Megértettem a hibáimat, és vissza akartam menni a volt feleségemhez 30 év után, de már túl késő volt
Rájöttem, mekkora bakot lőttem, és szerettem volna visszanyerni a volt asszonyt, akivel harminc évet éltem együtt de hiába.
Bodrogi Zoltánnak hívnak, és Szentesen élek, ahol a puszta szürke napjai lassan kúsznak a mezők fölött. Ötvenkét éves vagyok, és semmim sincs. Se feleség, se család, se gyerek, se munka csak üresség, mint a hideg szél egy elhagyatott házban. Magam romboltam le mindent, és most a saját életem romjai között állok, bámulva a vermet, amit saját kezűmel ástam.
Harminc évet töltöttem a feleségemmel, Virággal. Én voltam a kenyérkereső dolgoztam, ő meg a háztartást vezette. Tetszett, hogy otthon van, hogy nem kell megosztanom a külvilággal. De idővel idegesített a gondoskodása, a szokásai, a hangja. A szerelem lassan kihunyt, elnyelte a mindennapok unalma. Azt hittem, ez így normális, ez van. Kényelmesen éreztem magam ebben a szürke nyugalomban. Aztán a sors egy próbát állított elém, amin nem tudtam túllépni.
Egyik este a kocsmában összefutottem Évával. Harminckét éves volt, húsz évvel fiatalabb nálam csinos, eleven, szikrázó szemekkel. Olyan volt, mint egy álom valóra válása, egy friss szél az én megrekedt életemben. Elkezdtünk találkozgatni, és hamarosan a szeretőm lett. Két hónapig éltem ezzel a kettős élettel, míg rájöttem: már nem akarok hazamenni Virághoz. Szerelmes lettem Évába vagy legalábbis azt hittem. Azt akartam, hogy az új feleségem legyen, az új sorsom.
Összeszedtem a bátorságom, és elmondtam az igazat Virágnak. Nem kiabált, nem csapta az edényeket csak üresen nézett rám, és bólintott. Azt hittem, neki sem számít, hogy már rég halottak az érzelmei. Most már látom, mennyire megbántottam. Elváltunk. Eladtuk a lakást, ahol a gyerekeink felnőttek, ahol minden sarok emlékeket őrzött. Éva ragaszkodott hozzá, hogy Virágnak ne adjak semmit. Engedelmeskedtem elvittem a részem, és vettem egy nagy lakást Évának. Virág egy pici garzonba költözött, és anyagilag sem segítettem neki. Tudtam, hogy nincs miből megélnie, hogy nincs munkája de nem érdekelt. A gyerekek, Bence és Márk, elfordultak tőlem árulónak neveztek, és megszakították velem a kapcsolatot. Akkor nem zavart: megvolt Éva, az új élet, és azt hittem, ez elég.
Éva teherbe esett, izgatottan vártuk a kisbabát. De amikor megszületett, észrevettem, hogy a fiú se rám, se rá nem hasonlít. Barátok suttogtak, a testvérem figyelmeztetett, de én elhajtottam a gondolatot. Az élet Évával pokollá vált. Halálra dolgoztam magam, eltartottam a házat, a gyereket, ő meg csak könyörgött a pénzért, éjszakákon át eltűnt, majd részeg
