A férfi hazatért, és még kabátját sem vetve le, kimondta:
Boglárka! Komolyan beszélnünk kell
És egyetlen lélegzetvétel nélkül, anélkül, hogy egy pillanatra is habozott volna, még nagyobbra tágult a szeme:
Beleszerettem!
Hát íme gondolta Boglárka , elérkezett a középkorú válság. Üdvözöljük csak ennyit mondott, miközben gondterhelten pillantott a férjére, amit évek óta nem tett meg (öt vagy hat, talán már nyolc éve?).
Azt mondják, halál előtt az egész élet elfut a szeme előtt. Boglárkának viszont a férjével töltött évei peregtek le. Egyszerűen ismerkedtek meg interneten. Boglárka levágott magából három évet, a jövendőbeli férje pedig három centimétert a magasságából, és így, bár nehezen, de mégis sikerült megfelelniük egymás elvárásainak megtalálták egymást.
Boglárka már nem emlékezett, ki írt először, de tudta, hogy a jövendőbeli férje üzenete nem volt vulgáris, könnyed öniróniával teli, ami nagyon tetszett neki. Harminchárom évesen, a férfipiacon való esélyeit mérlegelve, Boglárka tisztán látta a helyzetét és meggyőződött, hogy bár nem az utolsó, de majdnem az utolsó sorban áll, ezért úgy döntött, az első randin nem ugrál fel magas sarkúban, hanem felöltözött, felvette rózsaszín szemüvegét és divatos fehérneműt, a táskájába pedig házi sütit és egy Móricz Zsigándó könyvet tett.
Az első találkozó meglepően könnyen ment (ilyen, ha jól öltözöl!), és a kapcsolatuk lelkesen, gyorsan fejlődött. Jó volt együtt, ezért fél év rendszeres találkozó és a szülők nyomása után, akik már feladták, hogy unokát lássanak, a férfi bátran megkérte Boglárka kezét. Gyorsan bemutatták egymás családjainak, és bár a fiatal pár szerény esküvőt tervezett, a szülők egyöntetűen támogatták őket, sőt, félelmükben, hogy valami közbejöhet, a legközelebbi szabad napot választották a házasságkötésre.
Jól éltek, Boglárka szerint. A családban trópusi hangulat uralkodott, enyhe szezonális ingadozásokkal, heves szenvedélyek nélkül, de harmonikus és tiszteletteljes hát nem ez a boldogság?
A férfi, mint tipikus férfi, egyszerű és következetes volt, és a érzelmes-romantikus-aranykezű-balfácán szerepkörből néhány hét után kibújt, visszatérve önmagához egy szimpla, szorgalmas és gondoskodó férfivé, kényelmes otthoni melegítőben.
Boglárka viszont, mint nő, lassan, alig észrevehetően oldotta fel a láthatatlan-odafigyelő-szexi háziasszony-intellektuál korszetját, amit a váratlan terhesség csak gyorsított. Így egy év múlva ő is boldogan mondott le az imázsáról, felsóhajtott a szabadságban és becsomagolózott egy kényelmes hálóköntösbe.
Az, hogy mindketten leadták a szerepeiket, mégsem történt kár a kapcsolatukban, sőt, egyikük sem panaszkodott, megerősítette Boglárkát, hogy a helyes döntést hozták, és megerősítette hitét a közös jövőben. A mindennapok és a két, egymás után született gyerek nevelése néha erősen megringatta családjuk hajóját, de a hajó nem süllyedt el, és ha a vihar elült, ismét nyugodtan haladtak az élet hullámain.
A boldog nagyszülők mindent segítettek, a munkában lassan, de biztosan haladtak előre, nem feledkezve meg az utazásokról, hobbiikról és persze egymásról sem, semmiben sem tértek el az átlagos statisztikáktól.
És íme, tizenkét éve házasok, és ezalatt a férfit soha nem látták hűtlennek vagy akár csak flörtölőnek, pedig Boglárka nem volt féltékeny természet, így a férfi nyugodtan megtehette volna anélkül, hogy botrány történjen. Elképzelte, amint a férje flörtöl, és véletlenül elmosolyodott, mert a kép, ami felmerült benne, nevetséges volt. A lényeg, hogy Boglárka férje, miután néhány sikertelen próbálkozás után belátta, hogy nem megy neki a hagyományos dicséret, már a kapcsolatuk elején elismerte, hogy ez nem az ő útja, és megváltoztatta a taktikát: mostantól csendben dicsért (vagy ultrahanggal, amit Boglárka nem hallott?), egyszerűen csak kitágította a szemét, mint egy bagoly.
Közös életük során Boglárka megtanulta értelmezni a férje szemtágulásának minden árnyalatát: a vad rajongástól a megelégedett bólogatáson át a váratlan meglepődésig, a zavarodottságig, a teljes értetlenségig és a végletes dühig. Most pedig elképzelte, amint a férje sorozatban mondja a bókait valami patkánynak, miközben egyre nagyobbra tágul a szeme
Boglárka torkát elszorította a kép, ahogy a férje bagollyá változik, idegesen elmosolyodott és megkérdezte:
Nos, és hogy hívják ezt a patkányt?
A férfi szeme most már tényleg a homlokába ugrott, izgatottan kapkodva, így válaszolt:
Hogyan? Hogy te hogy egyáltalán hogy sikerült kitalálnod, hogy egy patkányba szerettem bele?! Nem, te tényleg Nem bírtam elmenni mellette, teljesen ledöbbentem, amikor megláttam nézd csak, milyen csodálatos, milyen puha, milyen gyönyörű olyan, mint te
A férfi a zsebéből előhúzott egy kis szürkésbarna patkányt rózsaszín átlátszó fülekkel, rózsaszín orrával és fekete gyöngyös szemekkel.
Boglárka többet már nem hallott. A férjére nézett, az új barátjára, egymás karjaikba simulásukra, és végtelenül boldog volt, hogy éppen ebbe a patkányba szeretett bele, ami annyira hasonlított rá
Az élet néha a legváratlanabb lényekben rejti a szeretetet, és a valódi kapcs
