sok jót ígért.
Hogyne emlékeznék? Hát hogy tudnám elfelejteni?! Mi történt? lehuppantam a székre, várva, hogy valami rossz hírt mond.
Hát nem is tudom, hogy mondjam Zsanett kérlel, hogy vegyük magunkhoz a kislányát. Azaz, az unokámat hebegett össze-vissza Laci, zavarában kerülte a tekintetemet.
Ugyan miért, Laci? És azok után a férje Zsanettnek hol van? Lekvárt kanalaz? kezdtem egyre jobban érdeklődni.
Tudod, Zsanettnek már nincs sok hátra. Soha nem volt férje, az anyja meg rég férjhez ment egy külföldihez, kint él Amerikában. Nem tartják a kapcsolatot, súlyos harag van köztük. Más rokon nincs. Ezért kér minket Laci feszengve nézett félre.
És? Mit gondolsz? Mit akarsz tenni? nekem már volt elképzelésem, mit tegyünk.
Veled szeretném megbeszélni, Panni, úgy lesz, ahogy mondod végre rám nézett, valamit várt tőlem.
Nagyon ügyes. Szóval te ifjú korodban összehoztad a magad baját, most meg, Panni, vállald csak a felelősséget egy idegen gyerekért! Hát szép! kezdett bosszantani, hogy ennyire labilis a párom.
Panni, egy család vagyunk, együtt kell döntenünk próbált érvelni Laci.
Ugyan már, mikor a kis kalandodat csináltad, akkor is velem kellett volna megbeszélned, hiszen a feleséged vagyok! elöntöttek a könnyek, és kiszaladtam a másik szobába.
Az iskolában együtt jártam az osztálytársammal, Marcellal. De mikor a kilencedikben jött egy új fiú, Laci, mindenki mást elfelejtettem. Marcellnak hamar beintettem. Laci észrevett, hazakísért, forrón adott egy puszit az arcomra, még virágot is csent a parkból. Egy hét se telt el, és meghódított, hamar ágyba vitt, én meg csak hagytam. Beleszerettem Laciába örökre. Leérettségiztünk, aztán Laci bevonult Kiskunfélegyházára katonának. Sírtam utána a vasútállomáson. Más városba került szolgálatra.
Egy évig leveleztünk, aztán Laci szabadságra hazajött. Úgy örültem, szinte táncoltam előtte, mindent megtettem neki. Ő ígérte
Panni, jövőre visszajövök, összeházasodunk. De én már így is a feleségemnek tekintelek!
Ezek után úrrá lett rajtam a gyöngédség… Mindig ilyen lesz: Laci egyetlen pillantást vet rám, és én olvadok, mint a fagyi a nyári napon.
Aztán visszament katonának, én naphosszat vártam, vőlegényként tekintettem rá. Fél év múlva levél jött Lacitól: szakít, talált valaki mást, nem jön vissza Pécsre.
A hasamban akkor már mocorgott a gyerek Laci gyereke. Hát így lettem eljegyzett menyasszony helyett egyedülálló anya. Ahogy a nagymamám mondta:
Ne hidd el a virágzó hajdinának, csak a teli magtárnak higgy!
Eljött az idő, megszületett Bálint. Marcell, a régi barátom, felajánlotta a segítségét. Kétségbeesve el is fogadtam. Igen, Marcellel is volt köztünk valami. Laci visszatért, mikor már nem is vártam.
Marcell nyitott ajtót, Laci ott állt a küszöbön.
Bejöhetek? lepődött meg Laci a látottakon.
Ha már itt vagy, gyere vont vállat Marcell.
Bálint ráérzett a feszült helyzetre, bömbölni kezdett, kapaszkodott Marcellba.
Marcell, menj sétálni Bálinttal nem tudtam, mit tegyek.
Elmentek.
Férjed? kérdezte féltékenyen Laci.
Mit érdekel, minek jöttél? faggattam dühösen.
Hiányoztál. Látom, jól elvagy, Panni. Családod van. Szóval nem vártál meg. Akkor hát megyek is! Bocsi, hogy megzavartam a boldogságotokat Laci indulni készült.
Állj csak, Laci! Minek jöttél ide? Hogy felkavarj? Marcell segít egyedül átvészelni az estéket, mellesleg a te két éves fiadat neveli igyekeztem marasztalni. Még mindig szerettem.
Visszajöttem hozzád, Panni. Visszafogadsz? nézett rám reménykedve.
Gyere, mindjárt ebédelünk a lelkem megint elöntötte a boldogság, hogy visszajött. Hát miért is ágálnék?
Marcell megint hoppon maradt. Bálintomnak apára van szüksége, nem csak pótlékra. Később Marcell is megtalálta boldogságát, nősült, két gyereket is befogadott.
Évek teltek el. Laci sosem tudta Bálintot igazi fiának tekinteni. Mintha mindig azt gondolta volna, Bálint a Marcellé. Nem tudott érte lelkesedni. Ezt megéreztem. Egyébként is Laci mindig bolondult a nőkért, gyorsan fellobbant, könnyen elhagyott. Megcsalt jobbra-balra, a barátnőimmel is, barátnőim barátnőivel is… Sírva maradtam, de mégis szerettem, ragaszkodtam a családhoz.
Talán mégis könnyebb dolgom volt, mint neki. Aki szeret, az boldog tudatlanságban él. Nem kellett hazudnom, magyarázkodnom. Egyszerűen csak szerettem. Nekem Laci volt a nap az égen. Néha vágytam rá, hogy leszámoljak mindennel, elmenjek. De éjjelente magamra szóltam: kihez mennék, hol találnék másikat? Laci se élne túl nélkülem. Hisz felesége, szeretője, anyja is voltam egyszerre.
Lacinak tizennégy évesen meghalt az édesanyja. Álmában ment el. Talán ezért hajszolta egész életében más nőktől a hiányzó szeretetet. Én mindent megbocsátottam, bármilyen butaságot csinált, megsajnáltam. Egy alkalommal úgy összevesztünk, hogy kidobtam Laci a házból. Összecsomagolt, elment a rokonaihoz.
Egy hónap telt el, már el is felejtettem a civódás okát, de Laci nem jött haza. Végül nekem kellett bocsánatot kérni az ő oldalán. A nagynénje meglepődött, mikor meglátott:
Panni, minek kell neked Laci? Azt mondta, elváltatok, most új barátnője van.
Így tudtam meg a címet is, fel is kerestem a hölgyet.
Jó napot! Laci itthon van? igyekeztem kedvesen szólni.
A lány gúnyosan vigyorgott, és orrom előtt becsapta az ajtót. Némán hazamentem.
Egy év múlva Laci visszatért. A barátnője pedig lánynak adott életet, Zsanett lett a neve. Azóta is bűntudatom van, hogy akkor elzavartam Lacit otthonról, lehet, nem születik meg ott a gyerek. Azóta még jobban igyekeztem megfelelni, odaadóbb, szeretőbb lettem.
Lacival soha nem beszéltünk Zsanettről. Mintha csak kimondanánk, összedől a család. Hallgattunk, nem kutattunk a veszélyesben.
Mit számít, ha egy nővel volt gyereke előfordul az ilyesmi. De azért azok a nők is megtanulhatnák, hogy ne akarjanak más férjét elhódítani.
Így teltek az évek. Laci megnyugodott, visszahúzódóbb, kezesebb lett. Az ilyen kis kalandok elmaradtak. Már otthon üldögél, tévét bámul. Bálint korán megnősült, három unokával ajándékozott meg minket. És akkor felbukkant Zsanett.
Zsanett, hosszú évek után, most jelentkezett: kéri, hogy vegyük magunkhoz a kislányát.
Elgondolkozik ilyenkor az ember. Hogy is mondjuk Bálintnak, hogy egy idegen kislány bekerül a családba? Ő semmit nem tud az apja fiatalkori dolgairól.
Végül elintéztük, hogy hivatalosan is gondviselői lettünk az ötéves Alíznak. Zsanett sajnos harmincévesen meghalt, földi élete véget ért. Ahogy mondják: minden sír benövi a fű, az élet viszont halad tovább.
Laci beszélt Bálinttal, férfiasan. Bálint végighallgatta, és csak ennyit mondott:
Ami volt, azt már benőtte a gaz, én nem vagyok bíró. A kislányt el kell fogadni, hisz ő is a családunk vére.
Nagyot sóhajtottunk Lacival. Büszkék vagyunk a fiunkra, jó szívű ember.
Alíz most tizenhat éves. Imádja a papa Lacit, mindent megbeszélnek egymás közt; engem nagyinak hív, és azt mondja, pont olyan vagyok, mint ő, fiatalon. Én csak bólogatokNéha esténként csendben üldögélünk Lacival Alíz már a barátnőjével csacsog a szobájában, Bálint családja hazaszól telefonon, hogy minden rendben. Ránézek Lacira, az őszülő hajára, a kissé görnyedt hátára. Emlékszem a régi Lacira, de már nem fáj a múlt. Csak hálás vagyok, hogy mindaz, amit átéltünk a szerelmek, csalódások, próbák és megbocsátások , ide vezetett.
Odakint csendes szél mozgatja az udvaron a diófát ugyanaz a fa, amely alatt annyi mindent megbeszéltünk viták és ölelések után. Most csak bólintok magamban: minden, amit az élet adott, a helyén van. Alíz nevetése átszűrődik a falakon, Laci lágyan megfogja a kezem. Érzem, hogy most minden rendben. Nem tudom elfelejteni a múltat de már nem is akarom.
Az emlékezet nem teher. Inkább egy album, tele hibákkal, boldogsággal, újrakezdésekkel. És aki igazán szeret, annak sosem késő új családot, új történetet kezdeni. Én is így vagyok: emlékszem és hálát adok, hogy nem lehet elfelejteni. Mert ebből születik a mostani boldogságunk otthon, szeretetben, együtt.
