Alvászavar elleni szer
A hétvége felé Réka, a fáradt irodai dolgozó, úgy döntött, hogy szombaton elmegy szülei vidéki házába Sárvár közelében. A hét egy kőnyű nap volt: a munkanapok csapásai után az éjszakákban sem kapott egyetlen órát a pihenésből. Sem a tabletták, sem a levendulás tea nem segített. Egy extra szabadnapot nyúlt ki péntekre, hogy egyben segíthessen anyukának a ribizs szedésében, és hozhasson némi ételt, gyógyszert és egy csokor forinttal megérett álmokat.
Az autót a szerény, háromablakos, felrobbant ház udvarában parkolta le. A bejáratot egy öt éves, piros színű, szőrös macska, Cirmi, fogadta, aki idegesen suhogta a farkát, alaposan ámbánta a kocsi kerekeit, majd egyenletesen körözve a kert felé szaladt, amíg meg nem érték a gazdija szigorú tekintetét.
Kezdődött, lehalotta Réka.
Néhány nagy zsákot húzott ki a csomagtartóból, és a ház bejáratánál állva egy hegycsúcsra emlékeztető cipőhalomra botlott, amely évezredek óta ott hevert. A kopott papucsok hegyes ormai lyukakkal, amik korábban a gyerekkori nyári szoknyájával táncoltak, most csendben várták, hogy valami megváltozzon. Hirtelen eltolta őket a lábával, és belépett a bejáratba, amely nyári hálószobává alakul
t át. Itt a káosz uralkodott: a falat új panelok borították, mellette egy vaságy állt, amelynek gombócairója csillogott a fényben, de a többi részét eltakarta egy hegy óriási ruhákból. Ha valaki beleásna a penészes szekrénybe, megtalálhatná Réka régi, tíz éves nyári szoknyáját, amelyet még mindig szeretett viselni.
Na, egy újabb határt átléptem, morfondírozott a fiatal nő.
A zsákokat behozta a házba. Otthon senki sem volt. Az apa valószínűleg a tó felé hajózott, hogy ellenőrizze a hálókat, anyukája pedig vendégek között bolyongott. Hamarosan megérkeznek, és a szemük kerekedni fog:
Ó, kicsim, milyen meglepetés! Majdnem elfelejtettük, hogy jössz!
Milyen meglepetés gondolta Réka, miközben anyja a reggeliekben már a telefonba szórt: Meghalok, elfelejtettem a gyógyszereket, nem tudok felkelni, a kocsi alját megtörtem, segítséget kérek! Nincs kenyér, nincs olaj, semmi!
Egy újabb drámai jelenet elevenedett meg, mintha a szomszédok, a Tünde néni, a Zsófi néni, vagy akár a Katalin, Pál és Máté házai is felhőtlenül szórták volna a szomorú szálat.
Réka letette a zsákokat az asztalra, kinyitotta a hűtőt, és dühétől megremegve nézte a belsejét. A fagyasztóban három részben felnyitott vajcsomag hevert, a negyedik pihenőpihenőként a lemezes szint alsó polcán. Két liter tej, amit a múlt héten vásároltak, most egy sűrű, savanyú joghurttá alakulott. Talán anyja otthon próbált penicillint főzni, de három hét múlva már csak a szellőben fújtatott.
A felcsíptetett szalámi békésen szomszédosult a kiszáradt sajttal, egy rozsdás konzervfőzelékből a kanál a zöld hagymacsokorban állt, mintha egy szürke folyóban úszna. Egy pár befőtt üveg, uborkavíz, és a cukros lekvár is ott sorakozott, de a fagyasztó hidege megakadályozta, hogy bármi élőlény meginduljon.
Előkapott egy vödröt, egy rongyot, és elkezdte kigyűjteni a szekrényt, hogy megtisztítsa a polcokat. Minden megromlott, megfosztott étel kőkeményen került a komposztgödribe, ahol a korongok, akik a tetőn tartózkodtak, azonnal szagolni kezdtek a finomságokat.
Réka könnyed sóhajjal oldotta fel magát: jó, hogy mama nincs otthon, különben a kozmikus sírógazdálkodás kezdődött volna:
Nem szabad kidobni az ételt! Bűn! Pusztulnék a palacsintákért!
Természetesen, de Rékának más véleménye van: nem szabad az ételt ilyen állapotba hozni! Ne vegyél fel többet, mint amennyit el tudsz fogyasztani! Bűn!
