Te vagy a bajban, kishúgom, ez nem a te lakásod!
Anyám nővére sosem volt gyermekes, de egy csodálatos, háromszobás lakása volt a belváros szívében, és komoly egészségügyi problémái. Férje gyűjtő volt, így a néném otthona inkább múzeumra hasonlított.
Az én fiatalabb húgom, Zsófi, egy lusta férj és két gyerek mellett tengődik. Egy kollégiumi szobát bérelnek. Amikor megtudta, hogy a néném beteg, azonnal rohant hozzá, hogy panaszkodjon a sorsáról.
Azonnal el kell mondanom, hogy a néném egy rendkívül rideg ember, aki nem finomkodik a szavakkal, és könnyen leckéztet bárkit. Éveken át hívott engem és a férjem, hogy költözzünk hozzá, és ígérte, hogy a lakást nekünk adja.
Nekünk volt saját otthonunk, így visszautasítottuk ezt a *nagylelkű* ajánlatot. Néha viszünk neki élelmiszert vagy gyógyszert, én pedig rendet teszek nála. Kötelességből tesszük, nem a néni négyzetmétere miatt. De Zsófi néhány nap múlva már beköltözött a családjával.
A húgommal sosem jöttünk ki, mindig irigykedett rám: nekem dolgos, szerető férjem van, egy csodálatos fiú, jó munka, magas jövedelem és saját lakás. Ő csak akkor hívott, ha pénzt akart kölcsönkérni.
De gyenge a memóriája, mert sosem adta vissza. Amikor a második gyerekünkre vártam, kevesebb időm volt a nénire, bár a férjem időnként vitt neki finomságokat. Mikor a kisbabám hat hónapos lett, elmentem meglátogatni a nénit.
Ahogy a lakás ajtajához értem, ordítást hallottam később rájöttem, hogy a húgom kiabál:
Addig nem kapsz enni, amíg alá nem írod az adományozási szerződést! Fordulj vissza, mászhatsz vissza a kutyaházba, és este ne merj kihozni onnan a lábad!
Megnyomtam a csengőt. Amikor Zsófi meglátott, nem akarta beengedni, és ridegen fogadott:
Ne is álmodj róla, nem léphetsz be, és nem kapod meg ezt a lakást!
Csak akkor engedett be, mikor fenyegetőztem a rendőrséggel. A nénitől eltelt idő alatt öregedett, mintha tíz évet öregedett volna. Mikor meglátott, könnyek gyűltek a szemébe.
Miért sírsz? Gyorsan mondd meg neki, milyen jól elvannál velünk, és hogy hagyjon békén! Nézd, még a gyereket sem hozta el! üvöltötte Zsófi.
A néném szobájában már csak egy ágy maradt. A hálószobából elvitték a szekrényt, a holmikat a földre dobálták. A gyűjteményből semmi sem maradt, a néni ékszerei is eltűntek. Nyilvánvaló volt, hogy a húgom és a férje a néni vagyonából él.
Azt mondtam, hogy a fürdőszobába kell mennem, onnan pedig SMS-t küldtem a férjemnek: *Menteni kell a nénit, nem maradhat itt.* Visszatértem, és mesélni kezdtem a néninek az év eseményeiről. Mikor a gyermekem születéséről beszéltem, megszorítottam a kezét, és hunyorogtam. Megértette, és hálásan nézett rám.
A húgom mindent megtett, hogy kizavarjon, a férje pedig folyton jött, hogy a gyerek már hiányzik. Pontosan egy óra múlva megérkezett a férjem a helyi rendőrfőnökkel együtt. Zsófi nem sietett kinyitni. Aztán közöltem, hogy a férjem jött értem.
A rendőr kellemetlen meglepetés volt a húgomék számára. Behívtam a néném szobájába:
Ő az áldozat. Hallottam, hogy nem adjak neki enni. Eladták a bútorokat, az aranyat, a gyűjteményt.
Zsófi üvöltözött, de a rendőrnő csak annyit kérdezett a nénitől:
Feljelentést tesz?
A húgom enyhébb büntetést kapott, de a férje két év börtönt töltött. Anyám befogadta Zsófit és a gyerekeket, noha évekkel ezelőtt kitette őket. Anyám megsértődött rám a rendőrségi ügy miatt, és azt mondta, én soha nem öröklök tőle. De a néni hálábán
