Kolbász élete
Kolbásznak boldog gyerekkora öt éves korában ért véget. Aznap a szülők nem értek érte az óvodába. Minden gyereket hazavittek már, csak ő ült az asztalnál, és magát, anyukáját és apukáját rajzolgatta. A nevelőnő néha ránézett, és valamiért mindig letörölte az arcát. Aztán odalépett, magához ölelte, és szorosan a szívéhez szorította:
Bármi is történjen, ne félj, Kolbászka. Mostantól erősnek kell lenned. Érted? Érted, kicsikém?
Anyukámhoz akarok menni, válaszolta a fiú.
Mindjárt jönnek egy néni és egy bácsi. Velük fogsz menni, Kolbászka. Ott lesznek más gyerekek is, csak ne sírj.
És a nevelőnő nedves arcát a kisfiúhoz szorította.
Később megfogták a kezét, és bevitték egy autóba. Amikor megkérdezte, mikor viheti haza anyukája, azt mondták neki, hogy anya és apa messze vannak, ma nem tudnak érte jönni. Kolbászt egy közös szobába tették, ahol más fiúk is aludtak. De a szülők nem jöttek holnap sem, és azután sem. A kisfiú rettenetesen hiányolta őket, éjszaka sírt, és végül lázas lett.
Csak egy fehér köpenyes nő beszélt vele komolyan a gyógyulása után. Elmondta neki, hogy a szülei nagyon-nagyon messze vannak, az égben. Onnan nem tudnak leszállni hozzá. De mindig mellette vannak, figyelik őt, mindent tudnak róla, és ezért jó fiúnak kell lennie, ne betegedjen, hogy ne legyenek szomorúak.
De Kolbász nem hitt neki. Az égre nézett, de csak madarakat és felhőket látott. Elhatározta, hogy mindenáron megtalálja őket.
Először alaposan átkutatta az udvart a játszóórán. Végül talált egy kis rést a bokor mögött, ahol a kerítés vasrudai meggörbültek. De csak félig tudott átmászni. Aztán elkezdett alattuk ásni. Lassan haladt a munka, a föld laza volt, homokos. Hamarosan lent, ahol a rudak között a legnagyobb a rés, egy alagút nyílott.
Kolbász átkúszott, és szabadon találta magát. Teljes erőből futott el a gyűlölt árvaháztól így hívták, ahogy a többi fiú emlegette. De nem ismerte a várost, és hamar elveszett. Kolbásznak muszáj volt megtalálnia az otthonát, de minden ház ugyanúgy nézett ki.
Aztán egy zebránál meglátott egy nőt, aki nagyon hasonlított anyukájára. Ugyanolyan pöttyös ruha, ugyanolyan gondosan összefogott világos haj.
Anya! kiáltotta utána Kolbász.
De a nő nem hallotta, meg sem fordult.
Anya! kapaszkodott bele a kisfiú, amikor utolérte.
A nő lehajolt, és figyelmesen nézett rá.
Nem, ez nem volt az anyja.
### **Második rész Nina szerelme**
Nina huszonévesen beleszeretett, és örökre. Vitalival tökéletes párt alkottak. Egy nyári táncmulatságon találkoztak. A fiú félénken odalépett hozzá, és lassú táncra hívta. Könnyedén elbeszélgettek, és onnantól Vitali nem hagyta el a lányt, hazakísérte.
Rövid ideig járnak, három hónap múlva összeházasodtak. Olyan jó volt együtt. De három év után Nina rájött, hogy nem lehet gyereke. Vitali nem tudott ezzel megbékélni, és Nina sorozatos vizsgálatokon, gyógykezeléseken vett részt. Végül elfogadták, hogy saját gyerekük nem lesz. Egy nap Vitali azt javasolta Ninának, hogy fogadjanak örökbe egy kicsit a csecsemőotthonból.
De Nina annyira szerette a férjét, hogy válást ajánlott neki. Már közelített a harminc, még fiatalok. Vitali talál magának mást, aki boldoggá teszi. Ő meg majd megoldja egyedül is.
De Vitali nem értett egyet. Azt mondta Ninának, hogy soha nem hagyja el. Akkor a nő kitalált egy ravasz tervet. Bevallotta a férjének, hogy már rég nem szereti, és van más a képben. Vitali nem hitt neki.
A következő éjjel Nina nem jött haza. Hajnalban érkezett, bor és férfiparfüm szagát árasztva. Vitali kérdezősködött, de csak annyit hajtogatott: van új szeretője. Végül a férj beleegyezett a válásba.
### **A találkozás**
Amikor Kolbász Ninát anyának szólította, már két hónapja elváltak. Nina rosszul érezte magát, hiányolta a férjét, aggódott érte. Aztán egy idegen fiú megszólította így, és a szíve majdnem kiugrott a helyéről.
Mi történt, kicsikém, elvesztél? kérdezte gyengéden.
Anyámat és apámat keresem. Azt mondták, az égben vannak. De én nem hiszem el sírt Kolbász.
Gyere, itt lakom a közelben. Adok neked finom süteményt, kérsz? Nina megfogta a gyerek kezét, és hazamentek.
Otthon Kolbász mohon zabálta a sütit, amit útközben vettek neki, leöblítve ribizlileves forró teával. Elmesélte Ninának, mi történt vele. Látszott, hogy rég nem evett édességet. Kiderült, hogy az idősebb fiúk elvették tőle, csúfolták, néha pofon is vágtak.
Nina megsajnálta a kisfiút. Kolbászka, szeretnél velem élni? Ha felnősz, mindent megértesz. És egyszer biztosan találkozol a szüleiddel. De még nem most. Kolbász boldogan bólintott.
Nina felhívta a gyermekotthont, és bejelentette a megtalált gyereket. Visszavitte, megbeszélte a nevelőkkel, hogy figyeljenek jobban a kicsikre. És minden nap meglátogatta. De magához venni nem vihette.
Az volt a baj, hogy volt munkája, lakása, de férje már nem. Egyedülálló nőnek senki sem ad gyereket örökbe. Nina először bánta, hogy ragaszkodott a váláshoz. De hogyan hozza vissza a férjét, azt már nem tudta.
Aztán úgy döntött, hogy kollégájával, Istvánnal köt egy álházasságot. Ő is frissen vált, nőcsábász volt, de jó szakember. A munkahelyéről
