„A feleségem anyja gazdag, soha nem kell majd dolgoznunk” – örvendezett a barátom. Az én ismerősöm, Antal mindig is arról álmodott, hogy mások pénzén éljen gondtalanul. Mindent megtett, hogy elnyerje egy tehetős családból származó lány kegyeit. Láttam, hogy nem szereti őt igazán, és ebből a házasságból semmi jó nem származhat. Antal azonban biztos volt benne, hogy egy gazdag feleség lesz a kulcsa a boldog és gondtalan élethez. Ezt még hihetné is az ember, ha a lány tényleg tudna pénzt keresni – de kiderült, hogy a család vagyonát az anya építette fel, aki több nagy üzlet tulajdonosa a városban. Próbáltam hatni az ismerősömre: – Ugye nem gondolod komolyan, hogy lusta embereket fognak eltartani? Jó dolog függetlennek lenni és saját munkával keresni a pénzt. – Ugyan már, ne aggódj! Gyerekünk lesz, teljesen megbíznak bennem! – örömködött Antal. Nem értettem őt. Szerintem ez nem helyes, így bánni valakivel, akit szeretünk. Egy férfi tartsa el a családját. Hónapokkal később rákérdeztem, hol dolgozik. Kiderült, hogy se ő, se a felesége nem csinálnak semmit – otthon ülnek egész nap, számítógépes játékokkal játszanak, tévét néznek vagy alszanak. Az anyós főzi az ételt. Néha irigyeltem is egy kicsit Antalt, mert elérte, amit akart. – A nejem édesanyja gazdag, soha az életben nem kell majd dolgoznunk – dicsekedett elégedetten Antal. Ez ment egy darabig, de aztán az üzlettel gondok akadtak, az anyós bevételei töredékére csökkentek, ezért munkát ajánlott a lányának és a vejének. Egy hónap telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk. Ekkor felhívott Antal, és aggódó hangon kért tőlem kölcsön ötvenezer forintot két hétre. Állást keresek, ha sikerül, kapok előleget és vissza tudom adni a pénzt. Teljesen le vagyunk égve – mondta szomorúan. Ezzel véget ért gondtalan élete. Azóta mindketten dolgoznak és visszafizette a pénzt. Ennyi volt a „gazdag család” álma. Nem szabad másokra támaszkodni – önállónak kell lenni, csak így lehetünk biztonságban és boldogok.

Az anyósom tele van lóvéval, sose kell majd dolgoznunk lelkendezett a haverom.

Volt nekem egy barátom, Bálintnak hívták, aki mindig is arról álmodott, hogy majd más kontójára él luxusban. Keményen dolgozott (persze nem az irodában), hogy egy tehetős család lányát meghódítsa. Már messziről látszott, hogy szerelmi szálak itt nincsenek, inkább pénzszálak ebből a frigyből baj lenne, ezt mindketten tudtuk. De Bálint szentül hitte, hogy egy gazdag nő majd belépőjegyet jelent a gondtalan életbe. El is hinném, ha a lány legalább tudta volna, hogy néz ki egy bankszámla. Kiderült, hogy a csaj családja leginkább az anyuka jóvoltából dúsgazdag: ő birtokol a városban néhány menő ruhaboltot.

Próbáltam Bálintot kicsit észhez téríteni:

Bálint, ne gondold már, hogy eltartanak egy örökös naplopót! Jó az, ha az ember független és dolgozik mondtam neki.
Á, hagyjál már! Gyerekünk lesz, teljesen megbíznak bennem! rikkantotta viccesen a drága barátom.

Esküszöm, nem értettem ezt az egészet. Hát mégsem így megy ez, hogy valaki csak úgy elteszi magát hétvégi üzemmódba, és a csaj tartja el. Ugyan már, férfinak is illedelmes dolgozni és gondoskodni a családról.

Múlt az idő, egyszer csak elgondolkodtam, mi lehet vele mostanában. Fel is hívtam, hogy megkérdezzem, mit dolgozik. Kiderült, hogy se ő, se a felesége, Panna sem csinál semmit egész nap otthon melegítik a kanapét: hol gépeznek, hol nézik a Való Világot vagy csak alszanak. Anyós főz, anyós mos, anyós tartja a frontot. Néha már irigyeltem is, hisz Bálintnak tényleg sikerült, amire annyira vágyott.

Az anyósom dúcsgazdag, sose kell dolgoznom! hencegett Bálint, miközben pöckölgette a papucsát.

Ez az idilli élet tarthatott is volna örökké, csakhogy egyszer csak valami balul sült el. Jöttek a bajok a boltokkal, a jövedelem is hirtelen zsugorodni kezdett. Anyuka úgy döntött, felkínál lányának és vőjének egy igazi életleckét vagyis munkát.

Egy hónap alig telt el, egyszer csak kapok egy hívást: Bálint ütemtelen hangon kér, hogy adjak már kölcsön ötvenezer forintot két hétre.

Keresek állást, megyek az interjúkra, ha felvesznek, kapok előleget és visszaadom a pénzt. Teljesen le vagyunk égve, öregem motyogta szomorkásan.

Így ért véget a szivárványos vakáció. Most már mindketten dolgoznak, rendezte is az adósságát. Hát, ennyit a gazdag rokonokról! Az ember inkább számítson magára, úgy talán tényleg lehet nyugodtan és boldogan élni. Na, ne bízzuk már mindenünket az anyósra!