Hát, visszaadnak a gyermekotthonba? A néném azt mondta, siettek és elhoztak, mert nem tudták, hogy gyerek születik. De én nem vagyok a tiétek
Zsófia a konyhában állt, és palacsintát sütött. Mindjárt hazaér a férje a munkából, és együtt vacsorázhatnak.
Furcsa, hogy Vilmos ma ilyen csendesen játszik a szobájában. Általában, amikor Zsófia az ő kedvenc palacsintáját süti, a kisfiú körbe-körbe jár mellette, a szemébe néz, és könyörög:
Anya, kaphatok még egyet?
Zsófia ad neki, Vilmos már úgy tűnik, jól lakott, de nemsokára újra odajön, és lassan, minden szót nyújtva, újra kér:
Anyuuu-ka, még egyet?
Zsófia tudja, hogy Vilmos már rég jóllakott, csak újra és újra szeretné kimondani ezt a meleg, csodálatos szót anyuka. Korábban Zsófia letette volna a spatulát és a palacsintát, és felvette volna a fiát, aki még nem túl nehéz, hiszen Vilmosnak csak öt éves. Azt mondta volna: Na fiam, menjünk apukát várni?
És Vilmos örömmel ismételte volna:
Igen, anya, menjünk apukát várni! és a szeme csillogott volna az izgalomtól, hiszen még nem szokott meg ehhez a csodálatos szóhoz, neki korábban sosem volt anyja és apja, most pedig van.
És most már Vilmosnak van saját szobája és saját ágya. És egy tornafala is, hintával ezt az apja vette neki! És még autók, robot, játékok, és mindez csak az övé, Vilmosé, és senki másé. És este az anya mesét olvas, megsimogatja a fejét, és azt mondja, hogy szereti. Vilmos már majdnem megtelt ezzel a szeretettel, és már majdnem elfelejtette, mi volt korábban.
Zsófia már szólni akart a fiának, amikor a kisbaba hirtelen megrugdosta a hasát.
Zsófia odatette a kezét és a kislány még egyszer belelökdösött.
Istenem, Zsófia minden nap imádkozik ezért a váratlan ajándékért, csak minden rendben legyen. Már nevet is találtak a kislánynak, Tamás azt mondta legyen Boglárka. A férj nagyanyját így hívták.
Zsófiának azt mondták, hogy nem lehet saját gyereke, és így Vilmost fogadták örökbe, majd egy év múlva hát nézd, most már hamarosan megszületik a lányuk!
Zsófia álmodozott, és majdnem elfelejtette megfordítani a palacsintát. Aztán szólította a fiát:
Vilmos, fiam, gyere már, miért vagy ma ilyen csendes?
De újra csend, vajon nem hallja?
Zsófia kikapcsolta a tűzhelyet, és a gyerekszobába ment.
Furcsa, még a villany is ki van kapcsolva, hol van Vilmos?
De ekkor zaj hallatszott a szobából. Zsófia felkapcsolta a fényt, és meglátta Vilmost, aki a kabátjában és sapkájában ült a kanapén. A kezében egy hátizsák volt, tele a kedvenc játékautóival.
Miért ülsz a sötétben? csodálkozott Zsófia, és vidáman folytatta, Na gyere, vedd le a kabátod, mit gondolsz? Utazni készülsz? Gyere, együnk palacsintát tejföllel és sűrített tejjel, na gyere, Vilmos, mi bajod?
De Vilmos még csak nem is mosolygott, egy pontba meredt, felnőtt tekintettel, majd hirtelen megkérdezte:
Vihetem magammal ezeket a játékokat? Hisz neki nem kellenek az autók?
Mit beszélsz, Vilmos, mi történt, fiam? Hová készülsz? a szavaitól Zsófinak majdnem ele
