István, most komolyan beszélsz? Mondj valamit, hogy ez csak egy rossz vicc a kilencre, miután a nap már elhagyta a gyárat.
Éva egy tányért szorongatott a kezében, még nem tették ki a mosogatógépbe. A víz lecsordult a porcelánról a padlóra, de ő ezt sem vette észre. István a konyhaasztalnál nyugodtan harapta a húsos pogácsát, szinte érintetlenül. Nem emelt szemet, csak villával döfött, mintha a beszélgetés egy új szőnyeg vásárlásáról szólna a bejáróban, nem a közös fiuk három hónapos sorsáról.
Nincs vicc, Éva mondta végül István, a száját szalvétával letörölve. Már felhívtam a szülőt, örül. Zsófia (a nagymama) június elsején várja a fiút. A jegyeket ma ebédre vettem. Másodosztály, alsó kocsik, minden a terv szerint.
Jegyeket vettél? Tudtommal engedély nélkül? tette fel Éva, lassan letéve a tányért az asztalra. A porcelán csapódása olyan hangot ütött, mint egy puskacsapás a konyha csendjében. István, már egy hónappal ezelőtt megbeszéltük! Pál nyári robotika táborra jár júniusban. Már előre fizettünk! Fél évet várt, a barátaival már egyeztett.
István arca összeszorult, mintha fogápolási fájdalom járna át rajta, és elhajtotta a tányért.
Robotika, számítógépek, kütyük Nézd csak őt! Kilenc éves, de már sápadt, mint a levél, semmit sem tud a kezében tartani, még a legkönnyebb egereket sem. Számára férfi nevelésre van szükség, friss levegőre, fizikai munkára. Nem egy forró városban a légkondicionáló mögött ülni. A nagymama egyedül van, a kert hatalmas, a kerítés megrongálódott. Engedd, hogy segítse. Legyen egészsége, a nagymamának is hasznára válik.
Milyen haszna, István? Éva hideg dühöt érzett benn, amely lassan felforrt. A szüleid egy elhagyatott faluban élnek, ahol a legközelebbi gyógyszertár harminc kilométerre van, földúton! Ott a kút vízét egy órát kell forralni, máskülönben mérgező. Pál allergiás! Emlékszel, tavaly mikor egy ismeretlen fűszert szagolt, és kifejezetten hányásra hajtotta? Ott a virágzás, a fűnyírás, a por!
Ne csináld felénk, vágta István, felállva az asztaltól. Én ott nőttem fel, erős, mint az őz, egészséges. Az allergia csak a városi tisztaság miatt van. Ha a friss tejjel, mezőn futkározva, a bőröd tisztul, az allergia is elmúlik. A nagymamának már van egy kecske, úgy mondja, a tej gyógyító.
Éva lassan leült a székbe, térdei reszkettek. Ismerte jól a Vasárnapi Lászlóné alakját: szigorú, régi idők harcos, aki a garaszal a torokfájást, a csipkebogyót a sebekre használja, és minden modern orvostudományt Növesztettük így magunkat, és túlélünk mondattal veti el.
Nem engedem el, suttogta Éva határozottan. Nem hagyom, hogy te a gyerek egészségét elkönyved a régi falusi nosztalgiádért és a tábori költségmegtakarításért.
István már a kapu felé indult, arcát sötétség vette körül.
Nem a megtakarítás a lényeg! Persze, a tábori díjat visszakérhetjük, a gépet most javíttatni kell. De ez egy dolog! Én vagyok az apa, és én döntök. A fiúnak férfivá kell nőnie, nem egy üvegházi növénynek. Elmegy. Vége.
A külső ajtó becsapódásával a vitrines üvege megremegtek. Éva egyedül maradt, miközben Pál a szomszéd szobában gondtalanul a PlayStationon játszott, tudva még csak a nyári robotikajáratáról, ami most a mezőkre származó börtönbe váltott.
Éva rájött, hogy a kiabálás és a veszekedés nem fogja megoldani a helyzetet. István ragaszkodott, a nagymama, Ilona, a telefonbeszélgetéseiben állandóan panaszkodott, hogy a vőlegény elrontja a fiát. Másik taktikára volt szükség.
Este, amikor a feszültség némiképp lecsillapodott, Éva a hálószobába lépett. István könyvet tartott, szándékosan nem nézve fel.
Rendben mondta nyugodtan, leülve az ágy szélére. Átgondoltam a szavaidat. Lehet, hogy igazad van. A friss levegő nem árt.
István meglepődve letette a könyvet. Várta a második drámát, a könnyeket, a válás fenyegetését, de csak egy csendes mosolyt kapott.
Na, lássuk mondta gőzölögve. Láttam már, hogy okos vagy, Éva. Megérted, mi jobb.
Igen bólintott Éva. Van egy feltétel.
Milyen feltétel?
Tételd be a szabadságod két hétig, és menj vele. Segíts a nagymamának az első napokban, és figyeld, hogy tűri-e a klímát. A kerítés már dőlt, a faluban nincs senki, aki megjavítaná. Pálnak kilenc éves, a kerítést nem fogja helyrehozni. Te vagy a férj. Mutasd meg neki, hogyan tartja a kalapácsot.
István elgondolkodott.
Éva, most nincs szabadságom. A főnök nem engedi. Gondoltam, csak egy napot viszem, aztán visszatérek.
Nem, István. Vagy jössz vele két hétig és felügyeled az egészségi állapotát, vagy nem megy sehová. Nem adom át a születési anyakönyvi kivonatot, elrejtöm a cuccait. Hívhatsz akár a rendőrséget is. Ez az én utolsó szavam. Ha férfi nevelésre vágysz, akkor taníts.
István hosszan csendben maradt, a fülét bámulva. Nem akarta feladni a kényelmes irodát és a puha kanapét a szúnyogok és a burgonyaföld helyett. De vissza nem lehetett lépni, a férfi büszkesége megérintett.
Jól van morogta végül. Megbeszélem a munkámmal a két hétre. De utána Pál júniusig otthon marad.
Látjuk válaszolta Éva, elrejtve egy győztes mosolyt. Tudta, hogy férje falusi szívéhez csak a hétvégi grillezés javít.
A csomagolás olyan volt, mintha evakuálásra készülne. Éva Pál bőröndjét úgy pakolta, mintha a Svalbardra küldené. A fele helyet gyógyszeres doboz foglalta: antihisztamin tabletták, csepp, kenőcs, inhalátor, szívópor, sebtapasz.
Anyu, miért kell nekünk ez? nyögte Pál, bánatosan nézve a Lego készletet, amit nem vihetett magával. A nagymama Valéria kóstoltatja a tejhabos pogácsát! Felkavar a gyomrom! És itt nincs internet!
Pál, csak rövid időre nyugtatta Éva, a szőrös fejét simítva. Apád veled lesz. Menjetek a folyóhoz, horgásszatok. Ha valami baj lenne, azonnal hívj. Kapcsold be a második mobilodat, és rejtsd a hátizsák aljába.
A vasúti állomáson búcsúzva Éva aggodalmat, de furcsa diadalt érzett. Látta Istvánt, amint hatalmas bőröndöt húzott a nagymama felé, a szeméből már kevés lelkesedés szűrődött.
Az első három napban Éva a csendes lakásban pihent. Visszakapcsolta a tábori előlegét, de a pénzt nem költötte el, érzette, hogy még szükség lesz rá. Telefonja csendes volt. István rövid üzeneteket küldött: Megérkeztünk, Még forró, A szúnyogok szörnyek. Pál nem hívt, és ez leginkább zaklatta.
A negyedik napon a telefon csörgött. Nem István vagy a fiú, hanem Ilona.
Éva! Mit csinál ez a kisfiú velem? Nem eszik semmit! Gombaleves, sűrű, kókuszos mindet visszautasítja. A káposztás rétest sem! Csak a kenyeret rágja, és vizet szürcsöl! Hát te mértől eteted a joghurtokkal?
Ilona, Pálnak diétás étrendje van, nem ehet zsíros, a mája gyengélkedik, már adtam a listát Istvánnak válaszolta Éva nyugodtan.
Mi listát? Eldobtam! A fiúnak mindent kell enni! És még a kerítést is kell javítani, de öt perc után panaszkodik, hogy fáj a hát és ég a nap! És ki fog javítani a kerítést? Pusztító?
Éva alig tudta visszatartani a nevetést. A terv működni kezdett.
Ilona, te is szeretted volna a unokát, ugye? Akkor neveljük. István segít. Vágjunk neki egy szép kerítést!
Este ugyanazon a napon István felhívta. Hangja fáradt, dühös volt.
Éva, képzeld el, 30 fok árnyékban, a házban fullasztó forróság, nincs légkondicionáló, a légyzömmel szárnyalás. Anyuka egész nap a vízhez, a tűzrakáshoz, a tető javításához rohangál. Már elhasította a hátát.
Szegény mondta Éva álszent szimpátiával. A friss levegő és a fizikai munka jó lesz. Pál áll?
Jól van, Pál… Egy faházat épít, de nem beszél a falusi srácokkal. Anyja azt mondja, vad. Hallgass, Éva Van egy gond. Pálnak piros foltjai vannak a karokon, állandóan tüsszög.
Éva szíve megállt.
Milyen foltok?
Piros, viszketnek. Anyja azt mondja, szúrja a csalán vagy a szúnyog. Saját maga krémet kenett rá.
Krémet?! István! Van nála elsősegély? Adj neki antihisztamint! Ne krémet! Kérem, fotót küldj!
Néhány percen belül érkezett kép: a fiú kezein nem harapások, hanem tipikus allergiás csalánkiütés. Szemei duzzadtak.
Éva rögtön visszahívott.
István, hallgass! Ez allergia, valószínűleg egy fű vagy a kecske tej miatt. Adj neki a kék dobozban lévő tablettát, a zöld csíkos kenőcsöt. Semmi házi gyógymód a nagymamától! Ha reggelre nem múlik, vigyük a körzeti kórházba.
A busz a kórházhoz csak naponta egyszer jár! A gépet a néni Miskóhoz adtam javításra, ott már egy órát vakít a karburátor
A gépet adtad egy helyi szerelőnek? Éva feje fölött szállt. Istenem, ha valami történik, én eljövök, és lerombolom e falut veled!
Az éjszaka alvás nélkül telt. Reggel Pál titokban felhívta anyját.
Anyu, hozd vissza, kérlek sírva, csendben beszélt. Rosszul vagyok. A nagymama azt mondja, hogy csak úgy, hogy nem dolgozom. Apám dühös, a mosdó büdös, hatalmas pókak vannak. Félek menni, fáj a hasam
Éva szemei könnyekbe torkolltak.
Kitartás, kisfiú. Egy kicsit még. Apád ott van?
A folyónál van Miskóval, nyugtatja a szívét sörrel.
Ah, nyugtat… suttogta Éva. Jöjj, csomagold össze, csendben, hogy a nagymama ne lássa.
Felnyitotta a laptopot, nézte a vonat menetrendet. A legközelebbi járat este volt, de az éjszakai átszállás egy egész napot vett volna igénybe. Telefonon felhívta testvérét, Olivért.
Olivér, sürgősen kell a segítséged. Háromszázhétven kilométer, meg kell menteni Pált, és talán a te nehezed is.
Olíver egy órán belül útnak indult, a motoros autóval. Öt órát vettek el. Amikor a kocsi megállt a rozsdás kerítésnél, a kép egy festői jelenet volt. István, piros árnyalatban, csak alsó szemfedőben, próbált egy szőnyegcsíkot kalapálni. A szögek görbültek, a kalapács sokszor mellékkel ütött. Ilona a karjában állt, minden mozdulatát kommentálva:
Ki így kalapál? Erős karok! Apád egyetlen ütésre le tudna nyomni a világot! De te csak a billentyűzetedhez vagy jó!
A kerítésMiközben a szél susogott a mezőn, Éva szívében végre megnyugodott, hogy Pál biztonságban van, és a család végre egységbe fonódik.
