Laci, ülj le legalább pár órára Misihez, mondta Réka, dühösen a férjére bámulva. El kell mennem orvoshoz.
Nem mehetek, mondtam hevesen a kanapéról. A srácokkal találkozom, hamarosan búcsúzom.
Laci, komolyan mondom. Fejfájásom nem múlik, a hátam is zaklat. A szülés után annyi minden kibújt, hogy
Réka, már megint ismétlem? mondtam ingerülten. Nem tudok. Halassuk egy másik napra, már egyeztettem.
Már ráhúztam a kabátot, ellenőriztem a zsebeimet.
Nem halaszthatom, három héttel előre kell foglalni.
Akkor még három hétig várnod kell, vállamra vettem, mintha csak egy aprócska bajról lenne szó. Nem fog semmi baj történni.
Az ajtó csapódott. A gyerekszobában halk sírás hallatszott Misi felébredt. Újra.
Réka fáradt sóhajjal felkapta a telefont, a német nyelvű reklámok zúgása közepette választott a helyi egészségügyi központ száma felé. Végre Sorra került a sor.
Jó napot, szeretném lemondani a ma esti időpontot
Aztán a kanapén elöntött a kimerültség. A szülés utáni egészség olyan, mint egy lottójáték: egyik nap a hátad úgy szorul be, hogy nem tudsz nyújtózkodni, a másik nap a fejed úgy szakad össze, mintha valaki kalapácsolna belülről. Az orvosok csak vállat vonnak: Vizsgálódni kell, de az idő hiányzik. Valaki meg kell, hogy vigye a gyereket.
Én közben egyáltalán nem törődtem. Az elmúlt két évben mintha valaki más vehetné át a helyemet.
A terhesség alatt szó szerint a kezemben hordtam Rékát. Nehéz táskákat cipeltem, vacsorát főztem, még lábmasszázst is csináltam lefekvés előtt. Azt mondtam, hogy ő a legszebb, és hogy végtelenül boldog vagyok. Réka minden szavamat hitt, úgy gondolta, hogy szerencséje nagy, hogy ilyen férje van.
Aztán megszületett Misi, és minden felborult. A sikoltozó sírás, a végtelen pelenkacsere, a álmatlan éjszakák leleplezték azt a maszkot, amit én viseltem egy másik ember rejtőzött mögötte. Kiabáltam Rékára, ha nem tudta rendben tartani a lakást. Kiabáltam Misire, ha a kicsi éjjelig sírt. Doboziam a holmit, csapottam az ajtókon, elmentem a barátaimhoz, csak éjfél körül tértem vissza.
Nézd meg magad! kiáltottam, ujjal a nőre mutatva. Tükörbe nézel? Hova lett a szép feleségem? Bunyó!
Réka a sötét karikákat a szeme alatt, a összegabalyodott haját, a gyerektáp foltjait a régi otthoni pólón, a kilókat, amelyek nem akartak elmenni, miközben csak naponta kétszer evett. De mikor lehetne magára időt szakítani, ha Misi lázat kap, fogzata fáj, vagy a hasa fáj?
Csak a gyerekről gondolok, ő a föld közepén áll, mondtam, csizmámat húzva. Egyáltalán kell-e nekem?
Réka hallgatott, mert nem tudta, mit mondjon. Igen, ő Misi miatt gondolkodott. Hogyan is ne gondolkodjon a saját fiáról? Ő volt a gyermeke!
Réka kimerült. Elérte azt a határt, amikor csak le akart feküdni, és nem állni fel. Négy falban rekedt a kiabáló gyerek és egy férj, aki magát a legnagyobb áldozatnak tartja ebben a családban.
Munkalehetőség se maradt előtte. Az a cég, ahol korábban dolgozott, bezárt. A tulajdonos elhagyta az adósságokat, az irodát kitakarították, a dolgozókat felbontották. Réka szülési szabadságon volt, így ez kevésbé érintette. De Misi hamar három lesz, és Rékának tudnia kellett: új állásra kell vállalkoznia, és ez nehéz lesz. Három év hiány a munkatapasztalatban, egy kisgyerek a munkaadók nem szeretik.
Ám álmodott róla. Szeretett Misit óvodába vinni, elmenni otthonról a metróval az irodába, beszélgetni igazi emberekkel, nem csak a kisfiúval, akit csak rajzfilmek érdekelnek. Nem csak a ház és a gyermek adta értelmet az életének.
Misi harmadik születésnapját Réka egyedül szervezte. A fiú új papucsban szaladgált a lakásban, pirosra színeződve.
Lacinak pedig sehol nem volt.
Réka, hol van Laci? kérdezte Laci anyja, Ilona, körbe-körbe nézve, mintha a függöny mögül várná a fiút.
Nem tudom, felelte Réka erőltetve a mosolyt. Valószínűleg késik.
Késik? kérdezte Laci apja, István, homlokát ráncolva. A fiúnak születésnapja van!
Réka csak vállat vont. Tizedeszer hívta Lacit, írt neki, de nem kapott válasz.
A vendégek cserélődtek, de semmit sem mondtak hangosan. Réka anyja, Véra, megnyomta a kezét az asztal alá egy csendes támasz, amely semmit sem változtatott.
A buli feszült volt. Misi boldog volt, a többiek csak színlelték, hogy minden rendben van.
Réka szeletelte a tortát, öntözte a teát, mosolygott a vendégeknek, de belül valami lassan széttörte magát. Apró darabokra hullott, már nem lehetett összerakni.
A vendégek este felé távoztak. Misi azonnal elaludt, mielőtt még felülölnék. Réka a kiságyába helyezte, felhúzta a takarót, visszatért a nappaliba. Ott ragyogott a káosz: piszkos edények, csomagoló papír darabjai, leereszkedett léggömbök.
Mechanikusan kezdett takarítani. Tányérokat gyűjtött, a mosogatóba helyezett, letörölte az asztalt.
A kulcs csengése megállította. Réka a karóra felé nézett. Éjfél. Kitekintett a folyosóra.
Laci a bejáratban állt, ingatagul. Vörös szemek, összegörbült ing. Olcsó, édes női parfüm illata, az arcon egy élénk piros rúzsnyom. Látta Rékát, megdermedt.
Réka, ez nem az, amit gondolsz töprengő, rekedt hangon szólalt meg. Egy korty whisky miatt esett a fejébe. Egy démon… egyszer. Többé már nem fordul elő, esküszöm!
Réka lassan kilégzett. Bensőségesen hideg vette körül, mint ha jég öntötte volna be.
Hol voltál? suttogta.
Én… a srácokkal voltam. Bevettük magunkat egy bárba, ott voltak lányok, és egy
A fiú születésnapján vágta közbe. Egy lány mellett voltál, amikor a fiunk három éves lett!
Réka, bocsánat! lépett előre. Nem akartam! Csak így történt!
Így történt? remegő hangon kérdezte Réka. Te vagy a csaló. Amiért 100 százalékban bízom benned. Van egy családunk, egy gyermekünk! Azt hittem, nem menekülnél el a hűtlenkedéstől!
Te vagy a hibás! kitört Laci hirtelen. Nézd magad! Körül tele vannak szép lányok, és én hazajövök, és látlak! Persze, hogy szemet vetek! Fiatal vagyok, szeretnék szeretni!
Réka elfordult, és a gyerekszobába ment. Laci felhívta, de ő már nem fordult felé. Bezárkózott Misi mellé, felvetette a vékony ágyra, csak nézte a sötétséget.
Reggel összeszedte a dolgaikat a sajátját és a fiúét. Laci megpróbálta megállítani, megfogta a kezét, a megbocsátásról és egy új esélyről beszélt. De Réka nem engedett. Taxi, 1500 Ft, súlyos táskák, és elindult anyjahoz.
Az első hetek nehezek voltak. Misi nem értette, miért élnek most a nagymamánál, sírt, a apját hívta. Réka átölelte, a homlokára csókolta, suttogta, hogy minden rendben lesz, még ha maga sem hitte.
Lassan a dolgok rendeződtek. Véra, Réka anyja, gondoskodott Misiről, míg Réka munkát keresett. Egy hónap után talált egy stabil állást, megfizethető fizetéssel, és elfogadott elválást. Laci nem ellenkezett, csak kérte, hogy lássa a fiát. Réka beleegyezett. Misi szerette az apját.
Néhány hónappal később egy egyes szobát bérelt. Kicsi, de saját. Réka mindent a minimumra szűkítette, de ez volt az ő otthona Misivel.
Laci időnként megjelent. Először ritkán, aztán gyakrabban. Segített megjavítani a csapot, összerakni a bútorokat, sétáltatni Misit. Réka engedélyezte. Nem magáért a fiúért. Misi nevetett az apán, ugrált a nyakára, és Réka nem tudta elvenni tőle.
Hat hónap után Laci újra házas lett. Réka véletlenül látta őt egy bevásárlóközpontban egy új feleséggel egy csinos, karcsú, ápolt nővel, hosszú hajjal, sminkkel, rövid ruhában.
De Laci továbbra is jött, gyakrabban, mint korábban. És dicsérte új feleségét:
Viki olyan gazdaságos, otthon mindig tiszta, vacsora kész, és úgy néz ki, mint egy modell.
Réka bólintott, de belül harag szikrázott. Még az elválás után Laci képes volt megérinteni őt.
Ekkor Réka feljött egy tervre. Tudta, hogyan bosszúzhat apró, ártalmas, de igazságos módon.
Elkezdte Lacit gyakran hívni. Bármilyen okból:
Laci, szia. Misi szeretne sétálni, tudsz jönni?
Laci, a konyhai csap szivárog, segítenél?
Laci, Misi hiányzik, mikor jössz?
Laci minden alkalommal eljött. Kiderült, hogy csak akkor kell Misihez mennie, hogy a fiú szeresse őt. Sétáltak, beszélgettek, teát ittak. Réka és Laci beszélgetései gyakran egy órát vagy kettőt nyúltak. Réka mesélt a bölcsőde történéseiről, nevetett, kérdéseket tett fel. Laci szívesen válaszolt, mintha hiányzott volna ez a társaság.
Eközben Viki hangja felcsendült:
Laci, megint beszélsz vele? Már elég!
Laci lehúzta a fejét, de Réka hallotta a felesége dühét, és ez megkönnyítette a dolgot.
Néhány hónap múlt. Laci egy este váratlanul megjelent. Réka kinyitotta az ajtót, és egy összeráncolt, levertt arcot látott.
Elválnunk kell mondta. Ki? Réka bezárta az ajtót, a falnak támaszkodva.
Viki elment. Nem bírta tovább.
Mit nem bírta?
Minket. Laci szemei kékbe váltak. A kapcsolatunkat.
Réka száján szürke mosoly ült.
Milyen kapcsolatot? kérdezte.
Réka, tudod, mennyi időt töltünk együtt. Azt hittem, hogy hogy mi
Hogy újra együtt vagyunk? keresztülvágott. Nem, Laci. Már egy hónapja egy másik nővel vagyok, és boldog.
Laci megállt, arca eltorzult.
Mit? Kihez?
Nem lényeges, csak nem hozzád.
Réka, de én azt hitettem
Azt hitetted, hogy várni fogsz? nevetett. Komolyan?
Akkor mi lesz a gyermekeid ellátása? felkiáltott. Te engem becsaptál! Segítettem neked, mint egy barát!
Nem ígértem semmit válaszolta Réka higgadtan. Te magad jöttél, mint egy kutya, hogy újra a család része legyél. De már nincs szükségem rád. És a tartásodra sem fogsz tudni egy macskát sem tartani, nem is egy egészséges férfit.
Te te
Mit? lépett a kapuhoz, és szélesre nyitotta. Menj, Laci. Többé ne jönj figyelmeztetés nélkül.
Nem nő vagy! kiabálta, miközben a kabátját megfogta, és kifutott. Apró, bosszúálló kígyó!
Talán sóhajtott Réka vállát rázva. De te magad csináltad ezt.
Az ajtóRéka mély levegőt vett, és végre úgy érezte, hogy újra saját életét élheti.
