Anyu, apukának igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem vagy normális! Most már látom én is, hogy tényleg nincs rendben veled. Nem gondoltál még arra, hogy kezeltesd magad?
Erzsébet Mária meglepődve nézett a fiára. Persze, mindig is nevelésre szoruló gyerek volt, de hogy ilyeneket mondjon a saját anyjának szemtől szemben
Erzsébet Mária el sem hitte volna, hogy huszonöt év házasság után el kell válnia a férjétől. Mégis, ő maga kezdeményezte a válást.
Mert egy napon hirtelen rájött, hogy egyáltalán nem ismeri őt. Hogy lehet, hogy ennyi idő után még mindig idegen számára? De ahogy történt, úgy történt. Tamás rideg és érzéketlen embernek bizonyult.
Amikor Erzsébet felszedett az utcáról egy vékony, kis kutyakölyköt, amely olyan sovány volt, hogy szinte minden bordája megszámlálható volt, a férje azonnal jelenetet rendezett.
Erzsi, nincs jobb dolgod, mi? ordította az egész lakás hallatára. Minek hoztad ezt a nyomorultat ide?
Tami, mit beszélsz csodálkozott őszintén Erzsébet. Nézd meg! Csont és bőr. Hogyan lehetne elmenni mellette?
Mindenki más elmegy, te meg nem tudtál? Te vagy a magyar Teréz anya, mi? Nagy segítőnk vagy!
Aznap Erzsébet Mária sokáig sírt. A kicsi, szerencsétlen kutyus miatt, aki alig bírt a lábán állni, és a férje miatt, aki teljesen más oldalát mutatta meg.
Nem, Tamás sosem volt tökéletes, de Erzsébet igyekezett nem foglalkozni a hibáival. Hisz úgy gondolta, tökéletes ember nincs is.
De aznap a férje egy határt lépett át, amit nem szabadott volna. Hogy lehetséges ez? zokogott. Annyira nehéz embernek lenni? Hogy lehet elmenni egy ilyen kicsi lélek mellett anélkül, hogy segítenél neki?
Természetesen, nem maradt ennyiben. A férje minden mozdulatával azt üzente, hogy ez a nyomorult, ahogy nevezte, idegesíti.
Mikor szabadulsz meg tőle? Meddig kell elviselnem ezt a félkutyát a házban?
Félkutyának csak azért nevezte, mert a kölyök sovány volt és folyton remegett, noha a lakás meleg volt.
Ahelyett, hogy segített volna a feleségének felnevelni és jó gazdát találni neki, inkább a garázsba ment pihenni a barátaival olyan férfiakkal, akik szintén otthagyták a családjukat.
Késő este ért haza, és mindig ittasan. Aztán újra és újra kezdte a panaszkodást a feleségére és a nyomorultra.
Megértem, ha nem szereted az állatokat gondolta Erzsébet a nappaliban ülve. De téged sem érdekel, hogy nekem milyen nehéz?
Igen, nehéz volt. Gyakran kellett szabadságot kérnie, hogy orvoshoz vigye a kutyust, vagy sétáltassa.
És félt is egyedül hagyni a lakásban a férjével. Ennyi év után már felismerhetetlen volt tőle. Bármit megtehetett, főleg most, hogy egyre többször itta magát.
Egy nap, mikor dolgozott, hirtelen rossz előérzete támadt. Olyan, amikor egy láthatatlan kéz szorítja a szíved, és nyugtalanság gyötör.
Betegszabadságra ment, és korábban ért haza, mint szokott. És akkor tetten érte a férjét.
Éppen Foltost vitte a garázsok felé. Valószínűleg örökre meg akart szabadulni tőle. Ezt Erzsébet nem tudta megbocsátani. Így beadta a válópert.
Egy kutya miatt? ordított Tamás, kézzel-lábbal hadonászva. Öreg korodra megőrültél?
Erzsébet figyelmen kívül hagyta a szavait. Nem érezte magát öregnek, és nem is vesztette el az eszét. Csak rájött, hogy többé nem tud vele élni.
Volt egy felnőtt fiuk is, aki akkor már más városban élt a barátnőjével. Ő váratlanul az apja mellé állt:
Anyu, te normális vagy? Egy kutya miatt teszed tönkre a családot?
Nincs már család, fiam sóhajtott nehézkesen Erzsébet Mária. És nem a kutya miatt váltunk el, hanem mert apád elvesztette az emberi mivoltát.
Lehet nem szeretni az állatokat, de bántani őket Nem, egy normális ember, főleg egy férfi, soha nem tenné!
A magyarázata nem győzte meg a fiát.
Így, tiltakozásul és talán férfiasságának bizonyításaként, megszakította vele a kapcsolatot. Azt mondta, nem az apja, hanem ő vesztette el emberi arcát, mert otthagyta őt fedél nélkül.
Hiszen a lakás, ahol éltek, az övé volt a házasság előtt, Tamásnak semmi joga nem volt rá a válásnál.
A szüleitől persze maradt neki egy ház a faluban, de mivel alig járt oda, nem is tudta, áll-e még. De Erzsébetet ez nem érdekelte.
Tamás meghozta a döntését. Senki sem kényszerítette, hogy kegyetlen nem-emberré váljon. Ijesztő volt arra gondolni, mi lett volna a kutyussal, ha nem ér oda időben.
Végül maradt Foltossal. Felnevelte, visszaadta neki az életörömöt és a hiteket az emberekben.
Először más gazdát akart neki találni, de végül megtartotta.
Ha már fölvettelek, akkor én viszem a felelősségedet mondta a bundás kis lénynek.
Vau! örömmel csóválta a farkát Foltos. Egy pillanatra sem akart elválni tőle.
Idővel, amikor Foltos felnőtt, Erzsébet szabadidejében elkezdett járni egy helyi állatmenhelyre. Hogy segítsen azoknak, akiket az emberek elhanyagoltak. Olyanoknak, mint a volt férje.
Most sajnos nagyon szűkös a költségvetésünk mondta szomorúan a menhely vezetője. Nem tudunk fizetést adni a dolgozóknak.
És ha mégis sikerül valami kevés, az csak aprópénz. Nem tudom, megfelel-e ez neked
Ne aggódjon válaszolta Erzsébet Mária. Nem a pénzért jöttem, hanem a szívem szerint.
Így hetente többször kezd
