Szia, hallottad már, hogy a feleséged megcsal? Tudod, a telefoncsörögés már egész úton a vonaton végig rezgett a fejemben, mint egy makacs légy, amit se szárnyas lendüléssel, se hangos kiáltással nem lehet elütni. Ott ültem a szeles kocsiban, bámultam a sötét ablakba, ahol a saját kimerült arcom tükröződött vissza, és éreztem, hogy a harag és a kétség, nehezebb, mint ólom, szorít be a belsemből, hideg, markolatnyi ujjak fogják a torkomat.
Mindez egy átlagos péntek délutánra nyúlt vissza, ami azóta is fekete színben él a memóriámban. A sógorom, Benedek, egy egyszerű, Őszinteségre építő fickó, egyetlen beszélgetéssel bejuttatta a lassan, de biztosan ható mérget az életembe, és most, amikor hazaértem, a szürke, megmérgezett világ egyszerűen nem akar visszatérni a régi, szívemben kedves kereteibe.
Visszatérve, álltam a hűvös erkélyen, a könyökeim a korlátra támaszkodtak, és teljesen készen álltam a kijutásra a sötétkék öltönyem pontosan színezett rá, nyakkendőm hibátlan csomóval állt, a zakó belső zsebében két színházi jegy lapult. A feszültségetól feldörzsölt cigarettám már teljesen elhasználódott a vasbeton hamutartóban, porrá szóródott, mint a mostani érzéseim, de Réka még a hálószobában szorgoskodott a zárta ajtó mögött. Hallottam a ruhája susogását, a lágy lépteket a parketten. Amikor végre a nagy, kristálycsillárral megvilágított bejárati nyíláson megjelent, egy pillanatra elfelejtettem mindent Benedek mérges suttogását, a féltékenység szúrós bogarát. Olyan ragyogó volt, mint mindig. Elveszíteni egy ilyet olyan, mintha önként lemondanánk a napfényt, örök, hideg telet hozva magunkkal.
Réka, már késünk, meddig fogtok még befelé foglalni? mondtam, a türelmetlen hangomban ott volt a régóta elrejtett keserűség is, ami minden gondolatomat mérgezte.
Ő könnyedén lépett az erkélyre, ajkán az a csintalan, ismerős mosoly játszott, ami egykor még az őrültnek tűnt.
Nézd csak, Zsolti, a kedvenceid csipkedte, a szemeiben vidám szikrák pattantak.
Réka balett táncosként nyújtotta elő a estélyi ruha alól a hosszú, karcsú lábát, bemutatva az elegáns, piros színű balerinasapkákat, amik szinte lebegtek a magas, szinte láthatatlan sarkon.
Kifejezetten elrejtettem őket a legmélyebb fiókba, megígértem magamnak, hogy nem húzom fel, amíg a legfontosabb nézőm nem jön haza mondta, mintha olvasná a sötét gondolataimat, és ez egyfajta védővarázsra, hűségre és szerelemre utalt.
Csendben bámultam, miközben a fejemben a testvérem bizonytalan, nyögő hangja visszhangzott.
Túl gyakran ott jelenik meg visszhangzott a koponyaomban, egyvelegben a város zajával.
Miközben a volán mögött ültem, a kormányon a már ismert, enyhén durva tapintású bőr érintése kísérte, újra és újra felidéztem azt a végzetes beszélgetést. Benedek, a rendhagyó kérdések után hirtelen elhallgatott, aztán elmosolyodva zúgott valami szaggatott, nyálkás hangot, aminek közepette csak egy szó csillant fel, mint egy üvegcsiszolás: Réka.
Mondj már mindent, ne húzd! szabadult ki belőlem a feszültség, amely már alig bírta tovább.
Benedek, mintha egy jeges vízbe merült volna, azt söpte ki, hogy a feleség, Réka, gyakran jár el Gáspárhoz, a besztercsemi, hosszú hajú, egészségtudatos guruhoz, aki a jó élet és a modern spirituális gyakorlatok mestere.
Zsoltit csak hangosan, megkönnyebbülve felnevetett:
Ismerem azt az otthoni bölcset! Három gyermeke van, úgy rohangál körülöttük, mint egy őrült anyóka. Van saját házuk, kertjük, foglalkozásuk Nem olyan, mint a mi városi gondjaink. Neked, Benedek, inkább a saját nődet kellene figyelni, nem a szomszédét!
Benedek, mintha saját igazságát nyelné, szomorúan, lehajtva a hangját súgta:
A feleségem, Erzsi, időről időre Gáspárhoz ment. Most azt mondja, hogy ő nem olyan hűtlen, mint amilyennek látszik. Állítólag figyelmeztető jeleket küld, mintha valami titkos figyelmet mutatna neki.
A hangjában ott volt a kétségtelen, őszinte zavarodottság, ami miatt Zsolti szívében hirtelen megremegett a színpad. A hosszú üzleti utak, a ház üressége, a gyakori hiányzások mind egy sötét barlangba vezettek, ahol a kétség szúró féregje befékezett.
Benedek határozottabb lett, elárulta, hogy Réka hetente háromnégy alkalommal jár Gáspárhoz, mintha munka lenne, és közben a saját idős anyja, a városban élő, semmibe veszett nagymama sem kapott egyetlen látogatást. A közös gyermekük, Misi, most már szívesen jár a füstölt kolostorhoz, ahol a legtöbb aromák bódítják a levegőt.
Éles az elméd, egyenesen látod a pszichológia trükkjeit zakatolta Benedek, miközben a szemeivel átgondolt, mintha egy ítéletet hozna. Megpróbáltam megszólalni, hogy elmondjam, de ő olyan okos szavakkal, hogy majdnem szégyen keletett a gyanúmból. Lehet, hogy csak aprócska hülyeség, de a nők egyből ámuldoznak, ha látják őt.
És mit néznek rá? kérdeztem halkan, ahogy a talaj mintha elcsúszott volna alá, és a szívem remegve dobogott.
Elmondtam minden adatot, amit tudok zárta Benedek, mintha végső ítéletet hozott volna. Most neked kell eldöntened, mit kezdesz ezzel. Én csak a dolgomat tettem.
Ez a paranoiád, Benedek, nem vicc próbáltam visszaemelni a helyzetet, de a kétség szúró fére már itt már ott maradt. A kis, halálos darázs, amit a péntek esti telefonhívás szórt el, még mindig él. Egy sötét zugban bujkált, aprócska csípéssel, de mégis mérgező.
Most, a város fényei közt, ahogy a feleségem tiszta profilját láttam, az egyik utcai lámpa megvilágította, megijedtem, hogy egy idegen, mégis csodás nőnek nézek, akiben már nem vagyok biztos. Három nap múlva újra útnak kell indulnom
Na jó, hülye voltam mosolyogtam magamban, ahogy a szégyen pirosan járta át az arcom, és leheltettem Rékát a fejére, még a kedvenc parfümjét is szagoltam. Ő meg egy puha csókot adott a bajuszkára, majd kedvesen, de határozottan a nyakba tolt, hogy menjek ki.
Na menj, kinyitjuk őket! Tárik nem szeret várni a kapuban.
Tárik és Benedek a régi, kopott szedán csomagjait pakolták ki, nehéz kosarakat tele piros almákkal, amiket a nagypapájuk szőlőültetvénye adta. A szülőházi hagyomány, hogy megosztják a termést, mindig is úgy ment.
Hosszúra húzod a lelépéseket szúrta be Tárik, miközben a legkisebb, legszebb almát adta Rékának. Nem tudsz lecsapni a szépségedről?
A kérdés mögötti okkultumra nem volt választ, de a feleségem visszatérése a hosszú üzleti útból már nem hozott újabb feszültséget. Egyik nap sem volt olyan, mint a régi harag, de a nyugalom még nem tért be teljesen. Olyan volt, mintha egy kis tarka szivárvány lenne a fejünkben, miközben a bizonytalanság még lángolt.
Benedek elárulta, hogy Réka háromnégy alkalommal jár Gáspárhoz, mintha munkába menne, és közben a közös gyerekünk Misi is egyre gyakrabban látogatja a füstös házat. Az emberek 85e százaléka válik el a nő hibáiból köpte bele a szavát, miközben egy nagy szívritkás cigarettát szívott be, és a füstöt hideg éjszakai szellő hordozt
A beszélgetés után egy csend teleült a levegőben, mintha a szavak súlya már túl nagy lett volna.
Aztán eszembe jutott az a nap, amikor a féltékenységem szárnyra kapott, és Debrecen felé indultam, hogy meglátogassam a holnapra szánt Gáspár kis tanyáját. A vasúti jegyet vásárolva sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fojtani tudom magam. A taxi sofőrnek már a címét kiadva, mintha egy láthatatlan kéz húzta volna el a nyelvem, a gondolataim száguldoztak, miközben a kulcsait szorosan a zsebemben szorítottam.
Az ajtót egy magas, karcsú nő nyitotta ki, barna szemekkel, de kedvességgel. Mosolyogva mondta, hogy a feleség nincs otthon, hamarosan visszatér. Kiderült, hogy a férje egy kicsi, de nehéz születési torzulással küzdő babát hozott el hozzá, hogy a helyi masszázs-szakember, Gáspár, segédkezzen. A nő szomorú arccal a szívébe vájt, hogy már régóta békét kötött a férjével, aki túl könnyen segít másoknak, néha saját magáért keveset.
Na, mi lesz ez? kérdezte Benedek, ahogy egy nagy kosarat vállára helyezett, és felé fordultunk a járókelőkhöz.
Gyerünk, ne lógtassunk itt! vetette be, egy könnyed, de határozott hangon.
Néhány percig mindenki csak a város zúgását hallgatta, majd Benedek nagyot rántotta a csomagtér fedelét, és elővett egy kopott cigarettacsomagot.
Próbálsz igazi amerikai cuccot? kérdezte, mintha csak tréfálna. Van még egy csomag a zsákban, a munkából hoztam.
Nem kérek, köszi válaszoltam, kihúzva a sajátomat.
Tudod, a szakítók 85e százaléka a nő hibájából jön puffant egy nagy szívrobbantást, és a füstöt a hideg éjszakába lökte.
A beszélgetés végén a csend újra belengte a teret, és én magamra gondoltam, mennyi minden változott azóta, hogy egykor még biztosnak hittük a nyugalmunkat. Most már tudom, hogy a biztonság csak illúzió, mint a ködös hegycsúcs, de szerencsére a vihar túlment. Azt hiszem, végre igazán boldog leszek, köszönhetően ennek a keserű, de tanulságos pénteknek. Remélem, megérted, mit akartam mondani. Vigyázz magadra, haver!
