Ki vagy te?!
Zsófia megdermedt a saját lakása ajtajában, nem hitte a szemének.
Előtte egy harmincas éveiben járó, copfos idegen nő állt, mögötte pedig két gyerek egy fiú és egy lány lestek kíváncsian a váratlan vendégre.
Az előszobában idegen papucsok hevertek, a fogasról ismeretlen kabátok lógtak, a konyhából pedig gulyás illata áradt.
Maga meg ki? mérgesen ráncolta a homlokát az asszony, ösztönösen magához húzva a kisebbik gyereket. Mi itt lakunk. Gábor beengedett. Azt mondta, a házigazda nincs ellene.
Ez az ÉN lakásom! Zsófia hangja remegett a felháborodástól. És én biztosan nem engedtem meg, hogy itt lakjanak!
Az asszony zavartan pislogott, körbenézett a szétszórt játékokon, a konyhában száradó gyerekruhákon, mintha bizonyítékot keresne arra, hogy joga van ehhez a lakáshoz.
De Gábor Béla mondta Rokonok vagyunk Azt mondta, maga nincs ellene Hogy kedves és megértő
Zsófia kimondhatatlan felháborodást és hideg zuhogást érzett, mintha egy vödörnyi jeges vizet öntöttek volna rá.
Lassan becsukta az ajtót, hátával nekidőlt, próbálva összeszedni a gondolatait. Az ő otthona, az ő tere, az ő élete és most idegennek érezte magát benne.
Egy éve minden egészen más volt. Zsófia a Balatonparton pihent, élvezve a megérdemelt szabadságát egy bonyolult, Pécs belvárosában található történelmi épület felújítási projektje után.
Harmincnégy évesen sikeres építészként csak önmagára számíthatott.
A karrierje elfoglalta élete nagy részét, és nem panaszkodott a munka örömet és stabil jövedelmet hozott.
Gábort egy forró augusztusi estén találkozott a parton. Bájos, nála némileg idősebb férfi volt, meleg mosollyal és figyelmes barna szemekkel.
Három éve váltott, két gyereke volt egy tíz éves fiú és egy hétéves lány , és egy nagy építőipari cégnél dolgozott művezetőként.
Gábor udvarolva, régi módon közeledett virág minden nap, éttermi vacsorák kilátással a tóra, hosszú séták a csillagok alatt.
Te különleges vagy mondta, gyengén megcsókolva a kezét. Okos, független, gyönyörű. Rég találkoztam ilyen összeszedett nővel. Tudod, mit akarsz az élettől.
Zsófia elolvadt a szavaitól és figyelmétől. Sok sikertelen kapcsolat után, ahol a férfiak vagy megijedtek a sikerétől, vagy versenyezni próbáltak vele, Gábor a sors ajándékának tűnt.
Tisztelte a munkáját, érdeklődött a projektek iránt, támogatta a nehéz pillanatokban, amikor az ügyfelek lehetetlent követeltek.
Tetszik, hogy erős vagy mondta. De közben nőies, gyengéd és érzékeny maradsz.
A szabadság véget ért, de a kapcsolat folytatódott. Gábor látogatta őt Pécsen, ő pedig Nagykanizsán. Videóhívások, üzenetek, jövőbeli tervek.
Nyolc hónap múlva a parton, ahol találkoztak, megkérte a kezét.
Az esküvő egyszerű, de meghitt volt. Zsófia Nagykanizsára költözött a férjéhez, helyi építészstúdióban helyezkedett el, a pécsi lakását pedig üresen hagyta.
Most már egy család vagyunk mondta, átölelve. Az én gyerekeim a tied, az én problémáim a tieid. Mindent együtt veszünk.
Eleinte Zsófia boldog volt. Szerette az igazi család érzését, az otthon melegét, a gyerekek hangját a házban.
Szívesen segített Gábornak a gyerekekkel, ajándékokat vett nekik, fizette a szakköröket, orvoshoz vitte őket.
De lassan valami megváltozott.
Először apróságok voltak Gábor kivette a pénzt a kártyájáról, anélkül, hogy szólt volna. Elfelejtettem megkérdezni, bocsi mondta, amikor meglátta a tranzakciót.
Aztán gyakrabban kért segítséget a gyerektartásra a volt feleségének.
Te megérted magyarázta bűnbánó mosollyal. A gyerekek nem tehetnek arról, hogy a szüleik most nehéz helyzetben vannak.
És én is
