Éva épp elmosogatott a reggeli után, amikor hívta anyósa, Irén. A fél éves Márton nyugodtan aludt a babakocsiban az erkélyen, így nyugodtan lehetett beszélgetni.
Évike, drágám, lenne egy kérésem kezdte a nő a távolból. Nagyon szeretném látni az unokámat. Mit szólnál, ha eljönnék hozzátok?
Éva nem érzett semmi furcsát. Anyósa Nyugat-Magyarországon élt, és ritkán találkoztak. A kisfiú születése óta csak telefonon beszélgettek.
Persze, Irén néni, jöjjön el. Mártont mindenképp lássa, mert olyan gyorsan nő.
Meddig maradhassak? Egy hétre például?
Igen, természetesen engedélyezte nagyívűen a meny. A nappaliban kinyitható a kanapé, kényelmesen elfér.
Anyósa örömtől ragyogva kezdett izgulni:
Ó, köszönöm, drágám! Akkor pár nap múlva megyek. A jegyet már megvettem, csak úgy biztosra.
Éva mosolygott. A beszélgetés után elmondta a férjének, Zoltánnak a közelgő látogatást.
Jó, hadd jöjjön egyezett bele. Rég láttam anyámat.
Három nap múlva Éva üzenetet kapott anyósától:
Ma jövök, ne jöjj ki elém, taxival felmegyek.
A meny felkészítette a kanapét, több élelmiszert vett, még egy tortát is.
Irén este érkezett meg két nagy táskával és egy széles mosollyal. De mögötte a folyosón egy férfi alakja bukkant fel.
Évike, ismerd meg mondta vidáman anyósa. Ez István, a barátom. Neki is Budapestre kellett ügyben, úgyhogy úgy döntöttünk, együtt jövünk és megismerkedünk.
Éva zavartan nézett a hatvanas éveiben járó idegen férfira. Ősz hajú, kopott öltönyben, egy elnyűtt bőrönddel a kezében.
Jó estét mormogta.
Örvendek válaszolta István és kezet nyújtott. Irén sokat mesélt rólatok.
A meny bevezette a vendégeket a nappaliba és próbálta felfogni, mi történik.
Éva titokban megkérdezte anyósát:
Irén néni, hol fog István lakni? Nem szólt, hogy nem egyedül jön.
Mi ezzel a baj? csodálkozott anyósa. Nagy a kanapé, elférünk. Isti nem válogatós.
Éva a nappali közepén állt és próbálta megemészteni a helyzetet. A két szobás lakás, amit a férjével béreltek, három főre volt tervezve. Most pedig hirtelen öten lettek.
Irén néni, de én mindent egy emberre készítettem elő. Hiszen kisgyerekünk van, alig van hely.
Anyósa már kibontotta a táskáját:
Évike, ne aggódj. Mi szerény emberek vagyunk, nem foglalunk sok helyet. Ugye, Isti?
A férfi bólintott és érdeklődve nézelődött a lakásban:
Szép lakás. Jó környék, közlekedés is közel. Munkakeresésre tökéletes.
Munkakeresésre? kérdezte Éva.
Igen, úgy döntöttem, Budapesten próbálok munkát találni magyarázta István. Nálunk a vidéken nincs lehetőség, itt viszont van esély.
Éva úgy érezte, mintha elkábulna. Tehát nem pár napra jött.
Meddig tervez maradni?
Hát, ahogy alakul válaszolta nyugodtan Irén. Istinek idő kell, amíg munkát talál.
Éva, látszólag nyugodtan, a konyhába ment vacsorát készíteni. Eközben Zoltán is hazaért a munkából.
Szia, mi újság? Anyu megérkezett?
Meg. És nem egyedül.
A férj megállt:
Hogyhogy nem egyedül?
Hozott magával egy úriembert. Menj, ismerd meg Istvánt.
Zoltán belépett a nappaliba, ahol Irén a telefonján mutogatta családi fotóit a vendégnek.
Anyu, nem szóltál, hogy vendéggel jössz.
Zoli, fiam örült anyósa. Végre megismerkedtek. Isti, ez a fiam.
A férfiak kezet ráz
