Akkor visszaadnak a gyermekotthonba? A néni megmondta, hogy siettek, elhoztak, mert nem tudták, hogy lesz még gyerek. Én meg nem vagyok az örökbe fogadott
Mariska a konyhapulton állt és palacsintát sütött. Hamarosan hazajön a férje a munkából, és együtt vacsoráznak a család.
Furcsa, hogy Szabolcs ma ilyen csendesen játszik a szobájában? Általában, amikor Mariska az ő kedvenc palacsintáját sütötte, a kisfiú körülötte motoszkált, a szemébe nézett és kérlelte:
Anyu, kaphatok még egyet?
Mariska adott neki, Szabolcs már úgy tűnt, jól lakott, de nemsokára ismét odajött, és egyértelmű gyönyörrel, minden szót nyújtva, ismét kérte:
An-nyu-kám, még egyet?
Mariska tudta, hogy Szabolcs már rég jóllakott, csak újra és újra ki akarta mondani ezt a meleg, csodálatos szót anyuka. És korábban Mariska letette a spatulát, felvette a kisfiút, aki még nem volt túl nehéz, hiszen Szabolcs csak öt éves volt. Azt mondta: Nos, fiam, menjünk elédát várni?
Szabolcs boldogan ismételte:
Igen, anyu, menjünk elédát várni! és a szemében ragyogott az öröm, még nem szokott hozzá ezekhez a csodálatos szavakhoz, hiszen soha nem volt neki eddig sem anyukája, sem apukája most már van.
És most van saját szobája és saját ágya. Meg egy tornaszegély a hintaállvánnyal azt apukája vette neki! Meg autók, robot, építőkocka és még rengeteg játék, mind csak az övé, Szabóék Szabolcséé, és senki másé. Este pedig anyuka mesét olvas, megsimogatja a fejét, és azt mondja, szereti. Szabolcs már majdnem megtelik ezzel a szeretettel, és már majdnem elfelejtette, mi volt előtte.
Mariska épp szólni akart a fiának, amikor a kicsi hirtelen belelökdösődött a hasába.
Mariska kezét ráhelyezte és a kislány még egyszer rugdosott.
Istenem, Mariska minden nap imádkozik ezért a váratlan ajándékért, bár minden rendben legyen. Már nevet is választottak a kislánynak, Márton azt mondta legyen Katalin. A férj nagyanyját is így hívták.
Mariskának azt mondták, hogy nem lehet saját gyereke, ezért örökbe fogadták Szabolcsot a gyermekotthonból, és egy év múlva lám, most már a kislány is hamarosan megszületik!
Mariska álmodozott, és majdnem elfelejtette megfordítani a palacsintát. Aztán szólított a fiának:
Szabolcs, fiam, gyere már, miért vagy ma ilyen csendes?
De továbbra is csend volt, vajon nem hallja?
Mariska lekapcsolta a tűzhelyet és bement a gyerekszobába.
Furcsa, a lámpa is le van kapcsolva, hol van Szabolcs?
De ekkor neszt hallott a szobából. Mariska felkapcsolta a villanyt, és meglátta Szabolcsot. A kanapén ült, kabátban és sapkában. A kezében egy hátizsák volt, tele az ő kedvenc autóival.
Mit ülsz a sötétben? csodálkozott Mariska, és vidáman folytatta: Gyere, vedd le a kabátod, mit gondoltál? Útra készültél? Na, gyere, együnk palacsintát tejföllel és sűrített tejjel, ugye, Szabolcs, mi bajod van?
De Szabolcs még csak nem is mosolygott, egy pontba meredt, felnőtt tekintettel, aztán hirtelen megkérdezte:
Vihetem magammal ezeket a játékokat? Hisz neki nem kell autó!
Miért mondasz ilyet, Szabolcs, mi történt, fiam? a szavaitól Mariskának egyszerűen elejtették a kezét. Vajon rossz anya volt, és Szabolcs nem érezte a szeretetét? Talán féltékeny, hogy hamarosan megszületik a húga? Pedig csak tegnap annyira örült neki.
Akkor visszaadnak a gyermekotthonba? A néni megmondta, hogy siettek, elhoztak, mert nem tudták, hogy lesz még gyerek. Én meg nem vagyok az örökbe fogadott
Szabolcs szeme könnybe lábadt, alig bírt magával, és félrenézett.
Szabolcs, fiam, mi bajod? Melyik néni? és ekkor Mariskára villant, hogy napokban találkozott a szomszédasszonnyal. Az tényleg elkezdett beszélni arról, hogy hála Istennek hamarosan saját gyerekük lesz, aztán elharapta a szavát, és Szabolcsra sandított. Siettek, Mariskám, siettek!
Mariska azt hitte, Szabolcs még kicsi, nem érti! Gyorsan elköszönt a tapintatlan szomszédtól, nem akart a fia előtt veszekedni. De kiderült, Szabolcs mindent megértett.
És most hirtelen azt gondolta, hogy ő idegen, milyen magányos lehet neki!
Mariska gyorsan átölelte a kisfiút, aki először ellökte, de aztán hozzábújt és sírva fakadt.
Fiam, dehogy, te nem értetted, az a néni semmit sem tud, mi apával nagyon szeretünk, és soha nem adunk el!
Mariska levette róla a sapkát és a kabátot, és ölelkezve sokáig csendben ültek a kanapén.
Amikor megszületett Katalin, Szabolcs és apuka egyedül voltak otthon, aztán elmentek anyukáért és a húgukért.
Szabolcs nagyon izgult, mi van, ha a húga nem kedveli?
De amikor meglátta, milyen picike, megbocsátóan elmosolyodott. Anyu, hát egy ilyen kicsinek mégis mire való bátya nélkül? Megtanítom neki, hogyan kell autókat tologatni, milyen jó lesz együtt!
Most már Szabolcs nem mozdul a húga mellől, várja, amíg felnő, és a szülei áthelyezik Katit a szobájába.
Addig is ő anyuka első segítője
Ma este is anyuka szólított: Fiam, Szabolcs, Katicát már összepakoltam, menjünk, várjuk elédát.
Szabolcs már fel is öltözött, és készen állt a folyosón: Anyu, én fogom az ajtót, gyere a babakocsival!
Liften lementek, kijöttek, és egyszerre csak bejött ugyanaz a nő.
Szabolcs erősebben megfogta Mariska kezét, mintha izgulna.
F
