Az elhagyatott takarítónő telefonra bukkant a parkban. Amikor bekapcsolta, sokáig nem bírt magához térni.
Márta Valéria korábban indult el dolgozni, mint máskor. A hétvégén a fiatalok mindig rengeteg szemetet hagynak, így negyed négykor már ott termett, hogy mindent elvégezzen. Évek óta takarítónőként dolgozott. Régen az élete egészen más volt.
Mikor a seprűt megragadta, eszébe jutott a szeretett fia, akit harmincöt évesen szült egyedül. A férfiakkal nem volt szerencséje, ezért a gyermekének szentelte életét. Ott égett-mártott a kicsi Szabolcsért. Okos, szép fiú volt. Csak az aggasztotta, hogy a fiúnak egyáltalán nem tetszett a környék, ahol éltek.
Anyu, ha felnövök, menő pasi leszek! mondogatta neki.
Persze, fiam, hogy is lehetne másként? biztatta anyját.
Amint betöltötte a tizenhatot, elhagyta az otthont, és a szakképző iskola melletti kollégiumba költözött. Márta Valériának nem tetszett, hogy ilyen messze van, de a fiú megígérte, hogy gyakrabban hazajár.
Eleinte Szabolcs tényleg rendszeresen megfordult otthon. Aztán megismerkedett egy lánnyal, és egyre kevesebbet emlékezett a régi otthonra. Majd egyszer csak örökre visszatért, és közölte, hogy halálos beteg. Márta nem értette, miért éri őket ilyen nehéz próba.
Minden erejét összekapta a küzdelemre. Az orvos másik klinikát javasolt a kezeléshez, de ott óriási pénzek kellettek volna.
A gyászba fulladt anya habozás nélkül eladta a lakását. Egy éjszaka felhívták.
A fia nincs többé közöttünk! közölte az orvos.
Márta Valéria nem akart élni. Az élete értelmét vesztette a szeretett fia nélkül.
Egy reggel, mint mindig, Márta kiment takarítani az udvart.
Jó reggelt! köszönt Sándor László, aki épp sétáltatta a kutyáját.
Jó reggelt! Ma korán jár? válaszolta Márta.
Unatkoztam otthon. Kiszalad a kutya, és beszélgetek egy kicsit veled is mondta vidáman a férfi.
Sándor László magányos agglegény volt. Márta kicsit zavarba jött a figyelmétől.
Na jó, megyünk tovább, nem akarunk zavarni mondta, és tovább sétált a kutyával.
Márta nekilátott a munkának, de hirtelen meglátott valamit a padon. Egy telefon volt. Körülnézett senki sem volt a közelben. Fogta a készüléket, és bekapcsolta. A képernyőn fényképek jelentek meg. Valaki biztos fotózgatott, és ottfelejtette. Márta közelebbről megnézte a képeket, és hirtelen elsírta magát.
Fiam! Édes Szabolcsom! zokogott.
Váratlanul csörgött a telefon. Márta megzavarodott, de úgy döntött, felveszi.
Halló! Halló! Az én telefonom, visszakaphatom? női hang szólalt meg.
Igen, persze. A parkban találtam egy padon. Jöjjön el ide mondta Márta, és elmondta a címet.
A lány eljött a telefonért. Mikor kinyílt az ajtó, Márta egy fiút látott mögötte.
Mondja, honnan vannak a fiam képei a telefonján? kérdezte Márta.
Mátéból? lepődött meg a lány.
A fiú belépett a lakásba.
Szabolcs! kiáltotta Márta Valéria, és eszméletét vesztette.
A fiú odarohant:
Mi van vele?
Valószínűleg összetévesztett valakivel. Hívjunk mentőt válaszolta a lány.
Tizenöt perc múlva az orvosok magukhoz térítették Márta
