” Mikor vesztek már egy lakást? Zsuzsa néni hangja követelő és nyomulós volt. A bérleményben ült, ahol Zsófi és Gábor élt az utóbbi három évben, és úgy nézett a lányára, mintha bűnt követett volna el.
Meddig akartok még albérletben tengődni?
Zsófi sóhajtott és kinézett az ablakon. Ezek a beszélgetések régóta nem csak kellemetlenek voltak már kínzásnak érezte őket. Amióta Zsófi feleségül ment Gáborhoz, az anyja folyton nyaggatta. Hogy rosszul választott. Hogy Gábornak nincs lakása, nincs pénze, semmije sincs. Minek ilyen férj? És ez a három év alatt Zsuzsa néni folyton azt hallgatta, mikor vesznek végre saját lakást, mért nem szégyellik magukat, hogy így élnek.
A düh forrt benne, és alig bírta visszafojtani.
Keressük a megfelelő lehetőséget, anyu mondta végül Zsófi, igyekezve nyugodt maradni. A kerület, az ár, a felújítás miatt. Használt lakást keresünk felújítással, mert nincs pénzünk újra rá. Érted?
Zsuzsa néni csak hümmögött, és annyira szemforgatva nézett rá, hogy Zsófi önkéntelenül is ökölbe szorította a kezét.
Persze vágta oda gúnyosan az anyja. Ha normális férfit találtál volna, nem kellene olcsó lakást keresned, hanem újépítésűben nézelődhetnél. De így? Marad a leprázott vacak.
Zsófi hirtelen felállt, alig bírva visszafojtani a sikolyokat.
Dolgom van, anyu mondta ridegen, és a kijárat felé indult.
Zsuzsa néni még mondott valamit, de Zsófi már nem hallgatta. Kikísérte az anyját, becsukta az ajtót, és hátával nekitámaszkodott. Mélyet lélegzett. Most esett csak rá, hogy végig feszült volt a vállai fájtak, az állkapcsa görcsbe rándult. Az utóbbi időben az anyjával való beszélgetések csak fejfájást okoztak. Mindig, amikor Zsuzsa néni megjelent, Zsófi úgy érezte, mintha csatára készülne. Védekezett, magyarázott, vitatkozott. Hiába.
Bement a konyhába, vizet töltött magának a kancsóból. Leült az asztalhoz, kortyolt, próbálta megnyugodni. És ekkor csörgött a telefon.
Zsóf! Gábor hangja izgatott volt. Megtaláltam! A tökéletes lakást! Azonnal gyere ide, elmondom a címet. Sürgősen meg kell vennünk, érted? Ez a mi esélyünk!
Zsófi szíve gyorsabban vert. Fogta a tollat, leírta a címet egy papírra, összekapott mindent, felkapta a kabátját, és kirohant az utcára. Taxit fogott, és útközben idegesen babrált az ülésen, néha-néha kinézett az ablakon, mintha siettetni akarná a sofőrt.
Gábor már a kapuban várta. Arca ragyogott, a szeme csillogott.
Gyere, megnézed fogta meg a kezét, és bevezette.
A lakás a harmadik emeleten volt. Két szobás. Kicsi, de otthonos. Friss a felújítás, világos. A falak krémszínűek, a laminált padló fa mintázatú, műanyag ablakok. A bútorok ott maradtak kanapé, szekrények, konyhabútor. Minden tiszta, ápolt.
Nézd mutogatta Gábor, minden sarokba bevitte. Itt a háló, itt a nappali. A konyha világos. És a legfontosabb közel van a bolt, a buszmegálló, az iskola. Minden kéznél. Az ár korrekt. A tulaj sürgősen eladja, másik városba költözik. Szerencsénk van.
Zsófi csendben végignézte a lakást. Szobáról szobára járt, megérintette a falakat, belenézett a szekrényekbe. Valami meleg áradt el benne, felöntötte a mellkasát. Ez valóban az ő lakásuk volt. Már látta, hogyan rendezkednek be, hol helyezik el a cuccaikat, hogyan isznak reggelente kávét a konyhában.
Megveszük? kérdezte halkan Gábor, reménykedve.
Megveszük mosolygott Zsófi, és ő magához ölelte.
Egyből megegyeztek a tulajjal, lefixálták a részleteket, kijelölték az okirat aláírás napját. Aztán boldogan és izgatottan hazaindultak. Gábor egész úton beszélt, hogy mire lesz még szükség, mit fognak venni, miben változtatnak. Zsófi csendben mosolygott, de belül forrt az öröm, annyira, hogy sikoltott volna, ugrált volna, táncolt volna.
A következő hetek forgatagban teltek. Papírmunka, intézkedések, holmik csomagolása. Zsófi alig bírt lépést tartani. Úgy érezte, az élet forgatagba rántotta őket, és csak sodródtak előre, megállás nélkül. Gábor magára vállalta a szervezést, Zsófi pedig hálás volt neki. Végül eljött a költözés napja. Elszállították a dobozokat, átrendezték a bútorokat, elhelyezték a dolgaikat. És íme, az első este a saját lakásukban.
Zsófi a nappali közepén állt, és csak körülnézett. Gábor hátulról átölelte a vállait.
A mi lakásunk suttogta a fülébe.
A mi otthonunk mondta Zsófi, és könnyek peregtek az arcán.
De az öröm nem tartott sokáig. Már másnap kopogtatott valaki az ajtón. Zsófi kinyitotta az anyja állt a küszöbön. Az arca elárulta a nemtetszését.
Szia mormogta az anyja, és bejött, meghívás nélkül.
Lassan körülnézett a lakásban. Minden sarkot megvizsgált. A szemöldöke összefonódott, a szája összeszorult. Végül megállt a szoba közepén, és nyíltan csalódottan kérdezte:
Ez meg mi?
Zsófi zavarba jött.
Hogy érted?
Zsuzsa néni orrát összeráncolta, mintha nem lakásban, hanem szemétlerakónál lenne. Körbepillantott a falakon, a mennyezeten, az ablakokon.
Ez a lakás picike és silány jelentette ki keményen.
