Ez nem a te otthonod
Réka szomorúan végignézett azon a házon, ahol felnőtt. Alig múlt tizennyolc, máris úgy érezte, mindent elvett tőle az élet. Miért ilyen kegyetlen hozzá a sors? A nagymamája meghalt, az egyetemre nem vették fel mindez egy pimasz lány miatt, aki a felvételin mellette ült. Minden válaszát lemásolta, de még elsőként adta le a dolgozatot és suttogott valamit a vizsgáztatónak, aki aztán Rékától is elkérte a papírjait, majd közölte: csalásért kizárják. Hiába magyarázta, senki nem hitt neki. Nem is csoda: mint utólag kiderült, az a lány a helyi vállalkozó kislánya volt. Persze, hogy vitatkozni sem érdemes velük
És most, ezek után, anyja is hirtelen felbukkant két vér szerinti fiútestvérrel és egy új férjjel. Hogy hol csavarogtak ennyi éven át? Réka nagyija, Jolán nevelte fel, az anyja csak négyéves koráig volt vele, de abból az időből sem sok szép emléke maradt. Apja dolgozott, anyja meg otthon hagyta a kislányt, hogy szórakozzon valahol. Házasság ide vagy oda, mindig méltó férfiakat keresett, ezt sosem rejtette véka alá még akkor sem, amikor Réka apja hirtelen meghalt.
Megözvegyülve sem sokáig gyászolt. Összepakolta a cuccait, a négyéves kislányt kitette Jolán nagyi tornácára, a férjétől maradt lakást gyorsan eladta, ő pedig világgá ment. Hiába próbálta a nagymama lelkiismeretre téríteni.
Anyja néha beugrott, de úgy viselkedett, mintha Réka nem is lenne. Amikor egyszer, tizenkét éves korában meglátogatta, magával hozta a hét éves öccsét, Csabát, közölte, hogy írja Jolán nevéről az egész házat az ő javukra.
Nem, Tímea! Erről szó sem lehet! vágta rá Jolán nagymama.
Ha meghalsz, akkor is az enyém lesz! vágott vissza kegyetlenül Tímea, Rékára is villantva egy dühös pillantást, majd Csabával ajtót csapott és elviharzott.
Miért veszekszetek mindig, amikor jön anya? kérdezte akkor Réka a nagyit.
Mert az anyád szívtelen önző! Rosszul neveltem, nem kaptott elég pofont! sóhajtotta Jolán, picit bosszankodva.
Nagyi váratlanul lett beteg sose panaszkodott, de egy nap, ahogy Réka hazaért a gimiből, azt látta, Jolán néni sápadtan ül a teraszon, csak néz maga elé. Még sosem látta tétlenkedni.
Baj van, nagyika? kérdezte aggódva.
Nem érzem jól magam Hívd fel, drágám, a mentőket szólt halkan.
Kórház, infúziók majd halál. Jolán néni utolsó napjait az intenzíven töltötte, ahová Réka nem mehetett be hozzá. Félő őrület, kétségbeesésében még az anyját is hívta. Anyja először oda sem akart utazni, de amikor hallotta, hogy nagyi az intenzíven fekszik, mégiscsak felbukkant épp csak a temetésre ért oda. Három nappal később Réka arcába tolt egy papírt:
Mostantól ez a ház az enyém, meg a fiaimé! Hamarosan jön Gábor, tudom, hogy ki nem állhatjátok egymást. Menj most egy darabig a nagynénédhez, Etelkához, jó?
Egy csöppnyi sajnálat sem hallatszott Tímea hangjában. Sőt, mintha örült volna, hogy Jolán néni végre meghalt, mivel most már ő örökölt!
A gyász ledöntötte Rékát nem tudott anyja ellen tenni semmit, a végrendelet is egyértelmű volt. Egy darabig tényleg Etelkánál húzta meg magát apai nagynénje volt ő, de inkább egy örök tini. Állandóan vendégek, hangos, kissé illuminált társaság; Réka nem tudta elviselni. Sőt, eleinte némelyik férfi ijesztő figyelmet mutatott iránta ettől Réka még inkább ki volt borulva.
Miután mindezt elmesélte a barátjának, Péternek, olyan reakciót kapott, amire nem számított, de megörült neki:
Na, azt már nem! Hogy mindenféle vénember bámuljon vagy taperoljon? mondta Péter, majd határozottan hozzátette, bár ő is csak tizenkilenc volt : Ma beszélek apámmal. Van egy kis, egyszobás lakásunk a város szélén. Azt mondta, beköltözhetek, ha felvesznek az egyetemre és én teljesítettem a feltételt, most rajta a sor.
És én én most hogy jövök ide? kérdezte Réka zavartan.
Hogyhogy? Hogy együtt lakjunk! Ennyi! És ha már itt tartunk hivatalosan megkérlek: leszel a feleségem? Összeköltözünk!
Hát, a szüleid ezt hogy fogják fogadni?
Ugyan már, nincs választásuk! Tessék, most kérlek meg a kezed! Akarsz velem egy lakásban élni, Réka?
Könnyes szemmel, boldogan bólogatott:
Persze, hogy akarok!
A hírre Etelka örvendezett, anyja viszont majd felrobbant:
Na, férjhez mennél, mi? Még egyetemre sem kerültél be, így akarsz boldogulni? Egy fabatkát sem kapsz tőlem, tudod! És a ház is az enyém! Semmit nem kapsz!
Anyja szavai mélyen megbántották. Péter csak nehezen derítette ki, hogy mi történt. Hazavitte síró menyasszonyát, a saját szülei lelkesen igyekeztek vigasztalni, teával, kedvességgel.
Péter apja, László bácsi elgondolkozva hallgatta Réka történetét, amiben annyi viszontagság volt, hogy másnak tíz életre is elég lenne.
Szegény kislány, istenem! Micsoda nő ez a Tímea! csóválta fejét Péter anyukája.
Engem inkább az érdekel mondta László bácsi , hogy miért van az anyádnak fixa ideája a ház miatt, ha egyszer van végrendelet, és mindig ezzel fenyeget?
Fogalmam sincs hüppögte Réka. Egész életében hajtotta, hogy kapja meg a házat, gyakran erre veszekedtek. Hol eladni akarta, hol azt akarta, legyen átírva rá. De nagyi mindig nemet mondott mondta, hogy akkor mi ketten az utcán maradnánk.
Ez tényleg furcsa Elmentél egyébként közjegyzőhöz, amikor Jolán nagymama meghalt?
Nem, miért is mentem volna?
Hogy az öröklési jogod érvényesítsd.
De hát az anyám az örökös. Én csak unoka vagyok, és az anyámnál ott a végrendelet mutatta is.
Ez nem ilyen egyszerű, Réka. Hétvégén elmegyünk együtt a közjegyzőhöz, de addig pihenj!
Nem sokkal később Réka összefutott anyjával, aki valami papírokat próbált aláíratni vele. Péter közbelépett:
Nem ír alá semmit!
Na, és te mit szólsz bele? Felnőtt, maga dönti el.
Én vagyok a vőlegénye, és úgy látom, akár kárára is lehet ez az ügy. Egyelőre Réka nem ír alá semmit.
Tímea szitkozódva távozott, de László bácsi csak gyanakvóbb lett. Néhány nap múlva, ahogy ígérte, elment Rékával a közjegyzőhöz:
Figyelj oda, mit mond, és mindent olvass el alaposan!
De a közjegyző korrekt volt. Felvette Réka nyilatkozatát, másnap hívták: öröklési ügy nyílt a nevére. Kiderült, Jolán néninek volt egy bankszámlája pár százezer forinttal pont taníttatásra gyűjtött. Erről Réka nem is tudott.
És az ingatlant illetően? kérdezte László bácsi.
Az ingatlanon több éve ajándékozási szerződés van Réka nevére. Más dokumentum nincs.
Ajándékozás? csodálkozott Réka.
Nagymamája pár éve itt járt, hogy magára írassa a házat. Most lett tizennyolc éves, így jogszerűen ön rendelkezik felette.
És a végrendelet?
Az még hét éve készült, de már visszavonták. Valószínű, az anyja erről mit sem tud.
László bácsi sejtése helyes volt.
Most mi lesz? kérdezte zavartan Réka, mikor kiléptek.
Hogyhogy mi? Közlöd anyáddal, hogy a ház a tiéd, és ki kell költöznie.
Dehogy fog! Már minden cuccom kirakta az ajtó elé!
Erre van a rendőrség.
Amikor Réka közölte az anyjával, az úgy felkapta a vizet, hogy dühében majd szétszedte a házat:
Ejnye, hát az anyádat rúgnád ki? Azt hiszed, elhiszem ezt a sületlenséget! Ki eszelt rá? A vőlegényed vagy az apja? Ilyet! Nekem van papírom, a végrendelet világos: én vagyok az örökös!
Ja, úgyhogy most tűnjetek innen, vagy eltöröm a lábatokat! tette hozzá Gábor, egész idő alatt túltengő gyűlölettel.
László bácsi viszont csak higgadtan odavetette:
Higgye el, uram, a fenyegetésért és garázdaságért eljárás is indulhat.
Mi? Hogy meri! Na, tűnjetek, eladom a házat, emberek jönnek megnézni!
Csakhogy rendőrök jöttek. Feltérképezték a helyzetet, felszólították a családot, hogy hagyják el az ingatlant, vagy büntetőeljárás lesz. Tímea, Gábor és a fiúk dühöngtek, de nem tehettek semmit. Végül Réka beköltözhetett a saját házába. Péter sem akarta magára hagyni, attól tartva, veszélyesek lehetnek rá így odaköltözött hozzá.
És igaza lett. Tímea és Gábor még sokáig nyomasztották a lányt. Később, amikor Tímea megtudta, hogy Jolán néni még pénzt is hagyott, a közjegyzőnél bejelentkezett a számláért. Ebből nem lehetett kibújni, így annak egy részét megkapta. A házzal viszont nem boldogult, ahogy jogászokat kérdezett, egyre egyértelműbb lett: nincs esélye. Ezután végleg hazaköltözött, Rékával soha többé nem beszélt.
Réka és Péter összeházasodtak. Következő nyáron Réka bekerült az áhított egyetemre, harmadévesen már anyuka lett. Hálás volt férjének és családjának, amiért átvészelték vele az élet egyik legnehezebb időszakát, és végül boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Szerző: Odett
—
—
Talány
A házikó öreg volt már, de százszor rendesebb, mint úgy általában az ilyen falusi vityillók. Nem is nagyon állt üresen, ideje sem volt elvadulni vagy tropára menni. Na hál Istennek! gondolta Magdolna. Se pasim, se szerszámosszekrényem, ilyesmikben amúgy sem vagyok egyetlen elpusztíthatatlan magyar asszony sem: aki égő házból kihoz lófejet, szögel, aszfaltot önt, mindent bír!
Fellépett a tornácra, előhúzta a táskájából a kulcsot és kinyitotta a csinos, nagy lakatot.
***
Magdolnánál valami furcsa okból pont ezt a házat végrendelkezte nagypapa Ilona néni. Távoli rokon volt, de szinte idegen, sosem volt igazi rokoni viszony köztük. De hogy működik egy matuzsálem agya, ki tudja? Életkora már Magdolna szerint is bőven lehetett száz körül. Valami unokahúg-féle vagy második unokatestvér ilyen viszony. Röviden: Magdolna varrónő-szakácsnő.
Ifjúkorában járt Ilona néninél, már akkor sem volt kezdő az asszony. Egyedül szeretett lakni, rokonságot nem zaklatta, nem kért segítséget soha. Aztán nemrég fogta magát, s elment.
Amikor Magdolnát értesítették, hogy a Talány nevű faluban elhunyt az öregmama, először azt sem tudta, kiről beszélnek. Arra meg végképp nem számított, hogy pont rá hagyta a házat s a tucatnyi négyszögöl telket.
Ajándék a majdani nyugdíjhoz! poénkodott akkor Magdolna férje, Mihály.
Ja, a nyugdíj úgy van, mint Békéscsaba Párizstól: gyalog odáig sem jutnék! legyintett Magdolna. Csak ötvennégy éves vagyok. Mire elérném a hatvanat, megint kitolják a nyugdíjkorhatárt. Ez tehát csak ajándék bár nem is tudom, mivel érdemeltem ki. Azt sem tudtam, Ilona néni él-e még. Már azt gondoltam, rég elporladt. De hát mindegy, ebben a helyzetben nem válogathatok. Ha egyszer adtak, örülni kell.
Vagy eladni! dörzsölte össze a kezét Mihály.
***
Jól tették, hogy nem adták el. Alig telt el pár hónap, hogy Magdolna földesúr lett, máris újabb meglepetés érte. Csak most sokkal kevésbé volt kellemes: kiderült, hogy Mihály, a drága férje, megcsalja. Hát ennyit a vénségi bölcsességről, öfonott bajusz, de ördög a háton, szikla a kebelben…
