Anyu, miért nem hívtál meg a születésnapodra? Ujjai fehérré váltak, ahogy szorongatta a telefont. Te is tudod sóhajtott az anyja. Ahogy otthagytad a családot apád nem tud megbocsátani neked. És Dimi hát, ő mindig is Szilva pártján állt, aki szintén nem tisztel téged.
Kata a tükör előtt állt, finomítva a szemhéján a sminket. Ritka alkalom, hogy nincsenek a gyerekek a barátnői meggyőzték, hogy menjen velük, szórakozzon egy kicsit. A válás még nem volt végleges, de a férjével egy fedél alatt élni többé nem bírt.
Te magad rombolod le a családot mondta apja.
Mindent túlbonyolítasz mondta a bátyja.
Már rég abbahagyta a magyarázatot. Minek? A férfiak összetartása úgy sem tette volna őket az oldalára.
De anyától fájt hallani, hogy tökéletes ember nincs, te meg a felhőkben lebegsz. Senki sem értette meg, miért nem elégedett. Tehát valami baj van vele.
Csörgött a telefon. Lenke hangja, vidáman kiabálva:
Kész vagy? A taxi már az előttünk áll!
Igen, már megyek.
A gyerekek aludtak a nagymama vállalta, hogy velük marad. De nem az anyja ő szorgalmasan büntette Katát a válási szándékért , hanem a anyós, aki úgy tűnt, az egyetlen, aki nem átkozta el a környezetében.
Biztos, hogy rendben lesz minden? kérdezte Kata már az ajtóban. Bármi van, hívjatok! Ne habozzatok!
Persze, menj már! intett a nő. Nem újszülöttek. Kijár neked egy kis kikapcsolódás évente.
Bólintott, de valami összeszorult benne. Évente egyszer. Pedig már három éve nem volt sehol, csak óvodai előadásokon és szülői értekezleteken.
A klub hangos volt, divatos. Kata ideges is volt kicsit rég nem volt sehol, nem táncolt, nem érezte magát egyszerűen nőnek, csak anyának, feleségnek vagy szerencsétlennek, aki otthagyta a normális családot.
A zene fülsüketítő volt. Villódzó fények, nevetés, idegen testek, a sör és drága parfümök illata.
Ó, végre! Lenke megragadta a kezét. Nélküled kezdtünk neki!
Kata mosolygott, és egy hajtásra kiitta az első pohár bort. Istenem, milyen rég volt már.
Táncolsz?
Majd később, én
Akkor meglátta.
A terem közepén, egy nagy asztalnál a bátyja, Dömötör, fényes ruhában a felesége, Szilva, apja pezsgőspohárral, Ludmilla néni, Viktor bácsi Az egész családja.
Mi elakadt a hangja.
Lenke észrevette a tekintetét, odanézett:
Ó, nézd, a tiédeik! Milyen véletlen!
Véletlen?
És hirtelen egy kattanás az agyában. Szerda. Anyja születésnapja.
Anyu, a születésnapod szerda van? kérdezte hétvégén. Mindig is szombaton ünnepeltük. Idén is így lesz?
Anyja ügyesen kerülte a szemébe nézést.
Ó, milyen szombat, minden évben? Idén nem jön össze, Kati, dolgok, tudod
Dolgok? Igen. Dolgok, hogy mindenki együtt legyen Kata nélkül. Ünnepelni. Ő itt felesleges. Aki mindent elront.
Jól vagy? Lenke elkomolyodott.
Lassan hátrált.
Én? Igen haza kell mennem.
Mi?! Még csak most jöttél!
De Kata már a kijárat felé tartott, szíve hevesen vert, forró könnyek szöktek a szemeibe. A család egyik tagja sem vette észre.
A taxiban az ablakhoz bújt, és végre engedett a könnyeinek. Csöndben, hang nélkül. Nem akarták őt látni. És úgy tűnt, soha nem is akarták.
A taxi megállt a ház előtt, de nem akart kiszállni. Minden égett benne a sértettség, a szégyen, és az örök kérdés: miért? Mi a baj velem?
Mielőtt becsukhatta volna az ajtót, a telefon pittyantott. Egy üzenet a bátyjától: Szia. Anyának ma születésnapja. Köszöntötted?
Leült a ház előtti padra, beírta a választ:
Ott voltam. Nem vettetek észre. Becsukta a szemét. Lélegzett. Törölte az üzenetet.
A telefon újra rezgett. Anyja.
Halló? Hangja remegett.
Minden rendben? Anyja suttogott, mintha attól félt volna, hogy meghallják. Dimi azt mondta, nem válaszolsz
A klubban voltam.
Csend.
Melyik klubban?
Abban, ahol ti most vagytok.
Néma csend. Aztán zsivaj, mintha anyja eltakarta volna a telefont.
Te láttál minket?
Igen.
Még egy csend. Hosszú.
Anyu miért? Annyira szorongatta a telefont, hogy ujjai fehérré váltak.
Te is tudod sóhajtott az anyja. Ahogy otthagytad a családot apád nem tud megbocsátani neked. És Dimi hát, ő mindig is Szilva pártján állt, aki szintén nem tisztel téged.
És te?
Csend.
A válasz egyértelmű volt.
Otthon a gyerekek aludtak. Az anyós, látva az arcát, nem kérdezett semmit csak teát töltött neki mézzel:
Igyál. Minden porcikád remeg.
Kata fogta a bögrét, és hirtelen sírva fakadt, mint egy gyerek:
Ők a klubban voltak. Nagy bulit csaptak. Nélkülem. Szándékosan. Nem akarnak látni.
Az anyós megszorította a kezét:
Ez fáj. Síjj csak, könnyebb lesz. Aztán kérdezd meg magadtól ilyen emberek között akarsz élni? Megérdemlik a könnyeidet?
Nehéz megmondani, úgy érzem, régóta egyedül vagyok, csak most már hivatalosan is mindent megtehetek válaszolta Kata. Mondd, miért vagy az én oldalamon? Régóta meg akartam kérdezni.
Jól ismerem a fiamat, drágám. És rögtön láttam, hogy nem egy a fajtátok. De te nagyon próbálkoztál







