A reggel szokásos módon kezdődött. Az ablakon még nem derült ki, de a város halk moraja már ébresztette a álmából. Kinyitottam a szemem, nyújtózkodtam, majd ránéztem a mellettem alvó férjemre Béla volt. Hanyatt feküdt, a karja lelógott az ágyról, arca olyan nyugodt volt, mint egy gyermeké. Ilyen pillanatokban próbáltam nem gondolni a nézeteltéréseinkre, az ő távolságtartására, vagy arra, hogy egyre később jött haza a munkából, mondván, hogy minden rendben, csak sok a dolgom. Akartam hinni neki. Akartam, hogy minden jó legyen.
Jó reggelt, súgtam, megérintve a vállát.
Megrándult, kinyitotta a szemét.
Már? mormogta, ásítva. Korán keltél.
Kávét szeretnék, mosolyogtam. Talán együtt reggelizünk?
Persze, bólintott, felkelés közben. Főzök én.
Mosolyogtam. Ez ritka figyelmesség volt a részéről. Az utóbbi időben alig vett részt a házimunkában, és már azt hittem, hogy egyszerűen csak fáradt. De ma másképp nézett ki. Túl figyelmes. Túl igyekvő.
Fürödni mentem, és mikor visszajöttem, a konyhában már a frissen főzött kávé illata terjengett. Béla az asztalnál állt, a sötét folyadékot a csészékbe öntve. Az egyikbe a kedvenc porceláncsészémbe, kék virágokkal töltötte a kávét, a másikat, amelynek a fogantyúján repedés volt (ezt mindig anyósom használta), üresen hagyta.
Különlegeset főztem neked, mondta, átnyújtva a csészét. Ahogy szereted: egy csepp tejjel és fahéjjal.
Köszönöm, mosolyogtam, de ekkor az orrom egy furcsa szagot érzett. Nem a kávét. Valami éles, vegyszeres keserű mandulával vegyülve.
Összeráncoltam a homlokom.
Mi ez a szag? A kávéból jön?
Béla pillanatnyi pillantást vetett a csészére.
Nem tudom. Talán új őrlés? Vagy romlott a tej?
Újra megszaglóztam. Keserű mandula. Ezt a szagot ismertem. Gyerekkoromban nagyanyám mesélte: ha keserű mandulát érzel, az cián. Én akkor nem hittem el, de később a kémia tankönyvben olvastam róla. A ciánnak jellegzetes, keserű mandula illata van. És halálos.
A szívem gyorsabban vert.
Béla, tényleg nem tévesztettél el valamit? kérdeztem, amennyire nyugodtan tudtam. Allergiás vagyok néhány adalékanyagra. Inkább egy másik csészéből innék?
Egy pillanatra megfagyott. Aztán mosolygott.
Ne hülyéskedj, ez csak kávé. Igyd meg, amíg meleg.
Bólintottam, de ekkor a folyosón lépteket hallottam. A saját szobájából kijött anyósom Szabó Margit. Rideg, hideg tekintetű nő volt, aki mindent észrevett. Soha nem értettünk jól. Azt gondolta, én nem vagyok méltó a fiához, hogy túl egyszerű vagyok, hogy az ő családjában hozzám hasonlók nem élnek.
Jó reggelt, mondta szárazon, az asztalhoz lépve.
Anyu, jó reggelt, Béla megcsókolta az arcát. Főztem kávét. Itt van a csészéd.
Átnyújtotta neki az üres, repedt csészét.
Hol a kávém? kérdezte, összehúzva a szemöldökét.
Ráöntöm, mondta Béla, a kancsóhoz nyúlva.
Ekkor tette meg, ami megmentette az életemet.
Gyorsan felállt, megragadta a kávéscsészémet, és így szólt:
Te várj.
Gyűlölettel nézett rám.
Béla megtorpant. Szemei egy pillanatra kitágultak. Rám nézett és abban a pillantásban valami szörnyű volt. Nem meglepetés. Nem ingerültség. Hanem csalódás.
Mit vacakolsz ennyit? vágta oda anyósom, és megitta a kávémat a csészémből. Öntsd már, ne állj itt, mint egy bálna.
Béla lassan ráöntött nekem is a másik csészébe.
Leültem. A szívem dübörgött. Nem tudtam levenni a szemem anyósom előtt álló csészéről. Arról, amelyben a keserű mandula szagú ital volt.
Erős, mormogta. De iható.
Bélára néztem. Leülve, lehorgasztott fejjel, a villáját babrálta a rántottában. Semmi szó. Semmi pillantás. Semmi mosoly.
Tíz perc múlva anyósom hirtelen eltorzult az arca.
Valami nem stimmel a gyomrommal mormogta. Szédülök.
Rosszul van? kérdeztem, próbálva elfojtani a pánikot.
Igen, kicsit letette a csészét. Olyan érzés, mintha mintha fulladnék.
Felállt, de egyből megingott. Béla felugrott.
Anya! Mi van veled?
Te te ránézett, szemei tágra nyíltak. Te meg akartál
És összeesett.
Felkiáltottam. Béla odarohant, hívta a mentőket, rázta a vállát. Ködös fejjel álltam. Minden túl gyorsan történt. De egy dologban biztos voltam: engem akart megölni. Ő pedig helyettem halt meg.
Húsz perc múlva megérkezett a mentő. Az orvosok beléptek, megnézték Szabó Margitot. Az egyik megszaglózta a csészét.
Ciánmérgezés, mondta. Nagyon erős koncentráció. Kómában van. Kevés az esélye.
Béla sápadt, remegő állt.
Nem tudom, hogy történhetett Csak kávét főztem
Hol tartjátok a kávét? kérdezte az orvos.
A szekrényben de új csomag, tegnap vettem
Mutasd meg.
Bementünk a konyhába. Az orvos kinyitotta a dobozt. Me
