Nos, te tényleg nem akarsz velem nyaralni? mondta anyám, tudatosan veszed a külön úti jegyet, hogy ne is nyomuljak hozzátok!
Sándor elakadt a szavában.
Anyám, már mondtam, Kincsővel megyek. Régóta tervezzük. Nem azért, hogy ne akarnék veletek lenni egyszerűen csak ketten szeretnénk eltölteni a szabadságot.
Az este Sándort gyakran ugyanúgy indította: a telefonkagylóra tapintott, hogy felhívja anyját, akinek kedvenc játéka az volt, hogy tippeld meg, miért vagyok most mérges. Aznap a feladvány különösen nehéz lett, mert Sándornak semmi se jutott eszébe, mi ment rosszul.
Reggel már a beszélgetésük minden rendben ment a vonalon.
Anyám, mi van? kérdezte, miközben alig tudta felcsatlakozni, már fél órája próbálok hívni! Miért teszed ezt? Mi van veled?
Ilona Kovács csak felvakszolta a telefont.
Mit értesz ez alatt? kérdezte Sándor.
Gondold ki magad, mit felejtettél el.
Semmit nem felejtettem, anya. Miről beszélsz? szenvedtéssel töltötte el a megszokott tehetetlenség érzését. Amikor anyja mérges volt, úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akinek csak sírni tud.
Minden lehetséges okot átválogatta: talán egy ünnepet felejtett el köszönteni? Melyik? Talán a hangvétele volt mocskos? Nem…
Anya, miről van szó?
Ilona végül megnyilatkozott:
A kilenc óra van, Sándor! Azt ígérted, hogy kilenckor felhívsz, de tízkor hívod fel! Egy órát vártam! Képzeld csak el, milyen érzés! Hát te se gondolsz a anyára?
Sándor a fejét a papírtömbhöz nyomta. Kilenc óra, tíz óra pontosan emlékezett, de éppen egy munkamegbeszélésen volt, ami elnyúlt, és tényleg elfelejtette. De hogy ettől egy drámai színjátékot csináljon?
Bocsánat, anya, el vagyok vesztegve. Éppen
El vagy vesztegve? vágta be Ilona, Én meg nem vagyok? Vártam, míg a drága fiam, aki úgy tűnik, nagyon elfoglalt, megtalálja azt a percet, hogy eszembe jusson a régi anyja!
Tudod, szeretlek, csak…
Tudom, tudom nyúlt hozzá, Szeretsz. De a te szeretetednek is megvannak a maga határait. Ha az anya magát nem emlékezteti, te már biztosan nem hívod! Nem szerepel a te menetrendedben. Remek logisztika, Sándor, igazi csúcsmunka!
Ha csak bocsánatot tudott volna mondani De nem. Most felsorolják az összes korábbi bűnét, a felidézés szabályait, és végül megéri őt a bűntudat. Valójában nem értette, hogy miért olyan nagy ügy. Egy óra késés nem a világ végét jelenti.
Rendben, anya, már nem felejtek el. Ígérem.
Az ígéret nem jelent tettet, Sándor. Hányszor ígértél már…
Mikor én ígértem, de nem tettem?
Emlékszel, amikor hatodikos voltál
Aztán eljött a sorozat. Sándor jól tudta, hogy a szülei könnyen apró, jelentéktelen dolgokat is globális katasztrófává felnagyítanak. Ha elfelejtették kivinni a szemetet, ez azt jelentette, hogy nem tiszteli őket. Ha rossz kolbászt vásárolt a boltban, ez a figyelmetlenség jele volt. Ilona szakértője volt a túlzásnak, Sándor pedig szerencsétlenül az egyetlen tanítványa.
A kapcsolatuk folyamatos bocsánatkéréssel, engedményekkel, persze ajándékokkal javult.
Hogy álltok anyával? – kérdezte Kincső.
Megkösérrétek? – válaszolta Sándor. De mennyi volt a ár?
Próbáld meg filozófiailag nézni. Anyát már nem lehet megváltoztatni.
Kincső türelmes, megértő, szerető volt. Nem akart színjeleníteni egy elmaradt hívás miatt, tisztelte Sándor idejét és döntéseit.
Persze, nem lehet visszafordítani nyugtázta Sándor csak az érdekel, hol nyaralunk? Hova megyünk?
Sándor, mondta Kincső néztem a kiütött ajánlatokat. Mit szeretnél? Egy hétre?
Sándor mosolygott. Kincsővel való nyaralás most volt az, amit a doktor előírt. Már a fej már megvastagodott a gondolattól.
Mindegyik jó, te válaszd.
Hát lehet Görögország? Vagy Törökország? Van egy jó szálloda, a repülés egy hónap múlva indul, pontosan a szabadságodba illeszkedik
Nézzük, mi van még. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
Mielőtt kifizette volna a turnét, Sándor anyára gondolt. Nem fogja bocsánatosan elnézni ezt. Ekkor megvilágosodott.
Kincső, vegyünk egy úti jegyet anyának is? Másik úti célt, persze. De hagyjuk, hogy ő is pihenjen.
Kincső felnézett rá.
Biztos vagy benne? Ő…
Igen, biztos vagyok. Hidd el, mindannyiunknak nyugodtabb lesz, ha ő is kikapcsolódik.
Sándor úgy döntött, hogy ez a legjobb megoldás. Anyának egy pazar krímiai nyaralót vásárolt, ahol a tengerre néző panziót jó véleménnyel dicsérik pont olyan, ahogy szeretné.
Anyám! szólt a telefonba táncolj!
Miért örülsz, és miért kellene táncolnom? Mert a fiam most végre felhívta a régóta elfelejtett anyját?
Nem, anya. Megvelem a jegyet! A tengerhez! Pihenni fogsz.
A felkiáltásra nem hallott semmiféle örömöt, mert egyszerűen nem jött válasz.
Mit? szopogatta Ilona.
Igen, anya! Kiválasztottam, és már el is intézem a krímiai úti jegyet, két hétre. Pihenj, míg mi Kincsővel Törökországba szállunk.
Talán elég lett volna csak a repülőtéren mondani, hogy nem vele tart.
Tehát nem akarsz velem nyaralni? szólt a hangja, tudatosan veszed a külön úti jegyet, hogy ne nyomuljak hozzátok?
Sándor elvesztette a szavát.
Anyám, már mondtam, Kincsővel megyek. Régóta tervezzük. Nem azért, hogy elhagyjalak csak ketten akarunk időt tölteni.
Tehát csak most gondoltál rá, amikor el kell küldeni? Hova viszlek, Sándor, hogy elmenekülj? El akarsz szabadulni tőlem, hogy nyugodtan nyaralhass a Kincsővel?
Sándor kezével takarta az arcát. Hogyan tudna valaki úgy cselekedni, hogy egy olyan embert, aki épp a jegyet fizeti, hibáztassa?
Anyám csak szeretném, hogy te is pihenj! Mi a probléma?
Nem olyan pihenést akarok, mint te, Sándor! Azt akarom, hogy együtt legyünk. Arra gondoltam, hogy velem együtt utazunk. Mintha egy terhet jelentenél a számomra!
A fejét a kezébe szorította.
Újra mindent felborítasz
Tudod, Sándor susogta már nem vagyok úgy, ahogy gyermekként szükséged volt.
Csend lett. Végleges.
Rendben, anya. Ahogy mondod. Hallottam.
A munkahelyi hallottam kifejezés most hiábavaló volt, de ő nem tudott mást mondani.
Lehelyezte a telefont.
Kincső azonnal hallotta.
Mi van? Ismét az anya?
Igen sóhajtott Sándor ismét az anya.
Mi újból? Nem tetszett a csomag?
Nem akar egyedül menni! Megcsúnyult. Azt mondja, elhagylak. Azt akarja, hogy együtt nyaraljunk.
Kincső halkan nevetett.
Sándor, csak azt akarja, hogy mindig veled legyen. Te vagy az egyetlen fia. Nem tudja, hogyan legyen nélküled.
Sándor úgy gondolta, Kincső csak tréfál. Mindent megtesz, hogy anyja ne vegye rá a figyelmet, ezért a házassága is bonyolultabbá válik.
De nem tudok állandóan vele lenni. Van az én életem, van te
Tudom, kedvesem. De számára nehéz. Úgy érzi, hogy távolodsz tőle.
Mit tegyek? Egész életemet az anyám alatt?
Nem, persze. Talán előbb beszélj vele?
Próbáltam, Kincső. De ő nem hallgat.
Sándor
Talán jobban ismerem a saját anyámat! Ha nem így teszem, semmi sem változik.
Végül Sándor és Kincső elrepültek a régóta várt üdülőhelyükre. Ilona Kovács, ahogy várták, a nagynénjével, Valériával telefonált, és panaszkodott a hálátlan fiáról.
Valéria, el sem tudod képzelni! mesélte százszor ez a Sándor nem mond semmit. Egy krímiai úti jegyet is kapott tőlem!
Hát ez jó hír válaszolta Valéria de te szeretted volna, hogy ő is veled menjen. Most meg a feleségével távozik valahová! Biztos vagyok benne, hogy a jegyeket külön városba vették, csak hogy ne akadjanak össze.
Valéria nem egészen értett egyet.
Persze, hogy a házaspárnak egyedül kell volna lenni. De ne haragudj, csak úgy gondoltam, hogy talán megzavarnám őket.
Én? Nem zavarok! Anyám vagyok, felneveltem őt, felneveltem, de ő mégis elviszi a szemet És a legrosszabb, Valéria, ő még csak azt sem tudja, miért haragszik! Azt hiszi, csak szeret a feleségével veszekedni Így élünk, Valéria. Én, az anya, mindent adtam, a fiú meg nem kap semmit tőle.
