Maplános felfedezés anyós főzőlapján
Anyós egy pillantást vetett a fazékba, és rémületében felkiáltott
Kisvárosi házunk konyhájába hajnalban léptem, és meglepetésemre láttam, hogy menye, Zsófia már a tűzhely előtt serénykedik.
Jó reggelt, mosolygott rám, miközben a fazékban kevergetett valamit.
Jó reggelt, morogtam vissza, és összeráncoltam az orrom. Mit főzöl?
Lecsót, felelte közömbösen, fel sem emelve a tekintetét. Tamás imádja.
Lecsó? Gyanakodva szagoltam meg a levegőt. Tőle ilyen szaga szokott lenni?
Hogyne lenne! vállat vont Zsófia, letette a fedőt, és kisétált a konyhából.
Azonnal odaléptem a tűzhelyhez, felemeltem a fedőt, és belenéztem. Amit látott a szemem, szinte kikelt a helyéről.
Mi ez a keverék? suttogtam hátralépve, mintha méreg lenne.
Zsófia visszajött a tányérokkal, és észrevette a reakciómat. Nyugodtan magyarázta:
Lecsó, Éva néni. A zöldségek a kertünkből valók frissen szedtem. Ha a saját termésünkből főzünk, az mindig ünnep.
Ünnep? fintorogtam, és összecsuktam a karjaimat. Ez a kert inkább csak munka! Minek ásdogálják az emberek a földet, ha mindent megvehetnek a boltban? Nem értem titeket.
Én szeretem, válaszolta csendesen Zsófia, miközben merített. A paprika és paradicsom illata elárasztotta a konyhát. A föld annyi erőt ad, ha dolgozunk vele.
Erőt? legyintettem. Ez csak olyanoknak hobbi, akiknek nincs jobb dolguk. Normális emberek Elhallgattam, amikor észrevettem, hogy Zsófia továbbra is mosolyog, mintha nem is hallaná a csípős megjegyzéseimet. Egyébként kire főztél ennyit?
Ránk, válaszolta. Pár napra elég lesz. Tamás mindig eszik még belőle.
Elhúzódtam a szagtól, mintha rosszullét kerülne hatalmába.
Ezt én nem eszem meg! jelentettem ki határozottan. Már a szaga is rosszul van! Mit raktál bele?
Zsófia sóhajtott, és elkerülte a tekintetemet. A szeme sarkából észrevette, hogy Tamás belépett a konyhába, és csendben figyeli a jelenetet.
Nem értettem, mi történt a fiammal. Még két éve Tamás egy ígéretes városi informatikus volt. Együtt jártunk kiállításokra, új éttermekről beszélgettünk, a karrierjéről álmodoztunk. Most meg ez a vidéki élet, ez a kert, ez az egyszerű Zsófia! Már a nevére is felállt a szőr a hátamon.
Tamás mindig is jó parti volt magas, okos, karizmatikus. Hány jó családból származó lány sóvárogott érte! Miért pont ezt a vidéki lányt választotta, és ezt a kis elhagyatott házat? Reménykedtem, hogy unalmában visszaköltözik a városba. De a hónapok teltek, Tamás pedig egyre jobban belemerült ebbe a “vidéki idillbe”.
Elhatároztam, hogy cselekszem. Zsófia meghívása tökéletes alkalom volt. Tervem volt: emlékeztetni a fiam arra, ki is ő valójában, és kiszakítani ebből a vidéki életből, mielőtt késő lenne.
Tamás átölelte a feleségét, majd felém fordult:
Anyu, kóstold meg a lecsót! Zsófia tökéletesen készíti el!
Tamás, te tudod, hogy apád és én sosem ettünk ilyen parasztlevest, válaszoltam. Még kicsi korodban is undorodtál tőle. Azt mondtad, ez öregek étke.
Zsófia mosolygott, elképzelvén a gyerek Tamást, ahogy elutasítja a tányérját. De most már férfi volt, és az ízlése megváltozott.
Anyu, változnak az idők, nevetett. Zsófia lecsója egy remekmű. Próbáld ki, meglátod.
Remekmű? Fulladoztam a felháborodástól. Tamás, te egy fazék paprikát remekműnek hívsz? Az igazi remekművek a színházban, a múzeumban vannak, nem ebben a konyhában!
