NAGY CSALÁD
Anya, megint a papa pénzt vett
Réka Kovács gyorsan a gardróbba rogyott, kicsi keze elkapta a régi, tépőzsákban elrejtett forintokat, és átszámolta: Két százas hiányzik! kicsi összegnek tűnik, de ez a család tüzijét jelenti. István, a férj, minden nap csak a saját zsebébe önti a megtakarításokat, a kincstárba nem teszi. Réka a pénzeket szorosan összegolta, egy kis kartonba pakolta, aztán a gyerekszobában a szőnyeg alá rejtette.
Gyerekek, vacsorázzunk hívta össze őket.
Mindenkinek felöntötte a levest, leöntötte a teát, és mindenkinek két kekszet nyújtott.
Anya, miért nem kapsz neked is? kérdezte komor tekintettel Mihály.
Először is, nem szeretem a cukrot, másodszor pedig figyelek az alakomra felelte Réka.
Mihály ámulva nézett rá.
De anya, te már így is csodálatosan szép vagy!
Réka nevetve intette:
Egyetek már!
Vacsora után lemossa az edényeket, aztán belép a gyerekszobába. Bence mesét olvas Szilviának, míg Mihály valami színeset rajzol.
Ti csak tíz percet kaptok, míg mindent elintéztek, aztán szól a csengő! mondta, csókkal búcsúzva. Most már a Bence kabátját kell varrni, hiszen megveszekedett az iskolában, majd magának is nyugodtan alszik. Réka a tűt és a cérnát felkapja.
—
Tíz évvel ezelőtt Réka Nagyifjúként, csak 18 évesen ment férjhez Istvánnak. Akkor még semmi tapasztalata, sem tudása nem volt. István egy igazi pénzember volt, a forintokat szórta mindenhova. Réka, egy naiv álmodozó, azt hitte, ő tud pénzt keresni.
Csak az esküvő után derült ki, hogy István elköltötte a szülőitől örökölt lakás eladása után kapott pénzt.
Na, neked még van otthonod? kérdezte Réka.
Minek? Már megvan a nagy otthonod.
Várj csak, nem értem mondta Réka. Eladtad a saját otthonodat, csak hogy pénzt kölcsönözz?
Ó, Réka, ne legyél ilyen szigorú! Egyszer élünk!
Sokáig azt gondolta, hogy a probléma máshol van. Hát ki tudná, hogy egy egyszerű ember is ilyesmit tehet!
Mihály és Bence megérkezése után István egy rövid időre munkát talált, de az nem tartott sokáig. Amikor a gyerekek még nem is értek kétévesek, újra munkát keresett, de sehol sem értékelték úgy, ahogy szerette volna.
Aztán megszületett Szilvia. Réka mindig is sok gyereket akart, de amikor lányuk megérkezett, rájött, hogy ha most nem tesznek valamit, hamarosan megszegnek a lakoma.
Így döntöttek: kiadják a lakást, és a faluba költöznek. Öt évvel ezelőtt egy üres házat örökölt Réka a nagynénjétől, és arra gondoltak, hogy oda költöznek.
István először csak nevetve fogadta a döntést:
Kérlek, menj el! Nekem jó is a városban.
Réka dühösen felelt:
Maradj otthon, csak ne ebben a lakásban! Holnap új lakók érkeznek.
Megmásztál a fejbe? Hogy jönnek a lakók? kérdezte István.
Kérdezzem? Ez az én lakásom!
Végül István a falu felé indult. Fél évig próbált munkát találni: a falu nagy, van itt egy gazdaság, egy fűrészmalom, de semmi sem illik neki. Viszont a lányokért csalogatózkodni mindig is tudott.
Marika, Réka barátnője, gyakran mondogatta, hogy István csak bolondja. Réka azt nyugtatta:
Hadd legyen, talán boldoggá tesz egy nőt!
Marika csak vállat vont:
Hogyan akar valaki négy gyerekkel boldog lenni?
Mégis Réka úgy gondolta, hogy István nélkül nehezebb lesz.
Hirtelen a bejárati ajtó nyikorgott, egy férfi lépett be, levette a kabátját, leült az asztalhoz. Réka varrást folytatott.
Nem értem Hazajött a férfi Meg akarsz engem etetni?
Réka felhúzta a fejét.
István, miért vetted el a pénzt?
Már megkaptad? Én is csak egy sört szeretnék!
Akkor keresd meg a munkát! Támogasd a családot, ne csak magadat!
Miért nem tudok nyugodtan otthon lenni, vacsorázni és aludni?
Esetleg csak az a vacsora, amit magad vásároltál. Nekem tűzifa kell, a Bence kabátja megromlott!
István vakítóan nézett rá.
Nem értem, én éhesen kell aludni?
Réka vállat vont, és elfordult. István egy ideig ülte a helyet, aztán felöltözve, Még fogod megbánni! kiáltva tűnt el az éjszakában.
Réka sóhajtott. Tíz év telt el, Istvánnak úgy tűnt, mintha semmi sem telt volna el még mindig ugyanolyan jóképű, fiatal. Nézte a kezeit: rövid körmök, durva bőr. Milyen hideg vízben kell mosakodni! gondolta.
Amikor megérkezett a faluba, gyorsan megtudta, mennyit fizetnek. A legjobban a tejésnők keresnek. Réka soha nem foglalkozott tehenekkel, de itt nem maradt más választása. Egy percig csak tanult.
A kedvenc tevékenysége, a festés, már csak a múlté lett. Felállt, elment a konyha felé, ahol egy vászonra néztek a gyerekek. Be kell fejezni! gondolta.
Aztán leplezte a vásznat takaróval, és aludni ment.
Másnap, amikor hazatért, egy érdekes jelenetet talált: a szoba közepén két nagy bőrönd állt, a kanapén a gyerekek csendben ültek, a székben pedig István. Amikor Réka belépett, ő felállt:
Na, megállt a járás? Most már nem fogsz a könyöködet harapni, már túl késő. Nincsenek gyerekek apa nélkül, mindez a te rossz természeted miatt!
Réka hirtelen könnyedén érezte magát
Tényleg találtál valakit, aki hülyébb nálam?
István pirosan haragudott, felkapta a bőröndöket, és el akart menni, de a küszöbön elakadt: a régi padlódeszka, amit már régóta mondta neki, rosszabbra lett cserélve. Így nem tudott távozni.
Aztán a széllel zörgetve, a tetőablak beletörte a száll a szárnyas szellőt. Szilvia közelebb lépett anyjához:
Anya, nem jön vissza már a papa?
Valószínűleg nem, kedvesem.
A lány elgondolkodott, aztán kérdezte:
És már senki sem eszi a cukormámat?
Most már senki sem.
Réka úgy érezte, mintha ő maga, nem István, egyenesen a csokoládékat enné.
Következő nap megtudta, hogy István elhagyta a falut. Jó, lesz tisztább a levegő. gondolta bár nem tudja, kihez menne a városban, de már nem az ő dolga.
Egy hét telt el, Réka kezdett aggódni: a szomszédok már két napja nem hoztak pénzt, a telefon sem szól. Meg kell menni a városba, egy nap szabadságot kérni. gondolta, miközben Mihály figyelte.
Anya, valami meghibásodott a szomszédban! szólt Mihály.
Réka a jégcsíkos ablakon kinézett, egy hideg autó állt a járdán, egy férfi körözte.
Megfagyni fog Nem indítja el a gépe?
Nem, nem indul. Már fél órája nézem. Hívjunk, és tegyünk neki teát!
Persze, fiam. Menj, hívj, én a teáskészülőt beállítom.
Két perc múlva Mihály behozza a fiatal férfit: harmincöt éves, kékes ajkú, megfagyott ajkú, és halkan mondja:
Köszönöm! Csak egy kicsit felmelegednék, aztán megyek tovább. Maxime vagyok.
Jöjjön be, tegyünk teát, mert már el akarlak érinteni a szavak miatt. mondta Réka.
Maxim ülve a kanapén, a gyerekek izgatottan nézték.
Ön ilyen fiatal, ez az ön gyermeke? kérdezte.
Igen, a sajátjaim, természetesen.
Sok szerencsét! Én mindig a nagy családot álmodtam.
És mi? Nem sikerült?
Maxim fejét bólintotta:
A feleségem nem akart gyereket, elváltunk, és aztán
Épp amikor a teát kortyolgatta, csörögött a telefon.
Na, mi ez? válaszolta Maxim.
Mi? Kiderült, hogy a hóliforgó miatt a szállító nem tud elmenni.
Ne aggódjon, lefoglalom a kanapét. Holnapra már úton lesz.
Nem kényelmes. És a férje?
A férj nem mond semmit, mert már elhagyta a házat.
Maxim annyira meglepődött, hogy kinyílt a száj:
Értem. Tehát három gyermeket hagytam?
Igen de nem nagyon vagyunk szomorúak.
Reggel Maxim felébredt, amikor valaki a párnája alá nyúl. Egy kicsi lány, Szevénia, óvatosan egy cukorkát nyomott a fejébe. Maxim szinte sírt, elmosolyodva gondolta, milyen sokat jelent egy kis cukorka egy háromgyermekes családban.
A család együtt búcsúzott. Maxim nézte Rékát, biztos volt benne, hogy megtalálja a módját, hogy visszatérjen ide. Bár a célja soha nem ért el.
Két nap múlva egy ismerős autó állt a bejáratnál. Mihály, mint mindig, elsőként látta.
Nagyi, Maxim megérkezett!
Mihály csak nevetett, mert a múltkor, miközben anyja nem látta, megegyeztek, hogy Maxim hozza az elavult játékkonzolt. Most a fiú már úton volt felé.
Maxim nem csak a konzolt, de két csomag ajándékot is hozott. Amikor belépett, Réka már nem egyedül volt: mellette egy nő állt, kíváncsian nézett rá. Réka már öltözött, látszott, hogy nem munkába megy.
Maxim Elnézést, nem tudom tea felajánlani, Marika majd gondoskodik, különben elmarad a buszom.
Vár? A városba mész?
Igen.
Akkor a tea már nem kell. Felviszem.
Marika csendben elnyomta a zavarodott barátnőjét. Út közben Réka, úgy észrevétlenül, elmesélte Maximnek, miért kell a városba mennie.
Jönnék veled. Talán csak támogatásra van szükség.
Köszönöm, de nem tudom Az emberek jók, de mégis
Réka, tegyünk ti te formát! nevetett a nő.
De persze! válaszolta Réka.
Nem fogod elhinni, de van egy kis műhelyem, ahol bútorokat csinálunk természetes fából. Kicsi, de már ismert a környékünkben. És én most egy telken néztem meg, amit fel lehet venni. Nem is tudta a nagypapám, hogy megvettük.
A kocsival megérkeztek Réka házához. Felnyitották a zárat, belépve Réka hirtelen rájött, miért nem csörgedezett a telefon. A folyosón Staszkák hevertek, egy kicsit távolabb női cipők. István egy törölközőbe burkolózva, egy pezsgőpalackot szorongatva lépett be.
Réka?.. Honnan jöttél?
Majdnem elengedte a palackot.
Honnan? Hol vannak a lakók?Végül Réka egy nagyot nevetett, felkapta a pezsgős palackot, és együtt, a gyerekek kacsintva, boldogan felkoccintottak az új, békésebb életre.
