Egy átlagos estét írtak a város utcáit, a lámpák puhán világítottak, és az emberek siettek dolgaikra: ki kutyát sétáltatott, ki munkából tért haza, ki a bolt előtt beszélgetett. A rendőrjárőrök, egy szürke terepjáró a jól ismertosávozással, lassan haladt a járdaszegély mentén. Két tiszt ült benneKovács és Molnár.
“Ma csendes a város,” ásított Kovács, kinézve az ablakon.
“Bárcsak mindig ilyen lenne,” mosolyodott el Molnár. “De tudod, ez általában csak a vihar előtti csend.”
Alig fejezte be, amikor egy háromemeletes társasház kapujából kiszaladt egy kislányötéves lehetett, nem több. Világos haj, nyuszkos pizsama, mezítláb. Az arckifejezése rémület volt.
Egyenesen a járőrkocsihoz rohant. Kovács azonnal fékezett, és kiszaladtak.
“Hé, minden rendben?” Molnár lekuporodott a kislány elé.
“Önök… önök rendőrök, ugye?” A kislány lihegett, levegő után kapkodva.
“Igen, drágám. Mi történt?”
“Az ágyam alatt… ott van valaki. Maszkban. Láttam.”
“Hol vannak a szüleid?” Kovács összehúzta a szemöldökét.
“Anyukám a fürdőszobában. Kiabáltam neki, de azt mondta, ne ijesztgessem.”
A két tiszt összenézett. Gyermeki képzelgésnek tűnt, de a kislány szemeit valóságos félelem reszkette.
“Hogy nézett ki?” kérdezte lágyan Molnár.
“Fekete ruha. Olyan maszk, mint a ninjáknak. Felébredtem, és láttam, ahogy az ágy alá mászik. Azt hitte, alszom…”
“És te elfutottál?” kérdezte Kovács.
“Igen. Azonnal. Be a szekrénybe bújtam, de aztán az ablakból láttam a kocsitokat…”
“Jó,” bólintott Molnár. “Menjünk, nézzük meg. Jobb, ha biztosra megyünk.”
A lakás a harmadik emeleten volt. A kislány anyjaegy ijedt, zavart nő, fürdőköpenybenmeggyőződéssel állította, hogy semmit sem hallott, és azt hitte, a lánya csak a sötéttől fél.
“Mostanában sokat mondja, hogy valami lapul a sarokban,” mentegetőzött. “Nagyon élénk a képzelete.”
A rendőrök zseblámpákkal átkutatták a szobát. Az ágy alatt üres volt.
“Talán elszaladt…” suttogta a kislány az ajtóban. “De én biztosan láttam! Esküszöm!”
Kovács éppen valami tréfás megjegyzéssel akart élni, de Molnár intett neki.
“Várj. Nézzük meg a kamerákat. A kislány tekintete túl biztos. Ilyet nem talál ki az ember.”
Amit a felvételeken láttak, mindenkit megrázott. Az utcai kamerák rögzítették, hogy tizenöt perccel a kislány megjelenése előtt a szomszéd házban rablás történt. Két fekete ruhás betörő rohant ki a kapun zsákokkal a kezükben.
A másik kamera pontosan rögzítette, hogy az egyik, meglátva a járőrkocsit, hirtelen befordult, felmászott a vízelvezető csövön, és egy nyitott ablakon keresztül bejutott a harmadik emeleti lakásbaépp abba, ahol a kislány lakott.
“Itt van…” sóhajtott Molnár. “És alig egy perccel azelőtt, hogy a kislány kiszaladt hozzánk.”
A következő részlet már azt mutatta, hogy az illető kiugrik egy másik ablakon, és az udvaron keresztül eltűnik.
A bűnözőt másnap elfogtáka társát éjjel kapták el, aki bevallotta őt is, hogy enyhítse a büntetését.
Kislány a rendőrökkel arról mesélt, hogy álarcos férfit látott az ágya alatt: senki sem hitt neki, amíg meg nem nézték a biztonsági kamerák felvételeit