A lánya szemén látta az apja a kéket, és felhívta a telefont a veje élete összeomlott.
Mariska az ajtóban állt, a szüleit barátságos mosollyal köszöntve. Csak a ragyogó fekete szem alatti kéke árulta el azt, amiről nem akart beszélni.
Anyu, minden rendben, ne foglalkozz vele, mondta gyorsan, észrevéve anyja figyelmes tekintetét.
Ilona mélyet sóhajtott. A te dolgod, kislányom. Neked kell élned…
Az apja még csak nem is köszönt a vőén. Lassan odament az ablakhoz, és üresen bámult ki, mintha nem is hallaná a lányát motyogni valamit a szekrényről és a sötétről.
Csak… tegnap este megbotlottam véletlenül. Gyerünk, anyu, minden rendben van velem és Gézával!
Rendben? Mariska maga is tisztán emlékezett rá, mi történt tegnap. Géza, aki mindig dühös volt, nemcsak kiabált vele. Amikor meg mert szólni, hogy elege van ebből, akkor olyan erővel ragadta meg a köpenye gallérját, hogy szinte szétrepedt a mellkasán.
Mi van, ribanc, nem emlékszel, kinek köszönheted, hogy élsz, és semmire nem gondolsz?!, ordította, rázva őt. Elfelejtetted, hogy hányszor hoztalak vissza a kocsmából, amikor azon a Dénisen menekültél tőlem? Elfelejtetted, ki szeretett téged, te hülye? A karjaimban hordoztalak!
Aztán egy erős ütés. Mint egy férfi, keményen. Csillagok kezdtek táncolni a szeme előtt, aztán jött a fájdalom… Géza pedig tovább ordított valami durvát.
Igen, kislány, értem. Szekrény… sötétség, motyogta anyja, bár tökéletesen tudta, mi történt.
És bűntudata volt. Ő volt az, aki rákényszerítette Mariskát, hogy hozzámenjen Gézához! Ő volt az, aki eltávolította Dénist a lányától, azt gondolva, hogy rossz hatással van rá.
A szekrényd, kislány, úgy tűnik, ököllel van ellátva, mondta Ilona érthetően, egy pillantást vetve a vőére.
Mihály soha nem fordult vissza az ablak mellől. Kiment a balkonra dohányozni. Feleségétől eltérően soha nem támogatta Gézát. Valahogy… átmeneti volt. Önző és sekélyes. Igen, gazdag családból származott, lakással, autóval, kapcsolatokkal és kilátásokkal. De belül rothadt volt.
És most a rothadás a felszínre került egy kéke a lányom szeme alatt.
Persze, Mihály megragadhatta volna a vőét a gallérjánál, és adhatott volna neki egy jó pofont. De az csak botrányhoz vezetett volna. És nem is akarta. Alig tudta magát visszafogni… Így kiment a balkonra.
Tudta, hogy másképpen oldja meg ezt a problémát. És már tudta is, hogyan.
Sokat telefonált ezen a balkonon…
Közben Mariska kávét hozott anyjának, és semmiről beszélgettek. Fél óra múlva a szülei elmentek.
Géza, aki vádaskodásra és balhéra számított, végre megkönnyebbült. Visszahuppant a kanapéra, kinyitott egy sört, és még mosolygott is. A fejében a szülők csendje beleegyezést jelentett. A család család, a kékek meg az élet. Senki sem lép a sarkára. Biztos!
Nézd, Mariska, megmondtam, hogy minden rendbe jön!, mondta nyújtottan, elégedetten. A szüleid normálisak, józan ésszel. Nem úgy, mint te… Tegnap rám támadtál a kifogásokkal! Szóval buliztunk, ittunk és akkor mi van?
Egy kortyot húzott a sörből, és a chips után nyúlt.
De az öröm nem tartott sokáig.
Alig telt el fél óra, valaki kopogott az ajtón. Nem cseng
