Az élet így hozta
István már nem volt fiatal férfi, özvegyen élt öt éve, mióta elveszítette feleségét, aki hosszan és súlyosan betegeskedett. Együtt küzdöttek a betegséggel, de végül nem győztek, és a felesége elhagyta ezt a világot.
Negyvennyolc évesen maradt egyedül, próbálta megszokni a magányt, de újraházasodni nem is gondolt. Bár a rokonok és ismerősök folyton mondták:
Még fiatal vagy, keress magadnak egy asszonyt, és élj boldogan!
Olyat, mint a feleségem, soha nem találok. Persze, vannak nők, akik jobbak nála, vannak rosszabbak is, de olyan, mint ő, már nincs felelte mindig.
István öccse, Zoltán, messze lakott tőle. Tizenöt évvel volt fiatalabb, és úgy hozta a sors, hogy anyjuk sokáig nem tudott újra gyermeket szülni, míg végül, amikor már nem is reménykedett, megszületett Zoltán. A testvérek nagyon szerették egymást, István segített anyjának a kicsivel, aki mindig a nyomában járt.
A szüleik akkor haltak meg, amikor Zoltán huszonegy éves volt, és István támogatta öccsét, amíg az végzett tanulmányaival és megházasodott. De úgy tűnt, a sors úgy akarta, hogy míg István elveszítette feleségét, Zoltán is elvált, nagyjából ugyanabban az időben, amikor a bátyja is egyedül maradt.
Minden este István sétált egyet a házuk melletti parkban, ahogy régen is szokta feleségével. Aznap este is lassan ballagott a park ösvényén a tóhoz, ahol kacsák és libák úsztak. A tó másik oldalán, a parkon túl, magánházak álltak, onnan jöhettek a libák.
Mikor visszafelé indult, észrevett egy lányt egy padon, aki könnyeket törölgetett. Nem tudott továbbmenni.
Jó estét, kisasszony, segíthetek valamiben? Mi történt?
A lány felemelte a fejét, és szomorú pillantást vetett Istvánra:
Senki sem segíthet rajtam, köszönöm Csak nem tudom, hová menjek
István leült mellé.
Hogyhogy nem tudod? Honnan jöttél? Mi a neved?
Anyám kidobott. Most az ő barátai töltik be a lakást. Nincs már helyem ott, és félek is tőlük Dorottya
Rendben, Dorottya, mesélj nyugodtan, nem értem. Hamarosan sötét lesz itt akarsz maradni?
Dorottya szüleivel egy szobás lakásban élt, amit az apai nagyanyjától örököltek. Vidékről költöztek Budapestre, miután otthon éhenhaltak volna. Apja meghalt, amikor tizenöt éves volt. Anyjával először jól megvoltak, de hamarosan Dorottya észrevette, hogy anyja gyakran alkoholszaggal jön haza, és néha magával hozott egy üveg bort is. Nem restellte le
