Mai 10.
Már nyolc éve vagyok házas Andrással. Jólékü ember, mindig keszen áll segíteni, szivét mindig kínyállja. De volt egy problémája egy huga. Mariska. Egy végtelen képzeletű nő, aki elképesztő képességgel rendelkezett arra, hogy bármilyen mondatot elburkoltan egy drága ajándék körével kapcsolatos kérdéssé alakítsa.
Soha nem beszélt egyenesen. A mondatai mindig ártatlan gondolatoknak tűntek:
A gyerekek annyira álmodoznak az új rajzfilmről, de most olyan drágák a jegyék mondta méla hangon. És András azonnal jegyéket vett, elvitte az unokákat a moziba, megvette nekik a popcornt is.
Milyen szép idő van folytatta Mariska de ti itthon ültök. Menjetek el a körülhálóra! És ki ment a gyerekekkel? Mi, persze. És mindent a mi pénzünkön.
Én nem értem ezeket a finomságokat. Nem is akarom. Az őszinteséget részesíteném előnybe. Ha kell valami mondd. Kérd. Magyarázd meg. Ne keringen a fő téma körül, ugy tettve, mintha semmit sem akarnál.
De András mindig azonnal reagált a jávasátaira. Óríási szeretettel viseltetett az unokái iránt. De az, ahogy elkényeztette őket, meghaladta minden határt. Biciklik, új technikai csodák, kikapcsolódás mindez megszokottá vált. Mariska csak rápillantott, és a férjem már futott is.
Mostanában volt Dávid Mariska fia névnapja. Már adtunk neki egy luxus biciklit, ami jó pénzbe került. Biztos voltam benne, hogy ez több, mint elég. De Mariska számára a bicikli semmi volt. Az ő szemében a gyereknek muszáj elutaznia Európába. És nem egyedül vele, persze. Egy kisfiú nem mehet egyedül!
Mariska nyelvére lefordítva ez így hangzott:
Dávid arra álmodozik, hogy láthassa Párizst. Kigyulladnak a szemei, ha megemlítem neki
András ekkor a helyett, hogy jegyeket vett volna, vitt az unokájának egy süteményt és egy díszpárnát a monogramjával. Én dolgoztam aznap, a férjem pedig egyedül ment. És ez, ahogy sejtitek, hideg zuhany volt a hugának.
Mariska azonban nem adta fel. A kérései évről évre nőttek. A férjemnek látszólag nem volt vele problemája. Nem volt saját gyermekünk, ó pedig teljes szájvízzel áldozta magát az unokáknak. Talán azért, mert nem volt hova kiádania apai érzémeit.
Aztán a várt hír: várandós vagyok. Megmondtam Andrásnak örömében sírt, megcsókolta a hasam, alig hitte el. Éveken át álmodott róla. De aztán jött Mariska
És megint egy kéréssel. Ezúttal egy prágai utazással a tavaszi szünetben. Természetesen a gyerekekkel. A férjem elutásította, először. Azt mondta, apa lesz, és most minden forrás a családre szánt. Ekkor a huga felrobbant.
Másnap felhívott. Üvöltött. Vádolt.
Hogy méred?! Mindezt azért tetted, hogy elvegyél a gyerekeimtől az egyetlen férfit, aki törődött velük!
Letettem, anélkül hogy válaszoltam volna.
Aztán egy új jelenet. Az unokák várták Andrást a munkahelye előtt. Átadtak neki egy kézirásos üzenetet.
Bácsi, légy szíves, ne hagyj el minket
Miért kellenek a saját gyerekeid, ha mi már itt vagyunk neked?
Nyilvánvaló volt, hogy valaki segített nekik megfogalmazni. És az a valaki kitalálható volt.
András hazaért, leült a kanapéra, nézegette a leveleket és mintha valami elszakadt volna benne.
Csak egy én hülye vagyok mondta. Hány éven át tűrtem ezt? A tüzhely elromlott, nincs pénz kabátra, apa elszökött bácsi, segíts. Mindig a gyerekekkel manipulált. És én belementem. Hülye.
És hirtelen elővett egy jegyzetfüzetet. Rögzítette, amire emlékezett: biciklik, telefonok, táborok, utazások, felszerelések, kabátok, színházjegyek. Az összeg egy kerek szám.
Aztán a vég. Mariska stílusában.
Eljött hozzánk. A hallban állt, mint valami úrnő, és azt mondta:
Most, hogy lesz saját gyereketek, megtehetnétek egy utolsó jó cselekedetet? Adjátok nekünk a kocsit. Nem nekünk, nem vagyok pofás. Csak hogy elvigyem a gyerekeket
András a jegyzetfüzetet nyújtotta át neki, szó nélkül.
Itt az összeg. Mindenért, amit kaptál. Add vissza. Hat hónapod van. Utána a bíróságon.
Kiment, és annyira becsapta az ajtót, hogy leesett a seprény a fogasról.
Ezután előzőleg soha nem látott mennyiségű üzenet özöne következett. Mariska barátnői özönlöttek a közösségi médián. Azt írták, hogy tönkretettem a bácsi és unokák szent kapcsolatát. Hogy most a gyerekek elhagyatottak, ehesek, és anyukuk kétségbeesett.
De tudjátok, nem ingottam meg.
Mariskának két lakása van. Az egyiket a volt férje hagyta rá, a másikat pedig András, aki a rósz része
