Már megint veszekedtünk. “Nincsenek rokonaík, vagy mi? Minek hoztád őket? Sajnálod őket? De minket nem sajnálsz? Alig férünk el itt! Hivéd a gyámügyet holnap, ezt ne felejtsd el! Álljanak a saját lábukon!” úgy nézett rám, mintha gyűlölne.
Íván dühösen meredt a feleségére. Épp most érkezett meg a legjobb barátnője temetéséről. Egyedül nem Mellett állt két gyerek. A hároméves Nóra és a tizenhárom éves Bence bizonytalanul álltak a küszöbön, nem tudva, hogyan reagáljanak a vendégszeretőtlen háziurára.
Tünde óvatosan a konyha felé terelte őket, és halkan szólt:
“Bence, önts Nórának levet, magadnak is vegyél. A hűtőben van.”
Amikor a gyerekek eltűntek az ajtó mögött, dühösen fordult a férjéhez:
“Te nem szégyelled magad? Szilvia a legjobb barátnőm volt! Azt hiszed, itt hagyom a gyerekeit bajban? Gondolj bele, mit érezhetnek most! Téged harmincnyolc évesen is anyukád húz ki a pácból! Értsd meg!”
“Jó, értem, de nem akarod őket itt hagyni, ugye?” kérdezte már nyugodtabban Íván.
“Dé, és gyámságot is fogok kérni rajtuk! Nincsen senkiuk, érted? Az apjuk ki tudja, hol van. Még a búcsúztatáson sem jelent meg.”
“Szilvia korán veszítette el a szüleit. Van egy nagynénje, de ő nem akarja magához venni a gyerekeket ó már idős. Nekünk meg úgysén gyerekünk.”
“Tünde, én a férjed vagyok, ha még nem feledkeztél meg róla! Nem akarod hallani a véleményemet?”
“Íván, mi bajád van? Té jó ember vagy. Tudom. Különben nem hoztam volna a gyerekeket a beleegyezésed nélkül. Félsz a kiadásoktól? De megoldjuk!”
“Még csak nem is kicsik. Bence tovább jar iskolába, Nórát meg beírjuk az óvodába. Nem is kell nagyon megváltoztatnunk az életünket!”
“Igen, de anyám Tünde! Kínózni fog, ha megtudja! Már úgyis mindig azzal dörög, hogy nincsenek unokái!”
“Az én véleményem szerint anyukádnak semmi köze a családunk ügyeihez. Mi úgyis akartunk örökbe fogadni. Minek keressünk idegent? Bence és Nórát ismerjük, ők is minket. Könnyebb lesz mindenkinek.”
“Talán igazad van, Tünde. De mi egy gyereket akartunk örökbe fogadni! Egy kicsit! Egyet! Jó, Nóra Ó még picike. De Bence? Ó kamasz! Véle csak a baj lesz!”
“Te is, én is voltunk kamaszok. Minden problémát megoldottunk. Fëlnőttünk, és teljesen épesz emberek lettünk.”
“Jó, majd megoldjuk. Egyélőre maradjanak”
Tünde hangosan megcsókolta Ívánt az arcán, és mosolygott. Nem kételkedett a férjében. Mindig ilyen volt. Morog, düngö́l, majd elfogadja a helyzetet, és mindenben segít a feleségének.
Tünde a konyhába ment, hogy vacsorát készítsen. A holnapi napot tervezte. El kell menni a gyámügyre, iratokat kell szerezni a munkahelyről, a banktól
Így kezdődött végtelen problémák és papírmunka sorozata. A filmekben a
