Az ő neve Aléna volt, a férje egykori kolléganője. Néhány órával az ünnepi vacsora előtt a férje felhívta: Beszélnünk kell.
A lányt Virágnak hívták, és egykor vele dolgozott együtt. Még mielőtt a megemlékezésre összeültek volna, a férjem felcsörrent: Beszélnünk kell.
Zsófia a budapesti konyhájában állt, gyöngéden rendezgetve a szalvétákat az ünnepi asztalon. Tíz éve voltak házasok Tamással, és mindent tökéletesre akart készíteni: a gyertyákat, a kedvenc tokaji bort, a sült hal illatát, ami betöltötte a házat. De néhány órával a vendégek érkezése előtt megszólalt a telefon. A férje neve villant fel a kijelzőn. Zsófia, beszélnünk kell, mondta ridegen, távolsan. Abban a pillanatban összeszorult a szíve, mintha már sejtette volna a végzetes fordulatot. Még nem tudta, hogy ez a hívás összetör mindent, de már érezte, ahogy évek munkája omlik szét a lába alatt.
Tamás volt a biztos pontja, a nagy szerelme, akivel mindent megosztott. Az egyetemen ismerkedtek meg, fiatalon házasodtak, együtt nevelték kislányukat, Lillát. Zsófia vakon hitt benne, még ha későn is ért haza a munkából, vagy üzleti útra ment. Büszke volt rá Tamás vezető lett egy nagy cégnél, és a karizmája minden ajtót kinyitott. Mégis, a telefon a kezében, eszébe jutottak az apró jelek, amiket figyelmen kívül hagyott: a távoli tekintete, a félmondatok, a furcsa hívások, amiket azonnal letett. A Virággal találkozott már egyszer, egy szemináriumon magas, magabiztos mosollyal, a tekintete túl sokáig tapadt Tamásra. Akkor elhessegette a féltékenységet: Csak egy kolléga, semmi komoly. Tamás még azt is mondta, hogy Virág felmondott és vidékre költözött. De most, ahogy a férje bizonytalan hangját hallotta, Zsófia tudta: Virág soha nem ment el igazán. Nem így akartam, Zsófia kezdte, és minden szó úgy csapódott szíven, mint egy kés. Bevallotta, hogy egy éve találkozik Virággal, hogy visszaköltözött Budapestre, hogy elveszett. Zsófia hallgatott, és érezte, ahogy a talaj megmozdul a lába alatt.
Nem emlékezett rá, hogy letette volna a telefont. Nem emlékezett rá, hogy kikapcsolta volna a sütőt, vagy eltette volna a gyertyákat, amiket reggel még olyan reménnyel gyújtott meg. A gondolatai forgolódtak: Hogy tehette ezt? Tíz év, Lilla, a közös otthon mindez csak miatt
