Az anya sikoltott: Elárultál! közben az apa eltűnt, szótlanul, mint egy árnyék.
Zsófia mélyen aludt, amikor a telefon éjjel betörte a csendet. Megmarkolta a kagylót, szíve hevesen dobogott a mellkasában.
Zsófia! anyja hangja remegett a kétségbeeséstől. Gyere! Azonnal!
Mama, mi történt? Zsófia hirtelen magához tért, próbálva elfojtani a pánikot. Megint veszekedtek apával? Egész életeteket így töltöttétek, oldjátok meg!
Nincs, akivel veszekedjek! sikoltotta anyja, hangja eltört. Az apád megszűnt létezni!
Mama Apa meghalt? Zsófia megdermedt, hideg futott végig a gerincén.
Gyere, lássad magad! vágott közbe anyja. Ezt nem lehet telefonon!
Mit kell látnom? majdnem sikította ki magából a zavarban.
GYERE! anyja letette.
Reszketve öltözött fel, majd rohant a családi házba, a budapesti agglomerációban. Nem tudta elképzelni, mi vár rá.
Zsófia! Gyere! anyja hangja koporsósülten visszhangzott.
Mi van még? dörmögte, álmos szemét dörzsölgetve.
Mi van még?! A pokol szélén állok, és ő kérdéseket tesz! anyja könnyek között fuldokolt.
Mama, reggel hét van, szombat próbált nyugodt maradni, bár a félelem egyre erősödött benne. Vannak terveim, a gyerekek, a férjem. Mondd el, különben nem megyek.
Nem jössz?! anyja fulladozott a felháborodástól. Semmi vagyok neked? Lefitymálod a bánatom?
Mama, ti és apa egész életetekben veszekedtetek vágott közbe Zsófia. Belefáradtam, hogy közvetítő legyek.
Az apád ELTŰNT! ordította anyja, mielőtt a vonal megszakadt.
Mi ez? morogta a férje, Béla, ágyban megfordulva.
Valami komoly válaszolta halkon, még sokkotól ütve. Mennem kell.
Elviselhetetlenek! robbant ki Béla. Anyád nem érti, hogy saját családod van?
Béla, ne kezdd el újra. Nem választjuk meg a szüleinket sóhajtotta. Bocs, de ma te vigyázol a gyerekekre.
Mintha eddig nem tettem volna mormogta. Mondd meg anyádnak: ha még egyszer így hív, elválok.
Zsófia felhúzta a szemöldökét:
Komolyan?
Nem, persze, hogy nem mosolygott keserűen. De meg kell ijeszteni. Talán így megérti.
Nem fogja rázta fejét, miközben összeszedte a holmiját.
Egész életében a családi ház harctér volt. Anyja, Magdolna, örökös kiabálása közben apja, László, hallgatott, ajkai vékony vonalba szorulva. Látszólag figyelmen kívül hagyta, de Zsófia tudta: belül forrt benne a düh.
A veszekedések tizenéves korában kezdődtek. Eleinte ritkán, aztán naponta. Anyja, mint egy boszorkány, olyan jeleneteket rendezett, hogy felriadt az egész utca. Még az öregek is a padon csak csóválgatták a fejüket: Hogy bírja ezzel együtt élni? Szegény ember.
Senki sem kérdezte, hogy Zsófia hogyan élte túl ezt a poklot. Kívülről tökéletes családnak tűntek: apja egyetemi laboratóriumot vezetett, jól keresett, anyja nem dolgozott, otthon ült és gondoskodott a családról. De ez a gondoskodás inkább uralkodást jelentett. Magdolna mindent irányított: a férjét, Zsófiát, még a takarítónőt is, akit apja bérelt, hogy könnyítsen rajta. Hiába.
A veszekedések folytatódtak, nyilvánosan, kegyetlenül. Zsófia csak egy bútor volt érzéseit senki sem számba vette. Menekülni akart. És megtette. Pestre ment egyetemre, a kisvárosukból ritkán tért haza. De minden látogatásukat megmérgezték a kiabálások.
Egy nap apja, torkaszakadtából, odavágta: Mit akarsz, Magdi? A Holdat? Anyja ledöbbent, hogy megszólalt, majd nevetett, mielőtt rövid időre elhallgatott.
Az esküvőjükön anyja minden határt felülmúlt. Szekírozta apját, kritizált mindent, és mikor a vőfély felajánlotta, hogy László mondjon pohárköszöntőt, anyja felpattant: Én mondom! Neki semmi fontosat nem lehet rábízni! A vendégek zavartan néztek, Zsófia égett a szégyentől.
Az esküvő után apja titokban vett neki egy lakást Pesten, szigorúan figyelmeztetve, hogy anyjának szót se szóljon. Megtartotta a titkot, csak Bélának mondta el. Na ez meglepetés! csodálkozott. Remélem, mi nem tartunk ilyen titkokat egymás elől. Soha mosolygott Zsófia. Apámra ütöttem: én sem bírom a konfliktusokat.
Ezek a gondolatok árasztották el út közben. A szokásos panaszáradatra, apja fáradt tekintetére számított. De a valóság rosszabb volt.
Anyja nyitott ajtót, nyögve: Mindent neki adtam ifjúságomat, életemet! És ő merészel!
Mama, hol van apa? Zsófia megragadta anyja vállát.
Az apád éjjel elszökött! tört ki anyja, könnyek között.
Eltűnt? a padló mintha megbillent alatta.
Elment, míg aludtam! Összeszedte a cuccát, és tűnt!
Felhívtad?
Persze! Nem veszi fel! Hívd te, velem már nem akar beszélni!
Zsófia tárcsázta. Apja azonnal felvette, hangja furcsán nyugodt volt: Tudom, miért hívsz. Megérdemlem, hogy ne lássam anyádat. Egy barátomnál vagyok. Ha szükséged van rám, itt vagyok. Neked.
Apa, hol vagy? kérdezte, anyja szúrós tekintetét érezve.
A vidéken







