Hogy képzeled el ezt, anyukám? kérdezte Ágnes felháborodva. Két hétig egy teljesen idegen férfival kellene élnem?
Miért idegen? Ő István, Lídia nagynéném unokatestvére, a családunk része!
Emlékszel, gyerekkorodban vele játszottál: akkor mi is vendégek voltunk náluk! emlékeztette anyja.
Anyukám, már harminc vagyok! Hol vagyok én, és hol a gyerekkor? próbálta elérni Ágnes a szavakat. Vagy megint házasságra akarod kényszeríteni?
Ne beszélj hülyeségeket: ő a rokon! Szóval várd a vendéget, semmi baj nem lesz! zárta le a nő a beszélgetést, és elvett a telefon.
Anyukám mindig tisztelte a családi kötelékeket: a rokonok szentek! Ezért most rátekerte Ágnesre a 30 éves Istvánt, aki Budapestre költözni készült, a lehetőségek városába.
Fogadd be úgy, mint rokon, nem kell külön fizetned, ha rokon vagy Budapesten! gondolta. A művelt lány, aki gimnáziumi orosz és irodalom tanár, pontosan emlékezett arra, hogy a rokonosan szó a híres István Gálos szóhasználata volt.
István, aki olyan híres volt, mint a mesés Babuska, nem volt éppen kedves. Ágnes anyja felajánlotta, hogy befogadja a rokonát, mivel ilyen jóságos.
De anyám egy régi, szűk konyhás egyedülálló lakásban élt házában, ami még egy összecsukható asztalnak sem engedett helyet. Hogy is hozhatnám be Istvánt? gondolta Ágnes, Te is vagy már elég idős, Ágnes!
Ágnest már egyedül élte, egy rövid házasság nem számította. A korabeli házasság hat hónap után véget ért, és semmi sem maradt, ami után maradt volna. Szerencsére sem szült már gyereket. A férje, akit előzőleg ismert, már teljesen elhagyta a házat, s Ágnes nem akarta a házasságot.
Most, hogy közelharminc éves, még mindig nincsen férje. Egy jó állásban dolgozik, magas fizetéssel, a munkahelyén is nagyra értékelik. Barátai nincsenek hiányban, a magányát a Bodri nevű macska teszi színesebbé ez a macska ugyanolyan névre hallgat, mint a híres Kóbor Péter könyvében a vadászkutya.
Ágnes előkészítette a vendégszobát, és óvatosan várta István érkezését. Anyja biztosította, hogy tetszeni fog!.
István valóban semmi rosszat nem tett, de komolyan vetette szemébe a lakást, minden közös helyet alaposan megvizsgált.
Mit keresel itt, ne legyen szégyen kérdezni? kérdezte Ágnes. Aranyat, gyémántokat? Gondoltad, hogy aranymosdóval érkeztetek?
Csak azt akarom tudni, hol fogok élni! válaszolta a férfi.
Ha valami nem tetszik, nem szeretnél itt maradni? kérdezte Ágnes, kíváncsi volt.
Maradok, csak
Miért csak csak?
Semmi különös!
Aztán leültünk teát inni, megismerkedtünk. István a teához egy pitét hozott, amit Lídia adott, és egy kis, finom tortát is vásárolt, több forintért. Nem volt szemtelen szájháborúzó.
A háztartásban jó volt: önállóan mosott, edzett a mosogatóban, főzött ízlésesen, a fürdőszobában sem hagyott csapadékot. Úgy tűnt, megcsipkedve van a vécépapír.
Hát te mit gondolsz, Ágnes? kérdezte barátnője Katalin, mikor elmesélte a vendéget. Ez egy igazi férfi, megér egyedülálló házat!
Katalin már tudta, hogy a saját Levével csak ezért szakadt el.
De mi rokonok vagyunk! Ráadásul nem is tetszik nekem! válaszolta Ágnes.
Milyen rokon vagy? Ez már a hétedik csemege a lekváron! Hogy lehet, hogy nem tetszünk? Nem vagyok hülye?
István szép fiatalember, de nem Ágnes típusának megfelelő. Az alvási ritmusuk ellentétes: ő hajnalban ébred, ő pedig éjfélkor aktív.
Ágnes a lassabb, nyugodt életet kedvelte, a keleti bölcsesség: Siess lassan! szerint. István viszont állandóan mozgásban volt, mindig előre, szívében motor helyett.
Az első nap elvitte Ágnest egy színházba, előre lefoglalva a jegyeket. Ágnesnek kényelmetlen volt őt elutasítani, de elment, bár nem szerette a színházat.
Az általa kedvelt régi előadások csak az interneten voltak. A modern klasszikus értelmezések nem nyűtték meg, hiányzott a függöny, a jelmezek és a színészek tiszta szövege. A darab nem a mi időnkről szólt, de a rendező másképp látta.
István úgy gondolta, minden rendben van, de Ágnes csak irritálta a változás. Miért nem értesz? Ez az új, progresszív szemlélet! panaszkodott István.
Miért kell nekem az új? A régi is megfelel! válaszolt nyugodtan Ágnes.
De ez a fejlődés! ragaszkodott István, közben a lehetőségek városáról, Budapestről mesélt nagy tervekkel.
Bodri, a macska, azonnal a ágy alá bújt, amikor valami nem tetszett neki, úgy tűnt, a férfi sem nyerte el a kedvét.
A harmadik nap István új szőnyeget vásárolt, kivette a régi lépcsőn lévő padlót. Ágnes csendben elfogadta, nem kellett semmi magyarázat. Később egy új főzőedényt is hozott, mivel a régi tálca nem tetszett a kása főzéséhez; valójában saját reggelijét készítette, nem a közös étkezést.
Amikor fizetni akart a közüzemi díjakért, Ágnes visszautasította, mert úgy érezte, ez a területét sérti. Mikor fogod a lakást helyettesíteni a pénzzel? Nem vagyok a te bankod! mondta. István csak csaknem elmosolyodott, de nem adta oda.
A hétvége alatt számos álláshirdetést küldött, sok interjún vett részt, mintha valami nagy lehetőség látszott volna előtte.
Két héten át István szintén beteg lett: orrfolyás, tüsszentés, az arcát bőrkiütés borította. A két hetes tartózkodás vége közeledett, de senki sem akart elmenni. István még hangosan kiabált Ágnes felé: Miért léptél be papucsban a konyhába? Nehéz levetkőzni, vagy miért vettél azt a mosószert, amit már nem tudsz kiöblíteni a ruhákból?
Ágnesnek úgy tűnt, hogy ő már egy kör alakú hülye, és a ház nem az őé, hanem Istváné. Bodri továbbra is figyelmen kívül hagyta a férfit, csak akkor jött elő az ágy alól, amikor István nem volt a közelben.
Végül egy telefon jelent meg: Elfogadtuk a munkahelyen! mondták. Ez a 18. nap volt a vendéglátásból; Ágnes már számolta a napokat, István kezdett unalmassá válni.
A munka jó fizetett, még a fővárosban is megállja a helyét, de István nem mondta el, mikor költözni fog. Ágnes elhatározta, hogy beszél Istvánnal: Nem unják már a házigazdák, kedves ember? szervezett egy beszélgetést holnapra.
István holnap orvosi vizsgálatra kellett menjen, amit előzetesen el kell végezni a munka miatt.
A másik napon Ágnes egy ünnepélyes asztalt talált, tele finomságokkal. Ez egy búcsú vacsora? Isten áldjon! gondolta, és felvidult, hiszen nem kellene nehéz beszélgetést folytatni. István mindig jókedvű volt, ezért a hangulat vidám volt.
A férfi borral töltötte meg a poharakat, és beszélni kezdett.
Ekkor Ágnesnek felcsillant a szemében: Talán most megkérdezed, megkérdezed, hogy felkérünk-e? mondta, Mert ez nem csak üzleti ajánlat.
István elmondta, hogy szerinte jó pár lehetnek, a ház, a munka már megvan, a házasságot pedig tudatosan közelítik.
Ágnes hallgatta a tömeges szavakat, amikor Bodri az ágy alól kiugrott. A macskád itt van? kérdezte István.
Igen! válaszolt Ágnes. Te most először látod?
Első alkalommal? Fene, allergiám van a macskaszőrre! Ma orvos mondta, hogy allergiám van. Hát honnan jöhet ez? mondta István.
De a vécében van a lót, nem láttad? Mindig mindent észreveszel! mondta Ágnes.
Nem vettem észre! De kell valamit tenni! válaszolta a férfi.
Az orvos előírta, de nem csak a tüneteket kell kezelni, a kiváltó okot is! Nem élhetek macskával együtt! kiáltotta.
Ki kényszerít, hogy ne élj? Ne menj! A házasság?
Milyen házasság? Nem jött be az allergiád az agyamba? kérdezte István.
A miénk! védelmezően felelte. A macska csak akadályozni fog.
Azt javasolod, hogy megöljem? kérdezte Ágnes haragszan.
Az egy lehetőség! Sőt, fizethetnék érte! ajánlotta István.
Én inkább megölném téged! válaszolta Ágnes, miután egy pillanatra csend lett. És ne nézz úgy rám! Menj el! És nem a macskának mondom, hanem neked!
István bort ivott, majd az asztaltól felállva azt mondta: Nem gondoltam, hogy ilyen primitív vagy!
Viszlát! szólította Ágnes, megkönnyebbülve.
Miután elment, a főzőedény eltűnt, a szőnyeg megmaradt, talán nehezebb volt vinni.
Anyja felhívta: Hogyan tudtad kiűzni a unokatestvéredet? Már panaszkodott!
Azt akarta, hogy megházasodjak vele! Ha ilyen kedves vagy, menj el magad! De ő úgy nem tetszik! mondta Ágnes, és letette a telefont.
Senki sem tért vissza, a kérdés talán megoldódott. Lehet, hogy legközelebb egy másik rokon allergiát fejleszt ki rá, mint Ágnes. Az élet már ismert olyan eseteket, amikor a férj allergiás a feleség korpájára, és nem végződött jól.
Ha jövő alkalommal anyukád segíteni akar, hajtsd be a rokonságot: aki kitalálta, ő is vezet. Ágnesnek és Bodrinak így is elég jól megy.
