Nem vagyok a feleséged, hiszen sosem jártunk a házasságkötőnél, igaz?
Milyen feleség vagyok én neked? Voltunk a házasságkötőnél? Pecsétet ütöttünk? Gyűrűt húztál az ujjamra?
Zsófia lehorgasztotta a fejét. Azt álmodta, hogy mindez megtörténik, de az évek múltak, és az élet a formáliságok nélkül folyt tovább.
Nem! Nem! És nem! ordította Gábor. Te senki vagy nekem! Honnan veszed, hogy feleségemnek nevezed magad?
Gabikám, ne hallgass már, beszélj velem! könyörgött, megérintve a kezét.
Van még hozzáfűznivalód? hátrált egyet. Már így is többet mondtál, mint kellett volna!
De hát én semmit sem mondtam motyogta Zsófia.
Jegyezd meg: a csend arany! Főleg neked! színlelt felháborodással fordult az ablak felé.
Hagyd már a haragoskodást, drágám! közelebb húzódott.
Inkább fogd be a szád! Gábor felkapta a kezét. Honnan van nektek, nőknek, ez a tehetségetek, hogy egyetlen mondattal mindent tönkretesztek? Az iskolában tanítják, hogyan kell a férfiakat infarktusig hergelni?
Zsófia arra gondolt, hogy a reggeli veszekedés miatt haragszik: Gábor összetörte mindkét bögréjüket az övét és az övét.
Hogy lehetsz ilyen? forrt benne a méreg. Másnak vannak rendes kezei, neked meg csak ásók! A tiédet összetörted legyen, de az enyémet miért kellett eltörni? Szándékosan, hogy ne maradjon kedvenc poharunk?
Egy hétköznapi vita, amit általában félre kellene tenni. De Gábor duzzogva elment dolgozni, és amikor hazajött, egész este jég hidegen hallgatott. Nem figyelt rá, nem ment vacsorázni, habár háromszor is hívta. Ideje volt kibékülni.
Hagyd már, szombaton veszünk új bögréket a Váci utcában! A kezed meg majd gyakorolsz!
Milyen bögrékről beszélsz?! villant fel Gábor szeme. Egyáltalán felfogod, mit műveltél a fecsegéseddel?
Bocsánatot kérek hebegte Zsófia. Ne haragudj!
Bocsánatot? hisztérikusan felnevetett. Ha a szavaidat egy bocs lenyomhatná, most a hetedik mennyországban lennék! De így csak végleg tönkretettél!
Istenem, de hát mit mondtam én olyat? végre rájött: nem a bögrékről szólt.
Ki mondta ma a főnökasszonyomnak, hogy a feleségével beszél?! remegett a dühtől.
A zuhanyzóban voltál, csörgött a telefon hadarta. Felvettem, mondtam, várjon. Megkérdezte, ki vagyok. Hát, a feleségeként mutatkoztam be. Aztán, amikor odaadtam neked, már letette. Mi ebben a bűn?
Még kérdezed?! Gábor elvörösödött, az erek a halántékán pörögtek. Milyen feleség vagy te nekem? Voltunk a házasságkötőnél? Pecsétet ütöttünk? Gyűrűt adtál?
Zsófia nyelt egyet. Erről álmodott, de
Nem! Nem! És nem! üvöltötte. Te senki vagy! Milyen jogon gondolod magad a feleségemnek?
***
Meddig tart még ez a cirkusz? kuncogott Erzsébet Lajosné.
Anyu Zsófia összeráncolta a homlokát. Most más idők vannak. Neked szabad ítélkezned? Apu után te is összejöttél mindenkivel!
Ne hazudj az anyádra! mosolya meg sem rezzent. Az én koromban már nem ragadnak ránk a pletykák. De te fiatal vagy gondolj a jövődre!
Anyu, ötvenöt még nem öregség! Még téged is férjhez vihetnek!
Ha találok egy rendes férfit miért ne? simította meg ősz hajfürtjeit. Addig is megelégszek a helyettesekkel.
Ez már sok! hörrent Zsófia.
Ekkor az anyja komoly lett:
Zsófi, értem én: ma sokan együtt élnek, gyerekeket nevelnek. De jogilag ez csak élettársi kapcsolat. Nincs garanc
