Befutottam látogatóba hiányoztál, de a gyerekek néha olyanok, mintha vadidegenek lennének
A szülők mindig aggódnak a gyermekeikért, néha viszont csalódnak is felnőtt csemetéikben. Vajon milyenek a felnőtt lányok a mai történetünkben?
Egy anya története.
Edit három gyermeket nevelt fel. Mindegyik felnőtt már és önálló életet él. A legidősebb fia családjával együtt Németországban dolgozik. Nyáron küld néhány képet meg képeslapot. Az anyja nagy szeretettel és gondossággal gyűjti ezeket, időnként előveszi és sóhajtozik fölöttük.
Nagyon hiányzol nekünk, fiam. Nem jönnél haza egyszer meglátogatni? Legalább megismernénk az unokákat és a menyedet ír neki Edit egy újabb unalmas vasárnap este.
A középső lánya egy katonafeleség. Folyton költöznek, alig lehet követni, hol tartózkodnak. Egy kislányuk van. Néha átsuhannak látogatóba egy-egy villámlátogatás erejéig. Edit férje becsüli a vejét: a lányuk legalább egy rendes, rendes férfit fogott ki magának.
A legkisebbik lánynak, Eszternek, nem volt túl szerencséje. Egy ideig férjnél volt, megszületett a fia, de aztán a férj elegánsan továbbállt. A lány aztán hallgatott az anyja tanácsára, hogy menjen inkább fel Pestre, hátha ott előbbre jut. Sikerült is elhelyezkednie egy varrodában, vitte magával a fiát is, az egyetlen férfipillért az életében.
Edit úgy gondolta, itt az idő, hogy meglátogassa Esztert.
Kibírod egy hétig nélkülem? nézett kérdően a férjére, Jánosra. Szeretném megnézni Esztert meg az unokámat, mi újság náluk.
János kikísérte a feleségét a vasútra. Tudta, hogy nem lesz sétagalopp a vonatosdi, a bőröndök meg az ülőhely-kínálat, de hát az anyai szív nem ismer akadályokat. Edit felszállt a másodosztályra mert elsőre még ő sem gondolt , és ábrándozva bámulta a tájat, ahogy a vagon döcögött Pestre. Már három éve nem látta Esztert.
Mama, miért nem szóltál előre, hogy jössz? Dolgozom, csak este tudlak felvenni a pályaudvaron.
Bocsánat meglepetést akartam okozni! felelte kissé zavartan Edit.
Tudsz várni ott egy darabig?
Igen, persze, elvagyok. Edit várt, várt, aztán megunta, és úgy döntött, megkeresi Eszter lakását a nagy Pest közepén.
Az ajtóban ott állt az unoka. Magas, izmos tiszta nagyapja, amikor még nem fájt a háta.
Szia, drágám! ölelte magához az unokát a nagyi.
Na, elegendő lesz az ölelésből! próbált szabadulni a nagykamasz.
Miért nem érkeztél hamarabb? elégedetlenkedett Eszter, amint megszabadult egy tálka porból.
Ki kellett takarítanom, terítenem, idő előtt elszabadultam a munkából, főztem neked gulyást meg sült húst.
Közben Edit mobilja megszólalt: János aggódott, hogy mi van vele. Nyugi, minden oké, segítettek eljutni, most épp vacsizunk. Eszter főzött egy tál gulyást!
Miközben Eszter tálalta a vacsorát, odaszólt az anyjának: Egy szelet húst kérsz, vagy kettőt? Edit majd egy lóval is felérő éhséggel éppen három is elment volna, de végül csak ennyit mondott: Csak pakolj ki mindent, majd meglátjuk.
Így landolt az asztalon egy tálban öt rántott hús. Ilyen szerény a fogadtatás a pesti lány asztalánál gondolta Edit. Azt hitte valami anyagi gond lehet, ezért gyorsan elhatározta, valahogy tud majd segíteni. A vacsoránál Eszter rögtön azzal kezdte: Anyu, mikor is mennél vissza? Edit megsértődött. Ha útban vagyok, akár már holnap mehetek!
Edit aztán egész nap egyedül volt otthon a pesti panelban, estére pedig mindenki bezárkózott a saját szobájába. Az unoka átment a szomszédhoz, Eszter pedig a barátnőivel találkozott. Edit magára maradt.
Egy idő után már Editnek sem volt kedve semmihez, kezdte úgy érezni, teljesen felesleges ott. Ekkor meghallotta, ahogy az unoka kérdez valamit Esztertől:
Mikor jön már az anyu bátyja? Megbeszéltük, hogy elmegyünk meccsre.
Majd ha a nagyi hazamegy válaszolta Eszter.
Az elkeseredett Edit sietve összepakolt, szó nélkül fogta a táskáját, és lement a pályaudvarra. Hazaindult. János örömmel szaladt elé egész héten úgy unatkozott és hiányzott neki a felesége. Úgy tűnt, hiába annyi szeretet, gondoskodás és figyelem, mostanra a gyerekeknek se apára, se anyára nincs igazán szükségük. Egyszer csak vendég lett az ember a saját családjában.
