Mikor Katalin fizette a vásárlást, Béla félreállt. Amikor elkezdte a cuccokat a táskába bepakolni, ő kilábalgatott az üzletből. Katalin kijött, és meglátta Bála, aki éppen egy cigarettát szívott a járdán.
Béla, veddel már a táskákat, kérlek kérte Katalin, két nehezet nyújtva át a férjének.
Béla úgy nézett rá, mintha valami törvénytelen dolgot kért volna tőle, és meglepődve kérdezte:
Te meg, mi a francot?
Katalin összezavarodott. Mit jelent ez a kérdés? Természetes, hogy egy férfi segít. Fura, ha egy nő cipel nehéz táskákat, míg a férfi könnyedén sétál, üres kézzel.
Béla, de hát ezek nagyon nehezek válaszolta.
Na és? makacskodott Béla.
Látta, hogy Katalin kezd mérges lenni, de elvből nem akarta a táskákat cipelni. Gyorsan előresietett, tudván, hogy nem éri utol. *Vedd el a táskákat?! Mit vagyok én, egy teherhordó állat? Vagy egy kiszolgáló? Férfi vagyok! Én döntöm el, mit csinálok! Vigye ő, nem hal bele!* gondolta Béla. Ma úgy döntött, meg akarja alázni a feleségét.
Béla, hová mégy? Fogd már a táskákat! kiáltozta Katalin, majd a sírás kerülgette.
A táskák tényleg súlyosak voltak, és Béla jól tudta ő rakta tele a bevásárlókocsit. Otthonról nem volt messze, alig öt perc séta. De a nehéz csomagokkal az út végtelennek tűnt.
Katalin hazafelé bandukolt, könnyei kerülték. Remélte, hogy Béla csak vicceskedik és visszajön, de nem egyre távolodott. Már épp le akarta húzni mindet a földre, de megmagához tért, és tovább ment. A ház előtt leült, kimerülten. Haragtól és fáradtságtól sírni akart, de visszafogta az utcán sírni szégyen volt. De lenyelni ezt? Nem. Béla nemcsak megbántotta, szándékosan alázta meg. Pedig a házasság előtt milyen figyelmes volt Pontosan tudta, mit tesz.
Szia, Katalin! A szomszéd hangja elrángatta gondolataiból.
Szia, Némethnényi válaszolta erőltetett mosollyal.
Némethnényi, vagyis Németh Anna, egy emelettel lejjebb lakott, és Katalin nagymamájának nagyon jó barátnője volt. A halála után mindenben segített Katalinnak. Már senkije sem volt az anyja más városban élt új férjével és gyerekeivel, az apja pedig távol volt. Némethnényi maradt az egyetlen családja.
Katalin elhatározta, hogy nekiadja a bevásárlást. Mégse volt előhiába a faradság. Némethnényi nyáka alig volt, és Katalin szerette finom falatokkal kedveskedni neki.
Gyere, Némethnényi, felviszem neked mondta Katalin, újra megfutamodva a súlyos táskákkal.
A szomszéd konyhájában mindent hátrahagyott, mondta, hogy az övé. Amikor Némethnényi meglátta a szardíniákat, a pástét, az őszibarackot szirupban, és más finomságokat, amiket szeretett, de nem engedhetett meg magának, annyira megszeppent, hogy Katalin már a bűntudat kerülgette, amiért nem hoz ilyesmit gyakrabban. Csókkal búcsúztak, majd Katalin felment a lakásba.
Amikor belépett, a férje éppen kijött a konyhából, rágcsálva.
Hol a táskák? kérdezte Béla, mintha mi sem történt volna.
Milyen táskák? válaszolta Katalin ugyanazzal a hanglejtéssel. Amiket segítettél elvinni?
Na jó, ne bolondolj már! próbált viccelődni. Mérges vagy?
Nem válaszolta nyugodtan. Csak következtetéseket vontam le.
Béla megfeszült. Várt kiabálást, veszekedést, könnyeket De ez a nyugalom zavaró volt.
Milyen következtetéseket?
Nekem nincs férjem mondta fájdalmas sóhajjal. Azt hittem, megházasodtam, de csak egy félkegyelműhöz mentem hozzá.
Ezt nem értem színlelt sértődést.
Mit nem értesz? nézett egyenesen a szemébe. Egy férfit akarok, aki férfi. Te, úgy látszik, egy olyan nőt akarsz, aki férfi. Pár pillanat. Akkor neked igazáb egy férj kell.
Béla arca a méregtól kipirult, ökölbe szorult a keze. De Katalin már nem látta ment a szobába, és pakolgatta ki holmiját.
Béla a végéig megpróbált ellenállni. Nem akart elmenni. Nem értette, hogy egy ilyen kis dolog miért rombolhat széjjel egy házasságot.
Minden rendben volt! Miért bajbajön, ha egyedül viszi a táskákat? ellenkezett, miközben Katalin a ruháit dobálta a bőröndbe.
A bőröndöd, remélem, magad hordod ki válaszolta Katalin, nem is figyelve rá.
Tudta, hogy ez csak az első figyelmeztetés. Ha lenyeli a tiszteletlenséget, a megaláztatás csak felerősödne. Ezért véget vetett a történetnek, becsukva előtte az ajtót.
