**Na, erre nem számítottunk!**
Zsófia mélységesen szerette a férjét. Azt hitte, mennyire szerencsés, hogy őt kapta. Viktor figyelmes, szerető férj volt, aki mindent megteszt a kedvéért.
De a családjával már kevésbé volt szerencsés. Mondják, minden családban van egy fekete bárány. Nos, Viktor családjában pont fordítva volt. Ő volt az egyetlen normális, a többiek mind furcsák.
A após, például, mindig megjegyezte, hogy Zsófia megkerekedett, biztos valakit rejt a hasában. Pedig Zsófia kifogástalan formában volt, és egy dekát sem hízott, mióta ismerte a férje szüleit. De ez nem zavarta Károlyt. Úgy tűnt, ez már csak ilyen hozzáállás nála, és ha tíz kilót is fogynék, akkor is ezt mondaná.
És még volt benne egy cifra szokása, ami Zsófiát zavarba hozta: imádott meztelenül mászkálni a házban.
Az anyós, Erzsébet, mindenkinél okosabbnak tartotta magát, még olyan dolgokban is, amiről nem értett. Megmagyarázta, hogy kell öltözni, milyen frizurát válasszon, vagy milyen rúzst kenjen az ajkára. Amikor Zsófia és Viktor beköltöztek az új lakásba, Erzsébet minden sarkot kritizált, és elmagyarázta, hogy mit hogyan kellett volna elrendezni.
Aztán ott volt Viktor húga, Edit, egy könnyűvérű nő két gyerekkel, akiknek különböző apjuk volt, és soha nem volt komoly kapcsolata egyikkel sem. Mindenhová magával vonszolta a gyerekeket, és elvárta, hogy mindenki szolgálja ki őket. Előre kellett engedni a tömegben, elsőnek kellett adni neki a kaját, mintha valami királynő lenne.
Bár apai tartásdíjat kapott, segélyeket, és a szülei tartották el, Edit mindig a lehető legtöbb ingyenes cuccot akarta megszerezni. Még azt is, amire nincs szüksége, csak örömét lelte a zsákmányban. Így a lakás tele volt pelenkacsomagokkal, amiket már a gyerekek sem használtak (Zsófia remélte, hogy eladja őket), halom szükségtelen ruha és játék. A felétől ő maga sem tudta, miért van meg, de azt mondta, hogy így építi a vállalkozását: ingyen kapja, majd eladja.
A gyerekeket sem nevelte, nyersek és pimaszak voltak de ilyen anya mellett mit várhat az ember? Ha valahová mentek, azonnal a finomságokat kutatták, elvitték mindent, ami a kezük ügyébe került, mások dolgait is. Edit soha nem szólt rájuk.
Zsófia még rémülten emlékezett arra, amikor a férje húga egyszer eljött a lakásavatóra a gyerekekkel. Egy nyilvánvalóan ingyen kapott teáskészletet hozott ajándékba, és amikor elmentek, egy csokitallér sem maradt, egy frissen vázázott tányér összetört, és csoki nyomok voltak a függönyön. Legalábbis Zsófia remélte, hogy csoki volt.
Nem meglepő, hogy mikor Zsófia szülinapja közeledett, úgy döntött, nem hívja meg a férje családját. Különben tönkrement volna az egész. Az após durva megjegyzéseket tett volna, az anyós tanácsokkal halmozta volna el, Edit meg kuncsorogva kért volna felesleges holmikat a gyerekeknek, akik összekuszálták volna a lakást.
Persze, kicsit szégyellte magát Viktor előtt, de remélte, megérti.
Viktor, szeretném itthon ünnepelni a szülinapomat. Meghívom a szüleimet és pár barátot.
Rendben, semmi probléma. Végül is nem véletlenül rendeztük be ilyen szépen a lakást, ugye? mosolygott.
Pontosan. Most már úgy néz ki, mint egy fotóstúdió. De
Mi van? villant aggódva a szeme.
Kérlek, ne haragudj. De a szüleidet nem szeretném meghívni.
Viktor mélyet sóhajtott, és bólintott.
Bocs, de nagyon nehéz velük. A szülinapomon szeretnék pihenni, nem állandóan a lábujjhegyen járni. szomorúan mondta.
Teljesen megértem, nem kell magyarázkodnod. Nem könnyű velük.
Nem vagy mérges?
Egyáltalán nem. A te napod, úgy lesz, ahogy te akarod**”Tehát hadd legyen így”** – mondta Viktor, miközben ölelésébe zárta Zsófiát, és abban a pillanatban mindkettőjüknek tudatossá vált, hogy a boldogságuk nem a tökéletes családon, hanem egymáson múlik.
