Régen volt, nem is olyan régen, egy magyar család történetéről mesélték. A férj engedte, hogy anyja irányítsa minden lépésüket, és a feleség cseléddé vált a saját otthon. De három hónap múlva a menyecske okulást adott a pimasz rokonoknak.
Zsófia az ablaknál állt, és a szürke eget bámulta. Három hónappal ezelőtt boldog menyasszony volt, de most úgy érezte, mintha cseléd lenne a saját házban.
Újra reggel volt, és ismert kopogás törte meg a csendet.
Meddig akarsz még heverni? hallatszott az anyós parancsoló hangja. Bence, fiam, itt az idő a munkára!
Zsófia mélyet sóhajtott. Tóthné, ahogy szokta, mintha ott sem lett volna, csak a fiához szólt. Béla álmosan nyújtózkodott, és készülődni kezdett.
Mit főztél neki ebédre? az anyós már a konyhát irányította. Megint valami divatos salátát? Egy férfinak igazi gulyás kellene!
Amit tegnap főztem mindezt csak gondolta Zsófia, de nem szólt. A három hónap alatt, mióta férjhez ment, megtanulta lenyelni a sértéseket, mint a keserű pirulát.
Anyu, ne kezdjük motyogta Béla, miközben sietve megkötötte a nyakkendőjét.
Hogy érted, hogy *ne kezdjük*? horkant fel Tóthné. Az egészségedért aggódom! És ő meg az anyós megvetően száját csavargatta még főzni tudni sem tud rendesen.
Zsófia érezte, hogy a torkában megakad a szó. Tíz év egyetemi tanítás, egy doktorátus, és most itt állt, mint egy néma árnyék.
Talán elég? suttogta, és mindenki meglepődött a saját bátorságán.
Hogy érted, hogy *elég*? fordult felé Tóthné, az egész testével a menyére nézve. Szóltál valamit, menyecském?
A méreg a szóban Zsófiát belül összerázta. Béla úgy tett, mintha a táskáját keresi.
Azt mondom, talán elég úgy tenni, mintha itt sem lennék? Zsófia hangja erősebb lett. Ez *a mi* otthonunk, Bencéé és az enyém.
A tiétek? nevetett fel az anyós. Édesem, én építettem ezt a házat harminc éve alatt! Minden téglát én raktam ide! És te te csak ideiglenes vagy. Megjöttél, és el is fogsz menni.
Ezek a szavak jobban fájtak, mint egy pofon. Zsófia a férjére nézett, támogatást várva, de Béla már a folyosón volt, és sietve vette fel a kabátját.
Mennem kell, késésben vagyok! kiáltotta, és becsöttyentette az ajtót.
A csendben, ami következett, Zsófia tisztán hallotta az anyós diadalmas kuncogását. Tóthné szándékosan mosogatni kezdett, minden mozdulatával lenézve a menyét.
Ja, és a lényeg! folytatta Ma jönnek a barátnőim. Gondoskodj róla, hogy a nappali rendben legyen. Múltkor is por volt







