Emlékszem, hogy a volt férjem második házasságának fia súlyos betegséggel küzdött, s ő megkérte tőlem a segítséget. Mondtam, hogy nem tudok adni.
Most már 37 éves vagyok, évek óta elváltam pontosan tíz évvel ezelőtt. László, a régi férjem, elárult, és sosem tudtam megbocsátani neki. Ma már egy új feleséggel él együtt.
Az új asszony, Erzsébet, tőle lett várandós, született a gyermek, majd László felvette a házasságot. Ettől kezdve elkerültem őt, és már nem tudtam, mi zajlik a házban.
Az anyagi helyzetem jó volt: a fizetésem stabil és megélhető. Egy héttel ezelőtt László hirtelen megjelent nálam, miután évek óta nem láttuk egymást. Meglepetés lett, hiszen nem is gondoltam volna, mikor újra találkozunk. Ő indította a beszélgetést, és elmondta, hogy a fiukra rákot diagnosztizáltak. A kezelés óriási összeget igényel, pénztől elmaradva László és a felesége képtelenek továbbmenni, ezért most hozzám fordult.
Épp most adtam el nagymamámtól örökölt családi házat Budapesten, ezért van nálam elegendő forint. László erről hallott, és most azt kérte, kölcsönözze a pénzt, amikor a legnagyobb szüksége van rá. A helyzet pontjában jött el.
Még nem döntöttem el, mire fordítanám a megtakarítást. Szeretnék egy jó autót venni, de előbb meg kell tanulnom vezetni, és erre kevés időm van. A kért összeg igen tisztességes, mégsem sürgősen szeretném elköltözni. Kíváncsi vagyok, hogy ha én magam megbetegednék, ő is szívesen segítene-e. Kétségbe vonom.
Képzeld el, mennyire kétségbeesett vagyunk! mondta László, mintha figyelembe vette volna az én érzéseimet is. Valójában soha nem gondolt rá, sem a feleségére. Egyszer még anélkül cserélte ki a lányomat a feleségével, a váláskor pedig minden vagyont felosztottunk. Ő azt állította, minden a új családjához jut majd. Még azt is elvitte, hogy visszafizessem a lakást, amelyet a házasságom előtt vásároltam meg; ez megmentett. Milyen szerencse, hogy nem maradtunk szegényen! Most pedig itt van, és pénzt követel, miközben a saját érzéseiről beszél!
Azt is mondta, ha nem hiszek neki, minden szükséges papírt előad, de nekem erre nincs szükségem; nem akarok belemenni a részletekbe, még ha ígéretet is tesz a visszafizetésre. A gyermeknek még rehabilitációra van szüksége, ami szintén sok pénzt emészt fel. Őszintén szólva, kétlem, hogy valaha visszakapom a pénzt.
Miért nem veszel fel a bankból? kérdeztem.
Ezt mondtam neki nyíltan a szemébe, s ő felkiáltott, felajánlva, hogy térdre ereszkedve kérjenek bocsánatot. Nem akarom lealacsonyítani; egyszerűen nem akarom többé látni vagy hallani róla. Elárult, amikor úgy gondolta, a jövőben a saját időben visszatér. Most azt mondja, újra jön, ha megnyugszom és átgondolom a dolgot, de nincs mit átgondolni.
Talán mondhatnám, nincs lelkiismeretem, de valójában csak azt szeretném, hogy a saját pénzemet én irányítsam, ne kelljen megosztani másokkal. A beszélgetés után kissé rosszul érzem magam, mégis úgy döntöttem, hogy nem segítek ez legyen számukra egy tanulság, a bűneik ára.
