Hát, képzeld el, Viktor Farkas a szokásosnál később jött haza a gyárból, már sötét volt, a fűtőhely füstölt, és Tamara Kovács már a bejáróban várt, aggódva, mintha valami baj történt volna úton. A kicsi Bálint, a kisfiú, már szaladgált a kályha körül: Apa, hol vagy, hol vagy? kiáltotta egy lábbal ugrálva, mintha be akarná rakni a csizmáját a melegbe.
Hova mész, te eltévedt fene! Fagyos van és sötét, menj vissza a kályhába, hamarosan bejön a papa. mondta Tamara, de a fiú csak szomorúan söpört a száját, mintha sírni akarna.
Ne sírj már, csak azt mondtuk, hogy hazajön a papi. szólalt meg a nő, de Viktor még nem lépett be.
Mi az, megint itt a pult? Talán megint megint ivott valamit. gondolta Tamara, miközben Bálint kérdezősködött: Anyu, féltem. felnyögte a kisfiú.
Miért ijeszkedsz, te csintalan? Maradj itt nyugodtan, szóltam már, hogy jöjjön a apa. kiáltotta Tamara, miközben felhúzta a falusi takarót saját vállára, és küzdött Bálinttal a bejárati ajtó mellett.
Ekkor hirtelen felnyílt az ajtó, és egy sűrű gőzfelhő csapott be, benne Viktor nem egyedül, hanem egy fiatal lány is, csak húszéves, szürke köpenyben, barna kabátban, fekete szegéllyel, nagy szürke szemekkel, fején könnyű hajfonatával.
Gyere be, Réka. szólt Tamara, miközben segített a lánynak levetkőzni a kabátját. A lány, Réka, úgy nézett ki, mintha egy zsíros őszi kacsa akarná átrepülni a tavon nehézkesen, de határozottan. Leült az asztalhoz, és a kezeit, mintha csirkeiszúkra hasonlók, szorította össze. Bálint óvatosan kikukkant a kályhából.
Mi van, Bálint, miért nem vagy itt? kérdezte Viktor, miközben a kályhából húzta ki a felpattant Bálintot, és a mennyezet felé emelte. Anyu, főzd meg a vacsorát, hogy ne éhezjünk.
Késő este, amikor Bálint már álomba szenderült, hallottam a szülőnket halkan mormolni, anyát csak halkabban kiáltani, a vendéget pedig sírni.
Másnap a faluban mindenki tudta, hogy Viktor Ostor elhozta a legfiatalabb, várandós testvérét.
A férjünk elhagyta minket, szüleink már nincsenek, mit tegyünk vele, egy ilyen kicsi lány? mesélte Tamara a szomszédoknak.
Nem mondtad korábban, hogy Viktornak nincsenek testvérei, mintha árva lennél. kérdezte Lajos, a közeli paraszt.
Ha nincsenek szülők, akkor miért vagyok árva? válaszolta Tamara.
Honnan jött ez a lány? kérdezte egy másik nő.
Árvaházban nőtt fel, mit szóljak? Talán a férjemmel kapcsolatos. felelt.
Na már menj, Tomi, ne bonyolíts tovább. mondta egy másik.
Rövid idő múlva Réka, Bálint nagynénje, úgy döntött, hogy megszüli a gyermeket, de a papa elvitte őt a környékbeli kórházba, s hamarosan megjelent a kis testvér, egy igazi kicsi mancsos, pirosbab, úgy hívják a falusiak, Manóka. Réka viszont nem tért vissza.
Meghalt, szólt gyorsan Tamara Bálintnak, és szigorú arccal elhagyta a szobát.
Manóka picike, apró, szinte bábuszerű volt. Bálint látta Szabolcs szomszédja, Szabó Anikó, babáját, és úgy gondolta, ez lesz a Manó. Megvan a saját babám, élő! kiáltotta.
Nem tudom, Viktor, mit akarsz, nekem ez itt nem kell. mondta Tamara.
Mi?! Tyúkom, ez a gyerek élő, vérrel! válaszolta Viktor.
Semmit sem tudok, megígértem, hogy a nővérnek eladom. szólt Tamara.
Mi vagy te, ilyen nő? kiáltotta Bálint. Mi legyen vele? Árvaházba vagy a jégtóba?
Nekem mindegy. válaszolt Tamara.
Ne a gyereket árvaházba vagy a jégtóba! sikított Bálint, Anyu, tartsd meg Manókát, én gondolok rá.
Menj, segítő, nélküled fáradságos. vette a szigorú anyja, de Bálint a szoknyája szegélyéhez kapaszkodva átkolintott minden szép szóval, hogy ne bocsássa el a kis testvéret.
Viktor csendben ülve hajtotta le fejét.
Akkor csináljátok, ahogy akartok. mondta. Tamara elfordult, és a szélbe sétált.
Bálint leült a kis Manóka mellé, aki puha takaróba burkolózva aludt, és suttogott neki valamit, néha napocska, néha kicsim.
Bálint rosszul aludt, egész éjjel azt álmodta, hogy az anyja ki akarja dobni a kicsi testvérét, ezért úgy hívta őt Manó a szomszédok is.
Aludj, te rosszfiú, nem fogok semmit sem tenni a Manóddal. süvített anyja Bálintra, miközben ő megfigyelte gyanakodva, félve, hogy az anyja megáldja a lányt.
Hát ez a csajos poén, nem megy el a lány, csak a kicsi nevet. jegyezte a falu asszonyai.
Nekünk már van segítő, Tamara. mondta Bálint.
Ne beszéljünk már. Eleinte összezavarodtam, aztán megszoktam a lányt, már senkinek sem adom. válaszolta Tamara, már csak a jövőben gondolva a nagynénire. Bálintnak is gondoskodnom kell majd a nagynéniről, ha iskolába megy.
Így éltek. Viktor gépészmunkás, Tamara teheneket fejleszt, Bálint meg Manóka nőtt fel. Bálint egy nap az iskolából szaladva széles karokkal fogta a kicsi, mancsos lányát, akit minden szomszéd csak kicsi vagy manó néven hívott.
Bálint elment a hadseregbe, és híres szóbeszéd lett a faluban: Szerette és felnevelte a testvérét, mint a szüleit.
Közben Manóka nőtt, széppé vált, elindult a nagyvárosba tanulni, de minden alkalommal, ha hazatért, először a testvéréhez ment, aztán csak hazament.
Manóka tudta, hogy ő a testvér unokatestvére, ezt senki sem rejtette el, hogy ne legyen keserű, szeretették mindketten, nincsenek nehéz emlékek. Néha úgy gondolta, anyja még inkább szereti őt, mint Bálintot, de ez csak a kicsi szóbeszéd.
Manóka orvos lett, házasságot kötött, gyerekeket nevelt. Idővel a szülők már öregedtek, Viktor elhagyta a munkát, Tamara már nem tudta tovább bírni. Manóka felvette a szüleit a házba, még ha ellen is tiltották.
Egy este, miközben aludt, egy hang felkiáltotta: Anyu?
Mi van, anyuka? Szomjas vagy fáj?
Ülj le, kicsi, kérte Tamara.
Igen, természetesen.
Bocsánat, Manóka.
Miért bocsánatot kérsz?
Mindenért bocsánatot kérek, hogy a testvéremet gyerekotthonba akartam adni
Anyuka, te vagy a kedves? Azt hiszed, nem értem, ez a férjem unokatestvére, neked pedig egy idegen gyerekről van szó. Nem haragszom, és nincs is bocsánatkérésed.
Nem vagy az unokatestvér, te vagy az én lányom
Hogyan?
Igen, kicsi. Nem tudom, hol találta meg az anyja az Evdokiat, vagy a saját anyádat, de láttam már egy hosszú szerelmi történetet, hogy a szüleim el akarták küldeni, de a nagypapám megmondta, hogy vegye el a kislányt, különben papírra teszi.
Akkor hozta a papa a nagymamát, és bevallotta mindent.
Mindenki tudta, hogy a legkisebb testvére. Ő pedig otthonos, mindent segített, Nikolát nézte, aztán elvitte szülészeti kórházba, ahol már nem tért vissza
Anyuka és te felvetted a férjed szeretőjét?
Felvettem, kicsi, felvettem. Hová? Már egy kis pocak volt a hasán, már egy kisbaba, és nekem mi? Hagyjam az apát, hogy kiskorában el ne tudja viselni? Vagy csak így volt? Én csak egy lányt akartam, ó, milyen vágyam volt, hogy te itt legyél
Ki volt a híradó?
Isten
Anyuka, milyen vagy egész életed a temetőnél jártál
Kicsim, nem ő egy másik fiú, akit úgy hívnak, mint a anyád, szintén egyedülálló, csak tíz évvel vagyok fiatalabb
Hogyan?
Elhagyott, elment és elhagyott.
Anyuka
Bocs, kicsi, nem tudtam ezt a titkot magammal vinni, igazságtalan voltam veled. Van neked rokonod, talán testvéred, unokatestvéred, néző vagy unokatestvéred.
Igen, anyuka, persze. Bálint a legjobb testvérem a világon, mindig is azt álmodtam, hogy ne csak unokatestvér, hanem igazi testvér legyek. Te vagy a mamáma, Kató néni és Vitéz bácsi, ez az én nagynéni és nagybácam, testvérem, unokatestvérem, rengeteg rokon. Hatalmas családom van, mindezt neked köszönhetem, anyuka. Te nem adtad életet, de életet adtál nekem.
Kicsim kicsim
Tamara egy kicsit elöregedett, de eljött az ideje, és békésen, mosollyal távozott Viktor mellől. Most már Tamara, a saját anyja korában, elmesélte Manóknak, Mariannának, a nagy családról szóló történetét.
Ne vedd magadra mások sorsát, ha sikerül, vagy ha nem sikerül mondta Marianna, senki sem tudja, hogyan fordulhat a élet, ne feledd, hány évvel ez a történet történt. Valaki nem tudna, de az anyám képes volt rá.
Ezért mindig tisztelettel adok neki egy mély meghajlást.
