Késői Búcsú: Egy Elbúcsúzás Hazafelé
Miután gyengéden megcsókolta szeretőjét, Kovács Zoltán beült a kocsiba és hazaindott. Megállt egy pillanatra a ház előtt, mélyet lélegzett, gyakorolva a szavakat, amiket a feleségének fog mondani. Felsétált a lépcsőn, kinyitotta az ajtót.
Szia mondta Zoltán. Boglárka, itthon vagy?
Itt válaszolta a feleség, érzelem nélkül. Szia. Na, megsütöm a csirkemellet?
Zoltán megígérte magának, hogy egyenes lesz, határozott, nem fog kerülgetni egy igazi férfi! Itt az ideje, hogy véget vessen a kettős életnek, amíg még a szeretője ajkainak melegét érzi, mielőtt a hétköznapok ismét magukba temetik.
Boglárka köhintett Zoltán, hangját megtisztítva. Azért jöttem el kell válnunk.
A hír zavaró nyugalommal fogadta. Boglárka nem volt olyan nő, aki könnyen kiborul. Régebben Zoltán még Jégkirálynő-nek hívta emiatt.
Hogy érted? kérdezte, mozdulatlanul állva a konyhaajtóban. Ne süssem meg a csirkét?
Az rajtad múlik mondta Zoltán. Ha akarod, süsd meg; ha nem, ne. Én elmegyek. Másik nőhöz.
A legtöbb feleség dührohamot kapna, talán egy serpenyő repülne a férj felé. De Boglárka nem volt olyan, mint a legtöbb.
Ó, micsoda tragédia motyogta. Hoztad a cipőmet a cipésznél?
Nem ismerte be Zoltán, meglepődve. Ha annyira fontos, most azonnal elmegyek érte!
Nézd csak mordult fel Boglárka. Te mindig ilyen voltál, Zoltán. Elküldesz egy bolondot a cipőért, és a régit hozza vissza.
Zoltán megbántódott. A dráma, amit elképzelt, szétomlott. Hol voltak a könnyek, a kiabálás, a szent düh? De mit várhat egy olyan nőtől, mint a Jégkirálynő?
Azt hiszem, nem hallgatsz rám, Boglárka! emelte fel a hangját. Azt mondom, elhagylak egy másikért, te meg a cipőről beszélsz!
Pontosan válaszolta Boglárka. Ellentétben velem, te bárhova mehetsz. A cipőd nincs a cipésznél. Mi akadályoz meg?
Évek óta éltek együtt, de Zoltán soha nem tudta megmondani, hogy Boglárka komolyan beszél-e, vagy csak tréfálkozik. Eleinte pont ez a nyugalom, ez a tartózkodás vonzotta. Nem is beszélve szilárd szépségéről és gyakorlatias természetéről.
Boglárka olyan volt, mint egy gránittömb: szilárd, hűséges és közömbös. De most Zoltán másik nőt szeretett. Szenvedéllyel, bűnnel és édességgel! Itt az ideje, hogy elvágja a kötelékeket és új életbe indul.
Szóval, Boglárka jelentette ki Zoltán, ünnepélyesen és egy csipet gyönyörűen. Hálás vagyok mindenért, de elmegyek, mert másik nőt szeretek. Téged már nem.
Lenyűgöző mondta Boglárka, hangját emelve nélkül. Nem szeret, a szegénykém. Az anyám szerette a szomszédot, az apám a dominót és a pálinkát. És nézz csak rám, milyen csodálatos nő lettem.
Tudta, hogy vitatkozni Boglárkával értelmetlen. Minden szava olyan volt, mint egy kő. A kezdeti hevület elhalt, és már nem is akart küzdelmet.
Te tényleg csodálatos vagy, Boglárka mondta Zoltán, keserüen. De én másik nőt szeretek. Szenvedéllyel, bűnnel és édességgel. És elmegyek, érted?
Ki az? kérdezte a feleség. Nagy Eszter, ugye?
Zoltán hátrahőkölt. Egy évvel ezelőtt volt titkos viszonya Eszterrel, de sosem gondolta volna, hogy Boglárka ismeri!
Honnan tudsz róla? kezdte, de abbahagyta. Mindegy, nem számít. Nem, Boglárka, nem ő.
Boglárka ásított.
Akkor Szabó Anikó? Utánamentél neki?
Hideg futkosott végig Zoltán hátán. Anikóval is volt viszonya, de az rég múlt. Ha Boglárka tudott róla, miért nem szólt? Persze, ő egy erőd volt, sosem árult el semmit.
Megint tévedsz állt ki Zoltán. Nem Nagy Eszter, nem Szabó Anikó. Egy másik nő, csodálatos, az életem szerelme. Nélküle nem tudok élni, és elmegyek. És ne próbálj megakadályozni!
Akkor csak Tóth Edit lehet kö Igen, Tóth Edit fejezte be Boglárka, miközben olajba dobta a csirkemellet a harmincnyolcas, három gyerekes, aki tavaly még herpeszért járt hozzám kezelésre… szóval öblítsd ki a szád, mielőtt hazamész hozzá.
