Román, 3500 forintért kapunk kislányt! kiáltotta boldogan Gizella a telefonba.
Álltam a szülőintézet ablakai alatt, és lenyitottam a karjaimat a kezemben pihenő kis csöppség felé.
Nővér, kislány! Én vagyok az apa! Gizella, de a fiúra ígértél, nem?
A vonalban egy pillanatra elhalkult a beszélgetés, aztán a feleség halkan hozzátette:
Azt hiszem, félreértettük
Elfordultam, és elindultam a boldog apukák között, akik a járdára színes szív alakú rajzokat festettek, és léggömböket engedtek a felhőkbe. Autók színes színekben csillogtak, körülöttük roskadozva gyűltek a rokonság.
Már gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy lesz egy fiú, egy örökös, a család ága. Amíg Gizella terhes volt, már elképzeltem a jövőnk képeit: Íme, együtt rúgjuk a labdát a kertben, vagy a tavon horgászuk, férfiak között dumálunk, és anyának hozunk egy bőséges fogást. Este pedig mindannyiunk körül egy nagy asztal, ahol elmeséljük a nap eseményeit, és mellette áll a fiú, a büszkeségem.
Gizella sokáig nem tudott teherbe esni, még egy híres, szinte legendás orvoshoz is mentünk vizsgálatokra, és csak öt év után kapta meg a boldog hírt.
Romi, te hallod? szólalt meg a háttérből.
Megfordultam, és ott állt Pál, a főiskolai haverom.
Hány év? Hány tél? Hogy vagy?
Most jöttem anyámhoz, egy kicsit beteg vagyok, pihenni kell, itt egyedül maradtam, az apja már öt éve nincs. Te hogy vagy?
Most jövök a szülőintézetből, a feleségem szült, egy kislány van.
Gratulálok! És te miért nem örülsz?
Pál csak mosolygott.
Igen
Megtekintett egy közeli kávézót, és meghívott, hogy beszélgessünk.
Vársz már egy fiút? Mindannyian a fiúra, az örökösre gondolunk, ez teljesen normális. Én is hasonlóan készültem arra, hogy apja legyek egy fiúnak, de a nőm lányra született.
És a tiéd? Jöttek veled?
Pál lehunyta a szemét, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egész univerzum bánata és kétségbeesése ott leállt volna a tekintetében.
Egyedül vagyok, nincs több családom. Rom, most nem illik a beszélgetés, te meg boldog vagy.
Mi történt?
Baleset nem akarok róla beszélni. Már egy éve egyedül vagyok, gondolok arra, hogy anyámhoz költözök, munkát keresek, felújítom a lakást.
Mi még sokáig ülgettük a múltat, a diákéveinket, a közös ismerősöket, és megosztottuk a jövőbeli terveinket. Pálnak meghagytam a számomat, és mondtam, hogy bármikor hívhat, nappal vagy éjjel.
Másnap reggel hatalmas csokor Gizella kedvenc piros bogyóival és egy csomó léggömbbel rohangáltam a szülőintézet ablaka felé.
Gizella! kiáltottam, miközben hallottam a kedves hangját a telefonban.
Bocs, Rom! Nagyon örülök a hosszú várakozású kislányunknak! Hová hasonlít?
Hozzád, Román, te vagy a feleség!
Tényleg? Én tegnap még…
Nem kell, megértem mindent
Feleségem közbevágott:
Rom, a lányunk egészséges, nyugodt, eszik, alszik, és még alvás közben is mosolyog. Hamar kijelentik, látod majd.
PS: Soha nem lett több gyerekünk, a szülés nehéz volt, és következményei hatással voltak az egészségére. Húsz évvel később a lányunk okos és szép nő lett, nagyon szeretjük, és büszkék vagyunk rá. Pál a keresztszülője lett. Még ma is hálás vagyok neki azért a beszélgetésért, ami sok szemet nyitott, és legfőképpen megtanított arra, hogy értékeljem és szeressem mindazokat, akik most körülöttem vannak.
