Első alkalommal házasodtam 55 évesen
Már öt éve történt a nagy nap, és én most már hatvan, a férjemnek hatvanöt. Nem csoda, hogy 55ben nyújtottam a gyűrűt; manapság mindenféle meglepetés vár ránk. Különös, hogy ez volt az első házasságom és egyben a férjem elsőe is.
És higgyétek el, sosem gondoltam volna, hogy valaha is házas leszek! Fiatalon, húsz éves koromban elhagyott egy fiatalember, akit nagyon szerettem Sándort. Öt hónapos terhesség közepén szaladt el. Eleinte, Istenem, bocsáss meg, azt akartam, hogy a sorsot magamra vegyem, aztán magamhoz ragadtam, és megfogadtam, hogy soha többé nem veszek házasságra szert. Nem akartam egy újabb árnyékot a vállamra, ami bármikor elszökik, ha csak kedve tart.
Megtartottam a szavamat. A lányom felnőtt, házasságot kötött, unokákat hozott, én pedig, mint egy makacs szamár, egyedül vándoroltam. A férfiak talán mégsem is akarnak ránk hallgatni, mondanám de a makacsságom mindig azt mondta: ha belevágok, akkor befejezem. Az egyedülálló női lét végül egy görcsös, díszítetlen babává változtatott.
Ám a sors egy csintalan kis hölgy, aki sosem jelzi előre a trükkjeit. Elmesélem, hogyan egyetlen ember végül a vállam alá húzott a menyasszonyi csókra.
Nyugdíjba vonultam, és mint minden nyugdíjas a kertészkedésbe vágott. Egy aprócska családi háztól örököltem egy kis telket a budai hegyek közelében. Naponta a HÉVen utaztam, egy óra körül, és magammal vittem a keresztrejtvényes újságot, hogy a perc gyorsan elszálljon. Egyik megállóban, a belvárosi kocsira szállt egy pár (nyilván házas) és egy kicsi, hajszálvékony, idős férfi. Kezdetben senki sem szólt, míg hirtelen a szomszédom suttogta:
Sándor, menjünk a gyerekekhez, segítsünk kérdezte óvatosan a nő. Te vagy a férj
Ekkor a vonat zúgása elfojtotta a férj hangját.
Mi vagy, hülye, azt akarod, hogy a földön kúszak ezek előtt a hülyék előtt? szólt a férfi hangosan.
Azután egy szép, szigorú csipkés szócsata vette kezdetét a feleség és a gyerekek felé, és én csak néztem a szomszédokra. A tekintetem egy dühös arcról állt és szinte bámultam. Ez volt Sándor! Az a Sándor, aki évekkel ezelőtt elhagyott egy terhes Emesét! Nem változott sok, csak az arcát a kor és a harag ráncokkal töltötte be. Olyan hatalmas maradt, mint fiatalon. Sándor persze nem ismerte fel, de amikor meglátta a szememet, felkiáltott:
Hadd ne nézzél így! Fordítsd el a szemed, vagy beütöm a szemed!
Jégbe fagyott a vérem, a karjaim és lábaim már csak a félelem vagy a sokk ügyében engedtek. Ekkor történt valami csodálatos: az idős, kicsi férfi, aki előttem ült, hirtelen felállt, a Sándor és köztem, és határozott hangon kijelentette:
Ha továbbra is nőket szidalmazol, velem kell majd szembenézned. Az, aki így beszél a nőkkel, számomra csak szar szarvas! Meggörbítlek, mint juhkorbát!
A szívem alig maradt a helyén. Milyen juhkorbát? gondoltam. Sándor azt fogja összetörni a saját ujjával! Már készen álltam, hogy megvédjem a védelmezőmet, amikor Sándor elgondolkodva összegabalyodott, vállát összehúzva morcosan motyogott valamit. Ekkor értettem meg, hogy ez a hősi síróka csak nőknél mutat erőt, de egy igazi bátor férfinál azonnal összeesik. És ez a férfi (szavak hiányoznak) egész életemet felborította? Könnyek szöppedtek a szemembe, mintha egy filmben a harminc év egy perc alatt pörögne.
Sándor és a felesége két állomás után kiszálltak, és én könnyezve maradtam. Üres volt a szívem, csúnya érzés övezte.
Még a könnyek sem tudják elrontani az arcod szépségét mondta a férfi, aki köztünk állt, mosollyal. Már nem tűnt egy aprócska csinos úriembernek, hanem egy igazi, bátor férfinek. Fodor István, nyugalmazott katona.
Így ismertem meg a késői házasságom leendő férjét, és hirtelen rájöttem, hogy először éreztem vágyat a házasságra, először akarom, hogy szeressenek, hogy egy igazi nő legyek.
És úgy történt.
Fodor Istvánnal nagyon boldog vagyunk. Az élet bölcsen rendezi a dolgokat a maga helyére, nem számít, hány éves vagy. Még az élet őszében is megtalálható a szerelem és a boldogság.
