Régi időkben a falu szélén álló kopott ház, amit Bácsi Varga otthona volt, mindenki elkerülte. Nem volt nehéz: Varga bácsi a peremre, szinte a határra költözött, és csendes, visszahúzódó ember volt. Megjelenése is illik hozzá: görnyedt, rendezetlen, sáros, kockás ingben és kamuflázos nadrágban, ahol a javítatlan lyukak szorgalmasan sorakoztak. Kopaszodott, szürke haj, szélben kifakult arc. Megdöbbentő módon, Bácsi Varga soha nem ivott.
Gábor, a tízéves fiú, rettegve nézett a bácsira. Anyja, Éva, sóhajtva mondta:
Nos, régen jó ember volt, aranykezes! Mindenki Irénnek irigyelte, hogy milyen férjet kapott!
Apja, Mihály, bólintott:
Akkor mentünk a vadászatra, hat évvel ezelőtt, és azóta meg bolondult!
Mikor meghalt a fia, akkor ő is összetört! vitatta Éva.
Évának volt egy barátja, Lúcia néni, Bácsi Varga korábbi felesége. Amikor Lúcia néni vendégül látogatta őket, mindig sóhajtott:
Ó, Kati, sajnálom őt, de már nem bírhatom ezt az életet. Nem csak az baj, hogy Tolik meghalt, de Varga bácsi a hátam mögé szúrta a kést!
Miért tette ezt Bácsi Varga, nem szólt semmi, még Évának sem, aki Gábor legjobb barátja volt. Lúcia néni maga is nehezen viselte egyetlen hároméves fia halálát, de a bácsi halála még nagyobb sokkot okozott.
Gyanakodtak, hogy talán elkezdett inni, vagy talán a halott gyermek temetése után történt valami. Mások szerint látták a bácsi háza mellett a szélben egy furcsa lényt: emberhez hasonlót, de sovány, görnyedt, szürkés bőrt és vékony, hosszú kezeket.
Meséld el, mit tett? kérdezte Lúcia néni.
Nem adtál más választ, Kati sóhajtott a néni, és többé nem beszélt róla.
A nyár ebben az évben rendkívül forró és száraz volt. Gábor, Vilmos és Antal először ebben az évben indultak kerékpárral a folyóhoz, szülői felügyelet nélkül. Napokig a parton pancsoltak, horgásztak. Sok halat hoztak, Gábor a nap alatt szárításra terítette, este pedig a fiúk szárított pontyot majszoltak, miközben Gábor több pohár vizet ittott alvás előtt.
A rövid út a folyóhoz Bácsi Varga telthagyma és vadhólya által benőtt telken át vezetett. A ház szegényes volt: megrongálódott falak, mohával színeződött tető, lehullott ablakkeretek. Csak a domború műholdas antenna mutatta, hogy még lakott.
A fiúk ismertek voltak a bácsi körül keringő pletykákról, ezért nem néztek vissza, ha a telőn áthaladtak.
Gábor, hallottad már, mit beszélnek Bácsi Vargáról? kérdezte Vilmos, miközben a horgászbotot állította.
Sok minden jár, meg minden más vágta vissza Gábor, miközben egy szalámis szendvicset húzott elő a hátizsákból.
Hallottál a szürke emberről? szőtte bele Antal, miközben egy zsíros pontyot dobott a vödörbe.
Igen, a helyiek már csak azt mondják: látod a szürke és zöld emberkezet a fák között! nevetett Vilmos.
Az idő múlásával a nap leereszkedett; a víz felszínén már a szürke felhők tükröződtek, a szúnyogok zúgtak, a békák énekeltek.
Ideje menni, anyukáink már aggódnak! szólalt meg Gábor, miközben az ég színesre változott.
Miközben összeszedték a felszereléseket, a nap már elbújt a horizontra, és a meleg alkonyat beborította a tájat. Hirtelen, a Bácsi Varga háza előtti úton, Vilmos kerékpárjának lánca lecsúszott.
Gábor, Antal, várjatok! kiáltott Vilmos, leugorva a bicikliről.
Miközben a láncot igyekezett visszarúgni, a bokrok között susogás hallatszott, ágak törtettek.
Hallottátok? mormolt Antal ijedten.
Valami nagy dolog suttogta Gábor, reszketve, Vitéz, segítsek nekünk, és menjünk el innen.
A susogás újra hallatszott, most még közelebb. A fiúknak alig sikerült a láncot rögzíteni, amikor hirtelen a bokrok közül egy sovány, szürkés alak nyúlt elő. Emberhez hasonlót ábrázolt, de fejétől a talpáig csupasz, testét izmos csontvázak takarták, a kezei hosszúak, karomra emlékeztető ujjak végződtek. Hatalmas, mélyen fekete szemei a fiúk felé zárkóztak. A lény nyikorgó hangot adta ki, mintha csontok recsegnének, és az orra helyett két kerek légzőnyílás volt.
Anyám, mi ez?! kiáltott Vilmos, és a három fiú azonnal elrohant a biciklijükre, elfelejtve a vödörben maradt halat.
Gábor csak egy pillanatra megfordult, és látta, ahogy a lény ügyetlenül felkapja a halat a vödörből, majd fordulva Bácsi Varga felé, emberi hanghoz hasonló zajt hallatva, és visszatérve a ház felé.
Mielőtt házakba menekültek volna, megbeszélték, hogy többé nem mennek a folyóhoz Bácsi Varga háza mellett. Mindegyikük megkapta anyjától a szigorú köszönetet a késésért.
A konyhában frissen sült palacsinták illata szállt, édes anyai dúdolás hallatszott. Gábor óvatosan a kapu felé lopakodott, hogy hallja, vajon haragszik-e anyja, miközben a friss palacsinták illata elnyomta a félelmet. Hirtelen ketyegte a bejárati ajtó: a szabadidős munkás apuka, akit egy hosszú éjszakai műszak után hoztak haza.
Szia, Kati, Gábor még alszik? hallotta Gábor izgatott hangját.
Igen, Misi, mi van? Miért ilyen ijedt? kérdezte Éva könnyedén.
A Sanyi Merészre a folyónál ráleltek. Valami szörnyeteg széttépte.
Jaj, Istenem! kiáltotta Éva.
A rendőrség megérkezett, tanúkat kihallgatnak, néhány férfi éjszakai horgászatra indult, hangokat hallottak. Azt mondták, láttak egy emberhez hasonló, de nem emberi alakot: sovány, mint egy tinédzser, szürkés.
Gábor szíve felgyorsult: pontosan ezt a lényt látták tegnap Bácsi Varga háza mellett! Elhatározta, hogy mindent elmesél szüleinek.
Anyám, apám! Tegnap a fiúk a Bácsi Varga házánál ezt a szörnyet láttuk. Nem ember volt, rettenetes.
A következő napok gyorsan elteltek. Gábor apja felhívta Antal és Vilmos szüleit, akik értesítették a falu többi férfiját. Rögtön a Bácsi Varga házához gyűlt össze a szinte egész falu. Néhány perc múlva mindenki elindult felé.
Amint a felnőttek elindultak, Vilmos és Antal is felrohantak mögöttük, kíváncsiságuktól hajtva. Amikor közel kerültek a telőhöz, ijesztő sikolyok és feszített szavak hallatszottak vadászok és falusiak kiáltották fel, hogy Bácsi Varga halálra kiált.
A gyerekekre senki sem figyelt, amikor a vérben fürdőző testre, a földön fekvő, nyirkos, emberi vértől színezett lényre lépett a tömeg. A szörnyeteg közepe leborította a vér. Bácsi Varga sírva hajolt le:
Fiacskám! kiáltotta miért tetted ezt?
Mi fia? vette át Gábor apja, a hang fáradt volt Sanót megölték!
Nem ő tudta folytatta Varga bácsi talán a szörnyeteg a halálra vadászott, én a vadászat után hallottam sírást. Egy öreg barlangból jött a sírás, és a kisfiú ott volt, mint Tolik. A félelemben ölelt fel, a kezeimhez nyúlt. Ő is szerette a meséket, a fantáziát, a gyerekrajzokat. Nem tudott beszélni, csak nyögött. Kedvenc édessége volt, a csokoládé.
Ez csak egy másik fiatal, mint a tiéd szólt Varga bácsi Mihályhoz Mégis bírja elítélni anélkül, hogy vizsgálná!
Varga, ez a szörnyeteg! szólalt meg Lúcia néni miért hagytad itt? Talán a testvérei megtalálnák?
Nézd csak mosolygott Varga bácsi mi vagyunk a monstrai, nem ők! Az erdőket kiirtuk, a folyókat szennyeztük, a földet megkocsmáztuk. Hová bújhat még a természet? Nem maradt semmi, csak a mi emberi képművészetünk.
A tömeg meglepődve nézte a síró bácsit, miközben a szörnyeteg fekete szemmel a felhők felé tekintett.
Hadd eltemessem, ha nem vagyok szörny! kérlelte Varga bácsi, miközben könnycsepp csordult az arcáról.
Gábor szívén sajnálatra ébredt: nemcsak Bácsi Vargát, hanem fiát és Sanót is. A falu mindegyik tagja áldozatként szenvedett. Gábor egy pillanatra megbánta, hogy elmondta mindent a szülőknek.
A szörnyeteg testét nem engedték Bácsi Vargának eltemetni. A rendőrség elvitte, a falu területére katonák érkeztek, akik parancsolták, hogy senki se beszéljen az esetről, különben börtönbüntetés vár. Nem tudták, hová vitték a lény testét, a Bácsi Varga pedig hamarosan elhunyt, nem élt meg egy évvel a szörnyeteg halála után. Az ő háza végül összedőlt, sűrű sövénybe burkolózott.
