Szorítsatok helyet, majd mi itt lakunk úgy tíz évig! Az anyósom pár másodpercig hallgatott, aztán egyszer csak megszólalt: – Jaj, Jenci, Valika aztán igazi rámenős asszony… Ha egyszer valamit a fejébe vesz! Próbáld őt is megérteni: a Natiskáját taníttatni akarja, jó iskolát, diplomát adni neki… – Az én számlámra? – állt meg a tükör előtt Jenő. A tükörből egy sápadt, kócos hajú nő nézett vissza rá. – Tamara néni, állítsák le őket! Szálljanak le a vonatról a legközelebbi megállónál, menjenek haza. Nem fogom őket várni, nem adom a lakást. – Hogy állítsam meg őket? – sopánkodott az anyósom. – Már úton vannak. Valika hitelt vett fel a taníttatásra, lakásra meg egy fillérjük sincs. Nagyon reménykedett a te segítségedben. Jenő, mondj fel a bérlőknek, igazán! Végül is rokonok… – Rokonok? Azt a Natit, az unokahúgotokat, kétszer láttam életemben! Most tegyek mindenkit utcára, vegyem el a szüleimtől a segítséget meg a lányomtól a szakköröket csak azért, mert a testvéred így döntött? A zsebében megszólalt a Messenger. Jenő, még a kabátot sem vetve le, megnézte az üzenetet Vali nénitől, az anyós nővérétől: „Szia, Jenci! Már vonaton vagyunk. 19:40-re vettük a jegyet, holnap reggel a Keletiben leszünk. Várj minket Natkával! Küldd el a címet, azt az egyszobásodét, mert múltkor nem írtuk fel. Hol lehet majd átvenni a kulcsokat?” Jenő lemerevedett. Azt remélte, biztos elgépelés lehet, háromszor is visszaolvasta. Milyen egyszoba? Milyen Nati? – Anya, mit csinálsz, megálltál? – kukkantott ki Kati a folyosóról. – Éhes vagyok! – Mindjárt, kicsim – simogatta meg Jenő gépiesen a lánya fejét, közben a telefont nézve. Felhívta Valit. Azonnal felvették, a háttérben zakatolt a vonat, valaki hangosan nevetett. – Halló, Jenci! – szólt bele Valika, az őszinte örömtől csillogott a hangja. – Hát megkaptad az üzenetet? Direkt így döntöttünk, hogy ne készülődj főzéssel, mi mindent hozunk! – Vali, várj már, nem értem! Hova mentek ti? – Hát hova? Budapestre! Natinak bejött, mondtam neked tavasszal is. Ingyenes helyre nem jutott be, de nem baj, magánon tanul! Hát összepakoltunk, indulunk berendezkedni a te lakásodba. – Az én… micsodámba? – támaszkodott neki Jenő a falnak. – Azt az egyszobást már hat éve kiadom. Vali, normálisak vagytok? – Jaj, ne túlozz már! – hirtelen megváltozott Vali hangja. – Hat éve, mikor örökölted azt a lakást, ott ültünk mind a családnál, emlékszel? Akkor is mondtam: „Legalább majd Natának lesz hol laknia egyetem alatt.” És te csak hallgattál! Számítottunk rá évek óta. – Azért hallgattam, mert ostoba viccnek tűnt! – szinte kiabált Jenő. – Nem akarok oda senkit, ott lakik egy család gyerekkel. Szerződésük van, pontosan fizetnek. Abból élnek a szüleim, abból jár a lányom különórákra. Mire gondoltatok egyáltalán a jegyvásárlásnál? – Arra, hogy rokonok vagyunk! – förmedt rá Vali. – Vagy Pestiéknél már nincs is lelkiismeret? Otthagyod az unokahúgodat az állomáson? És hívtad a férjedet is? Az tudja, hogy te a családját utcára teszed? – A férjem Tatabányán van kiküldetésen, ezer szer még a térerőt is alig fogja. Ez az én lakásom, Vali. Az enyém, értitek? A nagymamám vette, rám hagyta, semmi köze hozzá sem Isti, sem senki. – Hát, így beszélsz! Nati, hallod? Az öcséd felesége szóba se áll velünk! Sebaj, ha már odaértünk, elrendezzük! Na, rossz a vonal, holnap a peronon találkozunk! A telefonba sípszó, utána csak a szakadozás. Jenő ledöbbent. – Kati, menj a konyhába, van rakott krumpli a hűtőben, melegítsd meg, – kiabált át a lányának, közben remegő kézzel hívta anyósát. Tamara néni csak nehezen vette fel. – Igen, Jenci, mondjad. – Tamara néni, tudta, hogy a nővére a lányával Pestre tart, és az én lakásomra készülnek? – Hát… Valika emlegette… Azt hittem, megállapodtatok, – jött a bizonytalan válasz. – Kivel? Én hat éve adom ki a lakást! A feléből apáméknak fizetek gyógyszert, tudja, hogy mennyire nehéz csak egy nyugdíjból. A másik feléből Katicának a tánc, az uszoda. Miért nem mondta nekik, hogy ez lehetetlen? – Ne kiabálj velem, – vágta rá sértődötten Tamara néni. – Nem az én dolgom. Intézd el. De Istit ne hívd, ne idegesítsd, tárgyalása van, elég ideges most. Jenő ledobta a telefont a kanapéra. A férje mindig kimaradt a családi botrányokból, de ha az anyja vagy a néni szóba került, hirtelen nagyon is elnéző lett. – Ugyan már, Jenci, ők vidékről jöttek, nekik más a világ, – szokta mondani Isti. – Egyszerűbb engedni… Próbálta utolérni Istit. „Az előfizető jelenleg nem elérhető.” Persze. Ilyen helyzetben mindig „nem elérhető”. **** A balhé hatalmas lett. Valika már hajnalban ötkor hívogatta, hogy AZONNAL menjen ki értük. – Fáradtak vagyunk, éhesek! És hideg is van, átfáztunk. Te még alszol? Gyerünk, húsz perc múlva itt legyél! Jenő félálomban eleinte fel sem fogta, kivel beszél, aztán gorombán rávágta: – Hagyjon már békén! Nem megyek. Nem is engedem be magukat a lakásomba. Elnézést, most elég volt. Viszlát! Tizedik hívás után Valika száma feketelistára került. Akkor jött Nati számáról is a hívás, őt is blokkolta. Egész nap anyósa zaklatta különböző változatokban: könyörgött, fenyegetőzött, majd ki akarta jelenteni, hogy a fiának is mindent elmond… Este váratlanul betoppant Isti is – hazaért a kiküldetésből minden előjel nélkül. – Jenci, mi történt? – kérdezte azonnal. – Anyám sír a telefonban, azt mondja, kidobtad Valikát az utcára… Jenő összefoglalva elmondta: – Figyelj, ők előzetes szó nélkül jöttek. Azzal kezdték, hogy rúgjam ki a bérlőket, költöztessem be Natit minimum öt évre ingyen… Isti, szerinted ezt normális ember csinálja? Látod, már anyukádnál is kényelmesen elhelyezkedtek. Te is azért jöttél vissza? – Hát anyám idegesített, – sóhajtott Isti. – Meg Valika is nem hagyott békén… Figyi, nem engednénk nekik? Egy darabig, amíg kollégiumot kerítenek… Jenő megrázta a fejét: – Nincs kollégium, Isti. Nem is jelentkeztek, Valika biztos volt benne, hogy már van saját lakásuk. Az enyém! Felfogod a pimaszságukat? Nem is kerestek alternatívát, csak egyszerűen „hazajöttek a saját egyszobásukba”. – Anyám azt mondta, évekkel ezelőtt ígérted… – Hallgattam a temetésen, Isti, mert annyira ostoba duma volt, nem is érdekelt. – Valika tombol. Most már anyámnál sem akar maradni, messze van az egyetemhez. Küldtem nekik tízezret, ki tudtak venni valami szobát… – Hál’ istennek! – vágott az asztalra Jenő. – Ez ma a legjobb hír. Még a pénz miatt se veszekszem veled, csak végre szálljanak le rólam! Isti hosszasan sóhajtott, lehajtotta a fejét. – Jenci, valami szörnyű albérletben laknak, Valika ordít, hogy tele van csótánnyal, a szomszédok meg piások. – Majd megszokják. Ha valaki Pesten akar élni, ne várja, hogy minden a rokonain potyogjon, akiket évekig le se sz…rt, születésnapjára se köszöntött! Jenő már indult a hálóba, férje követte. – Olyan ciki ez, Jenci! Mintha tényleg magukra hagytuk volna őket. Mi lesz, ha történik valami? Ha bajt csinálnak a szomszédok? Ha megtámadják őket? Nem sajnálod Valikáékat? Jenő hirtelen megfordult: – Isti, van egy lányom, vannak szüleim, akikért felelős vagyok. És lakásom is van, amit nagyanyám egész életében gyűjtött, ne azért herdáljam el, mert háromszáz kilométerrel arrébb valakinek épp erre lett szüksége. Szerinted miért kéne sajnálnom őket?! Mondod már? A férje elhallgatott, Jenő folytatta: – Eszel? Melegítek vacsorát is. És zárjuk le. Ha akarsz segíteni, a fizetésedből is támogathatod őket. A lakás marad, ahogy van, nem rakok ki senkit. – Rendben. Igazad van. Lehet, én sem örülnék, ha a családod egyszer így állítana be hozzánk: „Szorítsatok helyet, mi itt lakunk majd úgy tíz évig!” Vacsora után, mikor Isti zuhanyozni ment, Jenő ismét a telefonjához nyúlt. Anyósa üzenete olvasatlanul várt: „Jenci, ezt nem lehet így! Vali már beteg az idegtől. Vigyél már nekik valami élelmet, de sokat, hogy pár hétre elég legyen! Mindig legyen hús, zöldség, gyümölcs, csoki, kávé, tea, tisztálkodó szerek, napraforgóolaj. Akár halat is. Konzervet ne, azt Vali nem eszi. A cím:…” Jenő anyósát is letiltotta. Legalább pár napig legyenek a feketelistán. ************* Az éjszaka nyugodt volt – nem zaklatták tovább. Valika viszont hajnalban már ott volt. Pontban hétkor csöngetett. Jenő a lármára ébredt, Isti még aludt, neki kellett ajtót nyitni. Az anyós nővére szinte berontott, rögtön panaszkodott: – Te meg alszol itt melegben, takaró alatt, tiszta ágyban? Nem is érdekel, mit szenvedtünk Natával? Borzalmas volt! A fejemre potyogtak a csótányok, hideg, piszok, fagyos padló. Jobbról egész éjjel roma bulit csaptak, balról veszekedtek. Egyáltalán van neked szíved? Hagyod, hogy így tengődjenek a rokonaid? Tudod mit, inkább nem is veszekedem veled! Nem akarod kirakni a bérlőket? Nem baj! Majd beköltözünk hozzátok Natával! Nálatok három szoba van, biztos akad egy, amit adhatnátok. De nagyobbat, hisz ketten vagyunk! Ti elfértek, nekünk csak ideiglenes pár hónapra kellene, maximum fél év! Aztán elmegyünk, míg a lányom megszokja a nagyvárost. Jenő ledöbbent: – Felejtsék el az utat ide! Higgye el, jobb, ha végleg elmérgesítjük a kapcsolatot! Hívjam ki a rendőröket? Nem gond! Csak legyen oka rá. Valika vérvörös lett – Jenő meg is ijedt. – Na, hogy te milyen… Hogy rohadnál meg ott Pesten! A lányod örökké takarító lesz, diploma nélkül! Majd lesz, még visszasírod ezt a napot! Egyszer úgyis hozzám fordulsz majd segítségért. Soha nem bocsátok meg neked! Jenő csak becsukta az ajtót. Valika még percekig kiabált a folyosón, végül elment. ******************** Az egész civódás miatt Jenő és az anyós már nem beszélnek. Isti ugyan továbbra is látogatja, segít neki, sőt Katicát is néha elviszi, de Tamara néni többet már nem teszi be a lábát a fiáék lakásába. Jenő titokban örül: legalább egy gonddal kevesebb!

Kicsit húzódjatok össze, mi most itt leszünk úgy tíz évig

Az anyós egy darabig hallgatott, aztán szólalt meg:
Jaj, Adrienn, Edit olyan rámenős… Ha valamit a fejébe vesz, aztán kész. De próbáld őt is megérteni: Ildikót fel akarja taníttatni, rendes tanulást akar neki…
Az én pénzemen? Adrienn megtorpant a tükör előtt.
A tükörből egy sápadt, kócos nő nézett vissza rá.
Jutka néni, állítsák meg őket! Szálljanak csak le a legközelebbi állomáson, és menjenek szépen haza. Nem fogadom őket, lakást pedig nem adok.
Na de hogy állítsam meg őket? panaszkodott az anyós is. Már úton vannak. Edit hitelt vett fel Ildikó tanulmányaira, lakásra egy fillérjük sincs.
Nagyon számítottak a te segítségedre. Adrienn, igazán kirakhatnád az albérlőket, mi az neked? Rokoni kötelék, hát
Rokoni kötelék? Ildikót, a ti unokahúgotokat, jó ha kétszer láttam egész életemben! Azért tegyem utcára az albérlőimet, fosszam meg a saját szüleimet a segítségtől, a lányomat a zeneiskolától, csak mert a te húgod így képzelte el?
A zsebében megszólalt a telefon. Adrienn a kabátját le sem vetve előhúzta, az üzenet Edit nénitől jött, az anyós húgától:

Adrienn, szia! Már a vonaton vagyunk. 19:40-kor indultunk, holnap reggel a Keletiben leszünk. Várj minket Ildikóval!
Dobd át a címed a garzonhoz, múltkor elfelejtettük felírni. Hol tudjuk felvenni a kulcsot?

Adrienn dermedten olvasta el háromszor, hátha félreérti. Melyik garzon? Melyik Ildikó?

Anya, miért álltál meg? Lilla dugta ki a fejét a folyosóról. Éhes vagyok.
Mindjárt, kicsim, simogatta Adrienn nesztelenül a lánya fejét, de a szemét le nem vette a telefonról.

Fel is hívta rögtön Edit nénit. A vonalon a vasúti kerekek zakatolása és jókedvű nevetés hallatszott.

Haló, Adrikám! csengett túlcsorduló örömtől a néni hangja. Na, megjött az üzenet? Gondoltuk, hadd legyen meglepetés, hogy ne főzz külön, mi mindent veszünk útközben!

Edit, várj, nem értem! Hová is mentek?
Hováhogy hová? Budapestre! Ildikó egyetemre megy idén, mondtam neked tavasszal is. Államilag nem vették fel, fizetősre viszont igen.
Összepakoltunk, jövünk betelepedni a te lakásodba!
Az én mi? Abba a lakásba, amit hat éve rendszeresen kiadok? Edit, normálisak vagytok?
Jaj, ne izélj már! változott meg a hang. Hat éve, amikor a nagymamád után megkaptad ezt a garzont, ott ültünk az asztalnál, emlékszel? Akkor mondtam: Na, Ildikónak lesz hol lakni, ha feljön tanulni. Te meg nem szóltál semmit. Ez számomra beleegyezés volt mi erre rendezkedtünk be hosszú évek óta.
Azért hallgattam, mert hülye viccnek gondoltam! emelte fel a hangját Adrienn. Soha nem akartam oda senkit beengedni.
Ott él egy család. Gyerekük is van. Szerződés szerint fizetik a lakbért, annak felét a szüleim gyógyszereire költöm, a másik feléből Lilla zeneóráira jár.
Mi volt a fejetekben, amikor elindultatok?

Az, hogy rokonok vagyunk! fortyant Edit. Vagy a budapestieknek már nincs lelkiismeretük? Képes vagy a saját unokahúgod a pályaudvaron hagyni? Már beszéltél a férjeddel is? Tudja, hogy a saját családját rakod ki?

Gábor vidéken van kiküldetésen, alig van térerő. És ez az én lakásom, Edit. Az enyém. Világos? Anyám vette, nekem hagyta. Gábornak semmi köze hozzá.
Ja, most már igy beszélsz? Ildikó, hallod ezt? Hallod? Nem baj, majd beszélünk, amikor odaérünk. Úgyis találkozunk holnap a Keletiben!
A vonal megszakadt. Adrienn teljesen lefagyott.

Lilla, menj a konyhába, ott van rakott krumpli a hűtőben, melegítsd meg magadnak kiáltotta lányának remegő kézzel, majd anyósát hívta.

Jutka néni sokáig nem vette fel.
Mondd, Adrienn, miben segíthetek?
Tudta, hogy a húga és az unokahúga jön Budapestre a lakásomba? kérdezte Adrienn.
Hát… Edit mondott valamit, de gondoltam, megbeszéltétek, bizonygatta tétován az anyós.
Kivel beszéltem volna meg? Hat éve adom ki azt a lakást. A pénzt a szüleim gyógyszereire és Lilla tanulására költöm, ezt pontosan tudja. Könyörgöm, miért nem mondta meg nekik, hogy nem lehet?
Ne kiabálj velem sértődött meg az anyós. Nekem ebbe semmi beleszólásom nincs. Oldjátok meg egymás közt!
Csak Gábort ne hívd, nehogy felidegesítsd, most tárgyalása van, így is folyton feszült miatta.

Adrienn lecsapta a telefont. A férje mindig is szerette kerülni a családi feszültségeket, kivéve, ha anyjáról vagy a nagynéniről volt szó, olyankor meglepően engedékeny lett.
Adrienn, ők vidékiek, másképp gondolkodnak mondta gyakran Gábor. Néha egyszerűbb engedni…

Adrienn megpróbálta elérni a férjét. Az előfizető jelenleg nem elérhető. Persze. Mindig ez van, amikor szükség lenne rá.

***

Óriási botrány kerekedett. Edit hajnali ötkor riasztotta Adriennt, hogy azonnal menjen értük.
Hol vagy már? Fáradtak vagyunk, és éhesek is! Ráadásul hideg van, szétfagytunk! Még mindig alszol? Azonnal ide, de gyorsan! Tizenöt perced van!

Adrienn félig álomban alig értette, ki beszél hozzá. Mikor felfogta, már durván rávágta:
Hagyjon engem békén! Nem fogok sehová menni! A lakásomba meg végképp nem engedem. Elegem van!

A tizedik hívás után kitiltotta Edit számát. Edit utána Ildikó telefonjáról próbálkozott, azt is tiltólistára tette.
Egész nap Jutka néni zaklatta Adriennt: hol könyörgött, hol fenyegetett, mindenképpen segíteni akarta az ismerőseinek. Estére Gábor is hazaért, csendben, váratlanul is.

Mi történt nálatok? kérdezte rögtön a férje. Anyám hív, sír, hogy az utcára dobtad Edit nénit.
Adrienn magyarázta:
Figyelem nélkül, előzetes szó nélkül jelentek meg. Rögtön követelték, hogy rakjam ki az albérlőket, és öt évig ingyen lakjon ott Ildikó.
Gábor, te is normálisnak tartod ezt? És amennyit tudok, már kényelmesen elhelyezkedtek Anyádnál.
Amúgy te mit keresel itthon?
Anyám hívogatott, válaszolt sóhajtva a férje. Meg hát Edit néni is folyamatosan csörögött…
Adrienn, nem engednénk nekik? Amíg találnak valami kollégiumot…

Adrienn megrázta a fejét:
Gábor, nincs és nem is lesz kollégium. Még csak nem is jelentkeztek oda, Edit eleve úgy tervezte, hogy a lakásom már Ildikóé!
Érted ezt a pofátlanságot? Nem keresgéltek, csak szimplán be akartak költözni.
Anyám szerint hat éve ígérted nekik
Akkor a temetésen hallgattam, nem foglalkoztam vele, sok bajom volt akkor.
Edit annyira fel van háborodva, hogy mostantól nem is létezünk számukra. Amúgy Anyámnál se maradtak, messze van az egyetem. Tízezer forintot átutaltam Editnek, béreltek valami szobát
Hála az égnek! tapsolt Adrienn. Ez a nap legjobb híre. Nem fogok veled veszekedni emiatt, végre letudtuk őket!
Gábor megint felsóhajtott és lehajtotta a fejét.
Adrienn, csak egy szobát béreltek, Edit kiakadt, hogy csótányok és balhés lakók vannak.
Barátkoznia kell a helyzettel. Ha valaki a fővárosba akar költözni, meg kell dolgoznia érte, nem várhat mindent ingyen rokonoktól, akiket alig ismer.
Adrienn a hálószoba felé indult, Gábor követte.
Furcsa érzés maradt bennem! Olyan, mintha tényleg magukra hagytuk volna őket. Mi lesz, ha baj éri őket?
Mégiscsak rokonok…
Gábor, nekem van egy lányom, szüleim, akikért felelősséget érzek. A lakást a nagymamám vette, nekem adta, kiadom, hogy azoknak segítsek, akik valóban rászorulnak. Mondj egy okot, ami miatt igazságtalanul ki kéne rakjam az albérlőket?
A férje hallgatott.
Éhes vagy? Csinálok vacsorát. És zárjuk le a témát! Ha segíteni akarsz, tedd meg a saját keresetedből.
De a lakás marad albérletben, pont.
Igazad van, bólintott Gábor. Valószínűleg én sem örülnék, ha a te szüleid jönnének a szüleim nyaralójába, és azt mondanák: Húzódjatok be, mi itt leszünk vagy tíz évig.

Vacsora után, mikor Gábor tusolni ment, Adrienn elővette a telefonját. Egy olvasatlan üzenet anyósától:

Adrienn, ez mégis csak sok. Edit már idegileg is lebetegedett. Vigyél nekik valami kaját legalább pár hétre!
Vigyél húst, zöldséget, gyümölcsöt, csokoládét is. Kávét, teát, tisztálkodó szereket, napraforgóolajat is.
Ha tudsz, halat is. Konzervet ne, azt Edit nem eszi meg. Cím:
Adrienn anyósát is blokkolta. Legalább most pihenjenek egy kicsit a feketelistán.

***

A következő éjszaka csendes volt a rokonok nem hívták.
Reggel hétkor viszont Edit ott állt az ajtóban. Adrienn nyitott ajtót, Gábor még aludt.
Az anyós húga ráförmedt:
Te meg itt alszol melegben, takaró alatt, tiszta ágyban? Nem érdekel, hol éjszakáztunk mi Ildikóval?
Szörnyű volt! Még a fejemre is potyogtak a csótányok, hideg, kosz, jéghideg padló! Onnan jobbra egész éjjel valaki Tavaszi szél vizet áraszt-ot üvöltött, balra veszekedés. Szégyellted magad legalább? Rokonnak hagysz ilyen körülmények között lakni?
Tudod mit, én vitatkozni nem fogok. Nem akarod kilakoltatni az albérlőidet? Hát nem kell! Beköltözünk akkor hozzád!
Háromszobás lakásotok van, legalább egy szobácskát kaphatunk Ildikóval. Nekünk csak három-négy hónap kell, maximum fél év, utána megyünk, ha a lányom megszokja a várost.

Adrienn csak pislogott.
Felejtsd el, hogy idejössz! Ne rontsuk el teljesen az utolsó kapcsolatot is!
Kívánod, hogy rendőrt hívjak? Megtehetem. De minek neked a baj?
A rokon elsápadt, Adrienn még meg is ijedt.
Hogy képzeled, te Elpimaszodott pesti! Hát dolgozzon csak a lányod élete végéig takarítónőként diploma nélkül!
Na megállj, ezt még visszakapod. Minden olyan csúszós egyeseknek!
Még eljön az idő, hogy te könyörögsz a segítségemért. Ezt soha nem bocsátom meg!
Adrienn becsapta az ajtót. Edit még jó pár percet kiabált a lépcsőn, aztán elment.

***

És ezzel megszakadt az anyós és Adrienn kapcsolata onnantól kezdve Jutka néni nem kereste többé.
Gábor továbbra is látogatja az édesanyját, sőt, van, hogy a lányát is viszi magával, de az anyós már sosem jött Adriennhez.
Adrienn pedig örült, hogy eggyel kevesebb gondja van az életben.

***

Az eset megtanította Adriennnek, hogy a segítség csak akkor segít, ha az adás szívből jön. Mások elvárása és akarata helyett a saját határaidat kell megtalálni, és ki kell állni magadért még akkor is, ha ezért néha a rokonok megsértődnek. Ha mindenkinek igent mondasz, a saját családod szükségletei és a te nyugalmad vész el. Az embernek nem szabad elfelejtenie: a jószívűség és a józanság kéz a kézben kell járjon.