Zsófia takarítónő lett, és a főnöke szobájában talált egy keretbe foglalt képet anyjáról. Zsófia éppen most kapott munkát takarítónőként Budapesten, és első feladatára sietett. Egy gyönyörű ház volt a Belvárosban, de valami megdöbbentette: az irodában, a kandalló fölött, anyja képe állt egy keretben. Aztán belépett egy férfi.
Tökéletes munkát fogok végezni, motyogta magában Zsófia, hogy bátorságot merítsen. Ő és barátnője, Dorottya, csak pár nappal ezelőtt költöztek Budapestre, hogy valóra váltsák álmukat: a Vígszínház sztárjai legyenek.
De ehhez előbb munkára volt szükségük, hogy ki tudják fizetni a lakbért. Szerencsére Dorottya egy ruhaboltba került, Zsófia pedig egy takarító cégnél kapott állást.
Tökéletes volt: nem vett el sok időt, és a takarítás megnyugtatta. Ha a ház üres volt, még énekelni is gyakorolhatott.
Sajnos, még mielőtt belépett volna az első házba, anyja arcát látta maga előtt. Anyja, Erzsébet, nem akarta, hogy ilyen álmokat keressen, főleg ne Budapesten.
Zsófia Debrecenben született és nőtt fel, ami nem volt olyan messze. Apja soha nem volt a képben, és Erzsébet egy szót sem ejtett róla. Valamiért Erzsébet gyűlölte Budapestet. Mindig is óvta Zsófiát, ami végül arra késztette a lányt, hogy elmeneküljön.
Amikor Dorottyával elköltözést terveztek, Zsófia tudta, hogy anyja soha nem engedné. Még azt is sejtette, hogy betegséget is megjátszana, csak hogy visszatartsa. De Zsófiának harcolnia kellett az álmaiért: ez volt az élete. Így hát egy kis cetlit hagyott anyja tükrére, amíg az aludt, és elszökött.
Több nap telt el, és Erzsébet nem hívta, ami furcsa volt. Zsófia azt hitte, csak dühös. Talán megbocsát, ha a Vígszínházban debütál. Addig is a ház takarítására kellett koncentrálnia.
A cégvezető szerint egy idős férfi élt itt egyedül, így a ház nem volt különösebben rendetlen. Zsófia végül bement a kulccsal, amit a szőnyeg alatt talált, ahogy mondták neki, és azonnal munkához látott: először a konyha, aztán a nappali, majd a hálószoba felé haladt.
Megállt egy komoly hangulatú iroda küszöbén, de nem tiltották, hogy belépjen. Úgy döntött, nem nyúl az asztalon lévő dolgokhoz, és tovább takarított.
A szobát egy gyönyörű kandalló uralta, felette egy polccal, az ellenkező falon pedig hatalmas könyvespolcok. Olyan iroda volt, amit csak filmekben látott.
Gyorsan, de gondosan pakolt, majd hirtelen megállt a kandalló előtt. Több kép is állt rajta, de egy különösen felkeltette figyelmét: anyja arca. Legalább tizennyolc évvel fiatalabbnak tűnt, de biztosan ő volt. Miért van anyám képe ennek az embernek a házában? suttogta.
Hirtelen lépteket hallott, és egy idős férfi lépett be az irodába. Ó, szervusz! Ön lesz az új takarítónő. Nagy Balázs vagyok, a ház tulajdonosa, mutatkozott be barátságosan mosolyogva. Már végeztek itt?
Majdnem, uram. De megkérdezhetem valamit? habozott Zsófia, attól tartva, hogy a képről való beszélgetés haragra gerjeszti. Ki ez a nő?
Ki? kérdezte a férfi, miközben felvette a szemüvegét. Ó, igen. Ez Erzsébet. Ő volt életem szerelme.
Zsófia érzékei riadóztak. Mi történt vele? kérdezte, nem tudva megállni.
Egy buszbalesetben halt meg. Terhes volt akkor. Még a temetésére sem mehettem, mert anyja utált. Érthetetlen volt Próbáltam túltenni magam rajta, de sosem sikerült. A mai napig szeretem és hiányzik, válaszolta Nagy Balázs, levéve a szemüvegét, mielőtt leült.
Uram, sajnálom, hogy tolakodó vagyok, és köszönöm, hogy elmondta. De ez a nő hihetetlenül hasonlít anyámra. Megdöbbentő, vallotta be Zsófia.
A férfi összeráncolta a homlokát. Hogy érti ezt?
Nos, anyám, Erzsébet, ennek a nőnek a hasonmása. Persze, idősebb lett, de a hasonlóság elképesztő. 98%-ra biztos vagyok benne, hogy ő az, mondta, miközben Nagy Balázsra pillantott, miközben a képre mutatott.
Erzsébet? Anyád neve Erzsébet? Hol nőttél fel?
Debrecenben, válaszolta vállat vonva. A szemei kerekedtek: ha ez tényleg Erzsébet, akkor ez a férfi lehet az apja.
Nagy Balázs a szájához emelte a kezét. Ez nem lehet igaz suttogta. Megadnád anyád telefonszámát?
Persze, mondta Zsófia, és odaadta neki.
Itt maradnál, amíg felhívom? kérdezte. Zsófia bólintott.
Beütötte a számot az irodai telefonon, és néhány csengés után anyja hangja hallatszott. Halló! Te vagy az, Zsófia?
Nagy Balázs egy pillantást vetett Zsófiára, majd megszólalt: Erzsébet Szabóval beszélek?
Igen. Ki az? kérdezte Erzsébet a vonal másik végén.
Erzsébet, itt Balázs, folytatta remegő hangon.
Melyik Balázs? Várj Nagy Balázs? Mit akarsz ennyi év után? kérdezte Erzsébet, hangja hirtelen megkeményedve valami rejtélyes okból.
Zsófia és Nagy Balázs zavartan néztek egymásra, de tovább beszélt: Hogy érted, hogy ennyi év után? Azt hittem, meghaltál!
Mi?
Nagy Balázs elmagyarázta, amit tudott a vélt balesetről, amikor elveszítette jövendőbeli feleségét és még meg sem született gyermeküket. Hozzátette, hogy Erzsébet anyja megtiltotta neki, hogy elmenjen a temetésre, és később sem akart neki semmit elmondani. De Erzsébetnek fogalma sem
