Mit mondtál? Annamária megfagyott, belülről hideg futott végig. Zsolt az ajtónál állt, szorosan markolva egy kulacsot. Az egyébként vidám arcára harag ült.
Nem bírom tovább így, ismételte érzelem nélkül. Se én, se anya. Csomagoljátok össze a gyerekeket és költözzetek Kispatakba. A nagymama háza még áll, a tető ép. Valahogy meglesztek.
Annamária úgy nézett rá, mintha idegen lenne. Tíz év együttélés, három gyerek és ilyen ítélet. Egy haldokló falu, ahol alig néhány ház maradt, bolt sincs, még a jó utak sem.
Miért kezdte, de megszakították.
Mert elegem van, Zsolt elfordult. Az örökös panaszkodásból, a végtelen nyafogásból, hogy otthon ülsz a gyerekekkel. Anyának igaza van: tyúkká váltál. Nem ismerem fel azt a nőt, akit feleségül vettem.
A könnyek a torkába szaladtak, de Annamária visszatartotta őket. A gyerekek a fal mögött aludtak Fruzsi és Pisti, a legidősebb, Bence, valószínűleg mindent hallott.
Hol fogok dolgozni? Miből élünk? hangja alig volt hallható. Zsolt egy borítékot dobott az asztalra.
Itt van egy kis pénz az elejére. És a ház papírjai régóta a neveden van. Ha annyira független vagy, most bizonyítsd.
Megfordult, anélkül, hogy egy szót szólt volna, és kiment. Egy perc múlva becsapódott az ajtó.
Annamária lassan lecsúszott egy székre. Egyetlen képtelen emlék járt a fejébe: Meghoztam a kedvenc almás süteményét. Reggelire.
A ház penészes hideggel fogadta őket. Annamária belépett, álmos Fruzsit a karjában tartva, és érezte, hogy összeszorul a szíve. Itt töltötte gyermekkorát nyári látogatások a nagymamánál, a friss kenyér illata, a füvek a padláson, az almák a pincében. Most csak por, pókháló és az elhagyatás íze volt.
Bence, koránál komolyabb, bement és kinyitotta a redőnyöket. A koszos ablakon át berepült az április napfény, megvilágítva a levegőben lebegő port.
Hideg van itt, panaszkodott Pisti, összekulcsolva a karját. Hamarabb begyújtunk a kályhába, meleg lesz, próbált magától elhinni Annamária. Bence, segítesz anyának? A fiú bólintott, de nem nézett rá. Hallgatózott egész úton, mióta hallotta szülei utolsó beszélgetését.
Szerencsére a régi kályha még működött. Amint a lángok nyaldosták a nyírfát és a szoba meleggé vált, Annamária kicsit megkönnyebbült.
Anya, sokáig maradunk itt? kérdezte Pisti, a falon lévő régi fényképeket nézegetve. Nem tudom, kicsim, őszintén válaszolt. Először rendezzük be magunkat, aztán eldöntjük.
Az első éjszakát együtt töltötték a nagymama széles ágyában. A gyerekek gyorsan elaludtak, kimerülten a költözés után. Annamária pedig ébren feküdt, a mennyezetet bámulva, azon tűnődve, hogy jutott idáig.
Reggel, kiszabadulva az alvó gyerekek öleléséből, kiment az udvarra. A telek gazban állt. Az almák, amelyek egykor bő termést hoztak, most görbe ágakkal, törve álltak. A régi pajta dőlt, a kút mohával benőtt.
Annamária végignézett új birodalmán, és váratlanul keserűen, kétségbeesetten nevetett. Ez volt az öröksége. Az új kezdet.
Az első napok Kispatakban végtelen rémálomnak tűntek. Minden reggel abban reménykedett, hogy a lakásban találja magát, hallja a kávéfőző zörgését és Zsolt hangját.
Anya, mikor jön értünk apa? kérdezte Fruzsi, a szokásos vasárnapi sétákhoz szokva. Hamarosan, kicsim, válaszolt Annamária, nem tudva, hogy magyarázza meg azt, amit ő sem értett.
A telefon néma maradt. Zsolt figyelmen kívül hagyta a hívásait. Egyszer egy tömör üzenet jött: Minden megvan, ami kell. Adj időt.
Idő. Mit remélt? Hogy rájön, milyen rossz nélkülük? Vagy épp ellenkezőleg, hogy teljesen kitörli őket az életéből?
Az első hét végére kiderült, hogy a Zsolt által otthagyott pénz nem tart sokáig. A kályhát meg kellett javítani, a tetőt is, élelmet venni. De a legrosszabb felfedezés az volt, hogy a faluban egyszerűen nincs munka.
Talán vissza kellene menni a városba? javasolta Kisnéni, Kispatak egyik kevés szomszédja. Annamária rázta a fejét: Nincs hová visszamenni. De itt legalább van tető a fejünk fölött.
Aznap elhatározta, hogy feltakarítja a kertet. A föld, évek óta elhanyagolva, gazban állt, de Annamária emlékezett, milyen bőtermő volt a nagymama földje.
Bence, segítesz? szólította a legidősebbet. A fiú csak bólintott, továbbra is szótlanul és távolságtartóan.
Együtt dolgoztak, kitépték a gaz gyökereit, feltörték a kemény földdarabokat. A kezei, megszokva a könnyű házimunkát és a billentyűzetet, gyorsan megrepedeztek. Estére fájt a hátuk, mintha görcs ragadta volna meg. De csak egy kis részt sikerült megtisztítaniuk.
Anya, Bence váratlanul megszólalt, megtörve a napok óta tartó csendet. Miért csináljuk ezt?
Hogy ültessünk zöldséget: krumplit, répát, paradicsomot, kezdte magyarázni Annamária.
Nem, mást értem, szakította félbe a fia. Miért vagyunk egyáltalán itt? Miért nem megyünk haza? Mi történt közted és apa közt?
Annamária felállt, izzadságot törölve a kezével. Hogyan magyarázza meg az igazságot egy gyereknek? Ismerje el, hogy az apjuk elhagyta őket? Mondja el Zsolt anyá
