A kívánság
Majdnem a belváros közepén béreltek egy lakást.
Tetszik? kérdezte ő, alig várva, hogy kinyissa az ajtót előtte.
A lakás hatalmas volt, igazán luxus.
Nahát, te meg mi vagy? csodálkozott el a lány, Ez hihetetlen, és nézd csak, milyen kilátás van az ablakból!
De ez biztosan irtó drága?
Tudod, fura, de nem annyira. Egy öregember bérbe adta. Azt mondta, a város szélén él egy régi nyaralóban.
Hagyd már, nem számít, imádom itt! mondta, és meleg, barna szemei vidáman csillogtak.
Reggel korán elment, ő pedig, miután megitta a kávéját, úgy döntött, találkozik a barátnőivel.
Miután távozott, furán érezte magát az idegen, még ki nem alakított otthonában.
Párszor még az is megfutamodott benne, mintha valaki állna a hátában, de elhessegette ezeket a gondolatokat.
Pár sikeres szelfit készített a festmények és antik tárgyak előtt, majd felöltözött és indult a találkozóra.
A barátnők lelkesen böngészték a képeket, egyszerre fecsegve:
Nézd már, milyen csillár! Ez valami álom!
Megnézted a képeket? Jaj, de ki ez? Látod, valaki áll a hátad mögött!
Ránézett a fotóra. És valóban, a háta mögött mintha egy öregasszony homályos körvonala tűnt volna fel.
Mi ez? néztek egymásra a barátnők.
Ugyan már, csak az árnyék így esett a fényképen! mondta művigyorral, de a szíve mélyén ismét nyugtalan lett, és eszébe jutottak a reggeli félelmei.
A következő hét szinte elrepült. Meleg estéken sétáltak a belvárosban, a rakparton, fagyit vettek, és gyalog mentek… hazafelé.
Már kezdett megszokni az új otthonát.
A hétvégén otthon maradtak. Eső zuhogott. Sehova nem mentek, pizzát rendeltek és régi filmeket néztek.
A férje elaludt a kanapén, ő is becsuszott mellé.
Ekkor a mennydörgés riasztotta fel, majd a villámlás megvilágította a szobát, és látta, hogy egy öregasszony áll előtte.
A férje aludt, ő pedig, megdermedve a rémülettől, egy szót sem tudott kinyögni.
Nos, fiatal háziasszony, hogy tetszik itt élni? suttogta az öregasszony, és válasz nélkül folytatta:
Kívánságot mondtál már az új helyen?
N-nem dadogta csak, mélyen a kanapéba húzódva.
Miféle kívánság? Van férjem, jól keresünk, még egy kis lakást is kiadunk. A babával persze nem jött össze, pár lombik is volt már, de eddig sikertelen. ezek a gondolatok villantak át a fején egy pillanat alatt.
Egy újabb mennydörgésre összerezzent, a villámlás ismét megvilágította a szobát de az öregasszony már eltűnt.
Nem is vette észre, mikor aludt el.
Reggel ragyogó nap és tiszta kék ég fogadta őket.
Csak az ablakon még megmaradt esőcseppek emlékeztettek az éji viharra.
Figyelj, én olyan jól kialudtam magam a kanapén, és te? kérdezte, miközben a kávégépbe töltötte a tejszínhabot.
Én is mosolygott.
Egyszerűen fantasztikusan érezte magát, az éjszaka történtek már csak álomnak tűntek.
Amúgy, hogy tetszik ez a lakás? Kezdem megszokni.
Ne is mondd, én is nagyon jól érzem itt magam, igazán otthon érzem magam, semmit nem akarok most változtatni.
Pár éve, egy újabb sikertelen lombik után, a pszichológusuk azt tanácsolta, hogy béreljenek lakást.
Érzelmi frissülésnek.
Ez volt a harmadik bérelt helyük.
Még eltelt egy kis idő, közeledett a szilveszter.
December 31-én a férje közölte, hogy este jön az öregember a következő fél évre szóló bérleti díjért.
Milyen különös lepődött meg , szilveszter este!
Hagyd már, öreg, különc, nem baj, hadd jöjjön.
Az öreg este megjelent, a kezében egy tortával amúgy az ő kedvence.
Be kellett főzni a teát.
A teázás közben elbeszélgettek, az ablakon kívül nagy pelyhekben esett a hó, és ő, váratlanul magára is, felajánlotta:
Maradjon velünk szilveszterezni! Hová menne, ilyen hóviharban? Amúgy is jó lesz egy kis társaság, különben csak ketten vagyis majdnem hárman javította ki boldogan.
Megszólaltak a harangok, az ablakon kívül durrogni kezdtek a petárdák. A tűzijátékok színes fényei tükröződtek a falon.
És hirtelen, a tükör mélyén, újra meglátta az öregasszonyt. Az mosolygott felé onnan, intett neki, majd eloszlott a tűzijáték ragyogásában.
Ő is visszamosolygott, és észrevétlenül intett a vénasszonynak.
Többet soha nem látta.
P.S.
Pár évvel később, egy séta közben a Városligetben, régi ismerőssel találkoztam.
Figyelj, emlékszel arra a párra, akik a közelben béreltek lakást? kérdeztem. Hogy vannak?
Emlékszem! Különcök voltak, de nem hiszed el, még mindig ott élnek. Az a vicc, hogy az öreg, a lakás tulajdonosa is velük él már. Öregszik, de a fiúkkal úgy van, mintha az unokája lenne. A felesége meghalt, saját gyerekük nem volt.
Na, ilyenek az élet dolgai
