István? Tímea Varga meglepődve nézett a szomszédjára, otthon vagy? Azt hittem, hogy Budapesten vagy. Liliána azt mondta, hogy még két hétig nem változtok.
Kicsit meg vagyok betegedve morgott István Szabó, és miután becsukta az ajtót, a szomszédhoz fordult.
Valami komoly? kedvesen kérdezte.
Mire gondolsz! kiáltotta a férfi, csak egyszer-kétszer köhögtem, de már így is felhívták, hogy az egész család megfertőzött! Menjek, azt mondták, a gyereket megfertőzöm! Így jött vissza. Liliánának kellett saját költségén mennie. Az éjjel elmenekült.
Meddig terveztek így élni? kérdezte egy kis szarkazmussal a szomszéd, nem unjátok már?
Hogy mi? ráncolta a homlokát István, aki általában nem szeretett családjáról beszélni, de most megtörtént.
Rotációs módszerrel! mondta végül.
Hát persze, Tímea mosolygott István, miért hozódik ide a rotációs módszer? Nem munkába járunk, ez nekünk inkább öröm.
Öröm? Látom, mintha mostanában mindketten úgy lennétek, mintha a vízbe dobottak lennétek! Elég már a saját magatok kifogásolásából, senki sem ítél meg titeket!
***
Liliána és István lánya, Réka, miután végzett az egyetemen, már majdnem egy évet keresett a szakterületén, de mindig valami közbejött: vagy túl messze volt, vagy alacsony a fizetés, vagy egyszerűen nem tetszett. A szülei megnyugtatták, mondták, hogy megtalálja majd, amit keres.
Azonban a álommunka továbbra is csak álom maradt. Réka úgy döntött, Budapestre költözik, mert egy közös diáktársa már talált ott állást, és azt mondta: jönj velem, kényelmesebb lesz. A szülei nem örültek, azt hitték, otthon is jól el lehet helyezkedni, csak várni kell. Réka még soha nem élt egyedül, a lakás bérlése is nem olcsó, ezért a szülők aggódtak, ki viseli a terhet és mennyi ideig.
Mindezek ellenére, bárhogy is szóltak, Réka megígérte, hogy minden nap felhív és gyakran visszatér Budapestre.
Sikerült is állást találni egy kollégiumi szobába helyezték, így nem kellett lakást bérelnie. Eleinte gyakran jött haza, de idővel ritkábban, a kapcsolat csak néhány telefonhívásra szűkült. Budapesten Réka beleszeretett egy budapesti fiúba, Gáborba, és a kapcsolatuk gyorsan fejlődött, már a házasságról is szó lett. Liliána és István a hetedik felhőn voltak, amikor a lányuk titokban közölte, hogy várandós.
***
A házasság után a fiatalok lakást béreltek, Gábor határozottan nemet mondott, hogy a szüleivel éljen. A szülők csalódtak, de nem vitatták: Ha önállóan szeretnél élni, élj úgy. Gábor csak mosolygott:
Nem is számítok semmire!
Miért? kérdezte Réka kedvesen, miközben ketten maradtak ezek a szüleid, mi lehet, ha baj történik?
Ne aggódj! ölelte Rékát Gábor, minden rendben lesz.
És tényleg minden úgy ment, mintha a vajon csúszna. A fiatalok jól keresettek, a terhesség is zökkenőmentes volt, Réka szülői szabadságra ment, és egy egészséges, csinos kislány született. A nagyapák és nagymamák minden héten jártak betérni, a Réka szülei pedig csak alkalom szerint jöttek: az apa még egy évig dolgozott, a anyja pedig még öt évvel a nyugdíj előtt állt.
Minden rendben volt, amíg Gábor el nem veszítette a munkát. Nem vesztette el, csak felmondott, biztosan jobb állást várva, de az új pozíciót egy másiknak adták. Gábor depresszióba süllyedt, sokáig maradt a kórházban. Réka a férje és a gyermek között vergődött, Gábor gyakran több figyelmet igényelt, mint a kétéves Vera.
A szűcsanyja, Ágnes, állandóan azt mondta, hogy Réka elhagyta a fiúját, és nem gondoskodik róla, miközben a nyakán ül. Réka csak nevetve válaszolt:
Én most szülői szabadságon vagyok.
Akkor már elég is otthon ülni! A gyerek már két éves! Menj dolgozni! Vagy egész életünket csak a te anyádra terhek!
Réka csak bámulta szűcsanyját, és kérdőzőn nézett, tényleg így gondolja-e, vagy csak be akarja mutatni magát? Gábor már hat hónapja munkátlan, a család a szülői segélyből és a takarékbanki megtakarításból él, amit a saját lakásra gyűjtöttek, a szülők pedig csak egy fizetésből tudnak hozzájárulni. Ágnes egy falat kenyérért vádolja Rékát!
Végül Réka elmesélte mindezt a szüleinek. István és Liliána meghallgatták, és azt tanácsolták, hogy keressenek bölcsődét. Először idő kell majd, de ha a szűcsanya is felveti a témát, valószínűleg nem fog távol maradni. mondta a férj.
De Vera még ilyen kicsi! szipogott Réka. Milyen bölcső!”
Mi is a gyereket két évre bölcsőbe adtuk, nézd meg, milyen nagy lett! mosolygott Liliána.
Anyám! sírt Réka akkor nem tudtuk másképp! Miért kell most ezt a csínybe keverni? Miért kell a kicsi gyermeknek kárt tenni a bölcsődésért?
Nézd csak, lányom közbeszólt István , ha szükséged van valamire, szólj. Segítünk, amiben csak tudunk Liliána csak vállat vont, és gondolkodott: Mire tudnánk még segíteni? 350 km-re vagyunk!
A bölcsődehely gyorsan megszerződött, és Réka egy hónap múlva vissza akart térni a munkába. Épp akkor Gábor megtalálta az új állását. Már csak Vera fokozatosan szoktatása maradt a bölcsődében.
Az első napot a bölcsőde vezetője azt mondta, hozd csak a kislányt egy órára, aztán két órára, aztán egészen délig. Minden egyszerűnek tűnt, de a gyakorlatban óriási kihívás volt.
Már a bölcsőde épületének látványa után Vera hangosan kiáltott, és egy héten át csak kiabált, nem sírt. A kiabálás a felöltözőben is folytatódott, és amikor Réka elment, az újra indul. Próbálták, hogy Gábor vigye, de ugyanaz. A szülők együtt próbálták, de semmi. Amikor egyedül hagyták, Vera mintha tudta volna, hogy a szülők hallják a sikolyát, és még hangosabbra fokozta.
Végül a nevelők úgy döntöttek:
Ne aggódjatok, ez gyakori. Hozzátok majd vissza pár hónap múlva, amíg megnő.
Könnyű mondani pár hónap múlva szidta Réka de nekem most már munkába kell mennem! Mit tegyek?
Gábor csak annyit mondott: Nem helyes így gyötörni a gyereket.
A szüleid nyugdíjasok gondolta Réka talán segíthetnek! és azt sugallta: Hadd vigyék őket a bölcsődésbe egy időre!
Gábor elgondolkodott: Megpróbálom velük megbeszélni, de kétségek vannak, hogy beleegyeznek-e.
A nagyszülők végül is elválták a feladatot: felváltva vittek Verát a bölcsődébe, és csodával határos módon a kislány már nyugodtan sétált be, még egy kézzel intve búcsút. A nap végén, amikor az órák már 12-re mutattak, a gyerek már csak a szüleikhez ment vissza.
Az idő múlásával a szülők úgy érezték, hogy már túl sokat terhelik magukat, így a nagyszülők elkezdték a gondnokként vállalni a teendőket, de a fáradtságuk miatt gyakran panaszkodtak:
Egy ilyen gyerekhez állandó figyelem kell, és nekem már magas a vérnyomás! panaszkodott Gábor anyja, miközben a felesége a hátát panaszkodta.
Ez a vita felhevült, a szűcsanyjuk, Ágnes, pedig azt kiállította, hogy köszönjük a segítséget, de nekünk is van saját életünk. A vita heves lett, de végül mindenki megértette, hogy a gyerek már elég nagy ahhoz, hogy egyedül is járjon a bölcsődésbe.
Végül egy nap Ágnes felhívta a szüleit:
Holnap jövök, szabadságon vagyok, egy egész hónapra! mondta Liliána, és Réka úgy érezte, mintha gyerekül visszaérne.
Reggel Liliána elvitte Verát a bölcsődébe, a kislány nyugodtan maradt, és délben már hívódtak, hogy vegyék vissza. Mióta Liliána és István minden két héten Budapestre utaznak, Liliána nyugdíjas, de még mindig vezeti Verát a bölcsődébe, majd visszahozza 12 óráig, amíg a szülők befejezik a napot. Este pedig sétál a Duna partján, nem azért, hogy a fiatalok életét nézze, hanem azért, hogy elgondolkodjon, mennyire más a kortárs generáció.
Ők semmit sem akarnak csinálni mondta Liliána, amikor egy nap csak nézte a fiatalokat nem takarítanak, nem főznek, csak a telefonjukat nyomkodják. A kislányuk csak rossz rajzfilmeket nézi, és mindig kifogásolja magát. Hogy tudod ezt elviselni?
Nekem egyszerű sóhajtott Liliána mindig megtalálok valami munkát, amit csináljak: mosok, takarítok, főzök. Mit tudunk tenni? A mai ifjúság már teljesen más. Szeretnénk megóvni a kicsi Verát, de nem tudjuk, hogyan lesz nélküle
Tímea Varga meghallgatta Liliánát, de nem értette meg. Nem fogadhatod el ezt a nevelést, nem szabad, hogy a gyerek úgy nőjön! Ha a gyerek egyszer is bölcsődébe kell mennie, te úgy teszed, mintha minden rendben lenne. Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha a szülők maguk oldanák meg?
Liliána válaszolt: Nem akarom, hogy a gyerek szenvedjen. De ha a szülők nem tudnak segíteni, a nagyszülők is átvehetik a felelősséget.
Végül Tímea Varga így szólt Istvánhoz:
István, rendet akarsz teremteni a családban?
Rendet? visszhangzott a férfi.
Igen. A kiskeresztyűd úgy csinál, ahogy akar, a lányod a szüleidet felhasználja, a sógornő a felelősséget rád dobja, ti meg két hétenként 350 km-re jártok, és te csak nézed, mi történik.
Most már ki is dobták a házból azért, hogy köhögni mertél. Ki dobták? A kedves lányod?
A szülők válaszolta István gépiül.
Tisztelják önt, de… Mit csinálunk? Nem azt akarom, hogy a nagypapák és nagymamák csak elnyeljék a bajt? Vajon ideje visszatérni a felelősséghez? Miért vagy csendben, István?
Csendben vagyok, Tímea változott a hangja mert nem tudom, miért törődsz a családunkkal. Én nem kértem tőled tanácsot.
Tímea Varga majdVégül mindenki rájött, hogy a szeretet és a közös segítség a legjobb út a boldog család felé.
